Harangszó, 1925
1925-05-31 / 22. szám
XVI. évfolyam. 1925. május 31. 22. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. Laf tulajdonos: i nonAoiáll Luther-SzöTetseo Az Omzígo» IiUther-SzÖTet tég inratnlu. layjji. Kéclrctok, előfizetési elljek ón reklamációk a HARANGSZO szorkesztő- kladöhiv italának Bzantgotthárdra (Vaivra.) küldendők. Klőftzetést elfogad minden «Tang, leikőta 4c tanító. HiilJelisU minden vasárnap És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valánale. Szerkesztő Madókiv&tal: SZENTOOTTHÁRD. VMvármcgye. A „HABAnSSZd« előfizetési ira : a második negyedévre 18.000 korona. Csoportos küld. 15.000 K. Lather-HaSvetégl tagoknak 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész érre 2 dollár ; az utódállamokba a U. negyedre 20.000 K. A .Harangszó* terjeicté- sére befolyt adományokból szórványban lakó híreink nek Ingyenpéldányokat küldünk. Pünkösdi köszöntés. Méltányolva azt a fontos szerepet, amelyet a Harangszó evang. népünk lelkének gondozásában betölt, a Harangszó igen tisztelt szerkesztőjének óhajára örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a Harangszóval küldjék pünkösdi köszöntést azoknak a híveinknek, akiknek szivéhez a Harangszó hangja utat talál. Akik e lap hasábjait vasárnap- ről-vasárnapra olvassák, nem ismeretlen azok előtt az a válságos helyzet, amelybe korunkban a ke- resztvénség és vele evangélikus egyházunk is jutott. De époly kétségtelen tényként állapítható meg részükről az is, hogy tavaszi fuva- lom lengi át a lelkek világát, hogy Nem tagadom, a pünkösdi ünnepek közeledtekor még kevéshbé tudom elhinni, hogy Nemzetünk és Vallásunk pusztulásra lenne szánva. Talán az az irópapir is ezt parancsolja, melyet betűimmel szán- togatok. Nagyatyám, Székács József szuperintendens hagyatékából való. Néhány felesleges, üres lapja olyan okmányoknak, melyek ma már a Luther-Múzeumban vannak. Abból az évtizedből származik, mikor Pest 1838-ban az árvíz áldozata lett s Székács híres „árvízi beszédét“ tartotta. Beszéde végén ostorozza a két- ségbéesőket és a gyávákat az Istenben való bizodalomra buzdítva, így végzi: „ Vagyont veszíténk, hitet találtunk és vallást. Megismertük Istenünket, anyagi jólétünk romörvendetes lelki ébredés van folyamatban, amely már túl jutott a kezdet állapotán. Ez a Szentlélek müve, amely él és hat ma is. Hatásának két eszköze a pünkösdi történet és a mai tapasztalás szerint is: a szó és a tett. Az ige, az annak nyomán fakadt hit s a belőle sarjadt evangéliumi élet ténye. Azzal a pünkösdi kívánsággal köszöntőm a Harangszó olvasótáborát, hogy legyen pünkösdi gyülekezetté, amelyen és amely által véghezviszi a Szentlélek a pünkösdi csodát, munkálja a lelkek ébredését az egyház javára, az egyesek üdvére és Isten dicsőségére. Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő. jain szellemi jólétre tevénk szert s amennyivel múlja felül a szellem az anyagot, annyival múlja felül nyereségünk az Ínséget. Veszteségünk nagy, nyereségünk nagyobb. Amen!“ Hogy ennek — a Rómabeliek- hez intézett levél 5. rész, 3—5. versére alapított — szónoklatnak hatása akkor minő hatalmas volt, nemcsak azzal indokolom, hogy a Pesti Jótékony Nőegyesület azonnal elkérte beszédét s nemes céljai (az árvízkárosultak felsegítése) javára nagy haszonnal kiadta s egyik legnagyobb akkori írónk, Toldy Ferenc, csupa lelkesedésből maga végezte a korrektúrát, — hanem azzal is, hogy Székács József szónoki híre ezután a beszéd után kelt szárnyra szerte az országban. 1838-ban óriási, kimondhatatlan volt az a veszteség, melyet Istenben boldogult elődeink elszenvedni kénytelenek voltak, — de mégis „akkor nagy hirtelenséggel lön az égből, mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, mely eltelé az egész házat, amelyben ülnek vala és lá- tának kettős tüzes nyelveket: és ide mindenikre azok közül.“ Hát ők, az 1838. évi árvízkor mindenüket elvesztett, poraikban is áldottak, vájjon összekulcsolták kezüket és tehetetlen gyávasággal várták a halált? Avagy megihletve a tüzes nyelvek egész valójukat megnemesítő erejétől: tettre indultak a gyötrő kínok irtóztató óráiban is? Akkor más volt az a bizonyos világnézet! A régi dicsők nem hiénák módjára leselkedtek a prédára, nem a „művelt nyugat“ erényei hűtötték ki minden nemesebb érzésüket, nem „építő munkáról“ beszéltek, — és nem ön-menekvésüket iparkodtak biztosítani, mások pusztulása árán, a jeges árvíz és a fulladást okozó hullámok elől. Ők valóban új várost, új hazát, új, boldog jövőt alkottak. Pedig nem is mentőcsónakok ezreinek tulajdonában voltak, hanem legelsősorban a szilárd erkölcs márványalapja, az önzetlen, tiszta emberszeretet s a messzire világító honszerelem biztos fénye adott nekik irányt, erőt. Ma, majdnem száz esztendő múltán várjuk-e ilyen rendületlen bizalommal a „tüzes nyelvek“ sebesen zíigó szélhez hasonló zendülését? Ma, mikor ezerévesnél öregebb dicső nemzeti történelmünk s négyszázadosnál hosszabb egyházi múltúnk egész üdvössége forog kockán: lehet-e, szabad-e, s Tüzes nyelvek. Irta: Dr. Győry Loránd nyug. miniszter. Viseljük szívünkön a Harangszó ügyét!
