Harangszó, 1924
1924-09-28 / 40. szám
HÄRANOSZÖ. i $24. Szeptember 28 2$8 Ami bűn az csúnya. Isten a nőt nem a bűnre, a csúnyaságra, hanem a szépre, a jóra alkotta. A nő, ha igazán nő akar maradni, csak szép és jó lehet. Amint a napsugár érintkezhet a sárral, de be nem piszkílhatja magát, így a nő is a bűn fertőjében legyen olyan napsugár, mely kiszárítja azt. Minden nő úgy képzelje helyzetét, hogy a háta mögött oltár áll, ő pedig áldozati papnője a jóságnak, a szépnek, a szeretetnek. Ha ezt teszi, úgy otthonából, környezetéből, családjából mint a világosság elől a sötétség, úgy fut, menekül a bűn. Egész lényét bearanyozza a szépség. Ha el is hervadnak orcájának rózsái, s kialszik szemének boldogságot Ígérő fénye, orcáján elő mlő jóság ragyogóvá teszi azt, földi dicsfény helyett ott ragyog feje körül az örök élet glóriája. Lehet, hogy földi ruhája szegényes, de a napsugárból font ruhánál is szebb az öltözete annak a nőnek, ki a jóságot, szeretetet magára öltözi. A nők legyenek nők, szépek, jók és megtörik a bűn hatalma s sok-sok boldogság lesz a világon. Szekey András. Egy könyvről. — Első közlemény. — Jóformán azidőtájt, hogy a zsoltárénekes Pálffyval volt találkozásom, volt egy másik találkozásom Esti fohász. Te tanítottál á csöndes áhítatra, Néma hódolatra, Hogy a tételemet elmém ne kutassa, Csak erőd csodálja .. . Te tanítottál az első imádságra, Alázatosságra, Hogy féletem, kétség telkemet ne bántsa, És remélni tudjak 1... Te tanítottál meg a hő gerjedelemre, Igaz szeretette, Hogy ez égi lángot síromba vigyem be Örök oltármécsiil I... Te tanítottál a hősi bátorságra, Önfeláldozásra, Hogy hitemért — ha kell — apostol módjára Ontsam véremet kit Te tanítottál a tűrő megadásra, Kereszthordozásra, Hogy kin, csapás között — az IJr nevét Jóbként megnyugodjam!... [áldva Te tanítottál meg sok gyönyörűségre, Könnyező részvétre, Hogy azt, aki kővel hajit meg — feléje Kenyeret dobáljak I Te tanítottál meg Krisztusom, Kőváram, — Csak földi halál van, S földi halál után diadalmas Élet — Hozsánna Tenéked !... Vályi NAGY GÉZA. is. Csakhogy ez nagyon szomorú volt. Haragudtam is közben. Valósággal mérges is voltam. De a haragom elmúlt ott mindjárt. Aztán — hiszen vagy kilenc éve van már az esetnek, — régen volt, messze volt, elmúlt az emléke is rólam és ha a Payr Sándor Hű mindhalálig. Irta: Gyurátz Ferenc. 2) Midőn az összes tartozások kiegyenlítését bevégezték s este az ifjak szomorúan beszéltek a nagy veszteségről, mely a hű családfő elhunytéval hozzátartozóit érte, Olivér csüggedten sóhajt fel: — Kétségbeejtő állapot. Mit tegyünk most? Mi vár szegény anyánkra? — Semmi kétségbeesés — szólt Vilmos. — Panasz, elcsüggedés nem orvosolja meg a bajt. Az erkölcsi kötelesség a fő. Ennek szavára hallgatva megtompítjuk a balsors fegyverének élét. Kedves anyátok nehéz helyzete hív védelemre, erre kell egyesítenünk minden erőnket. Olivér te kereskedelmi tanulmányaidnak már utolsó évét végzed. Képzettségeddel alkalmazást találsz egyik vagy másik kereskedői háznál, vagy pénzintézetnél. Édes anyádat magadhoz veszed. Én és Richárd vissza megyünk az egyetemre, ott a tanulást folytatva magánórák adásával, irodákban foglalkozással havonként annyit keresünk, hogy a munkadíjból Őnfentartásunkon kívül a jó szülőnek a nélkülözéstől megmentésére minél többet áldozhassunk. Készek leszünk minden fáradalomra, ha kell uccaseprésre is, csak hogy a mi kedves anyánk szükséget ne lásson, mások irgalommozsáira ne szoruljon. Olivér megölelve barátját meghatotlan szól: — Köszönöm, Vilmos, szívből jött jó tanácsodat. A gyász, a váratlan csapás hatása alatt magam hamarjában nem találtam volna reá a megmentő útra; te megmutattad. Most már látom a célt, amely tettre hiv. Lelkesít a feladat, amelyre támogatásodat nagylelkűen felajánlod. Gyermeki hálás szeretetünk fogja jó anyánk bánatát enyhiteni s neki az ínségtől ment, nyugalmas életet biztosítani. A segédkép alkalmazás iránt nincs semmi kétségem. Megboldogult apám már a múlt évben említette, hogy egy jó barátja, Braun kereskedő, a- mint munkába állhatok, készséggel magához fogad s tért nyit tapasztalat szerzésre. A testvérek Vilmossal együtt tanácskozva a teendőkre nézve megegyeztek. Anyjuk és Olivér számára egy az eddiginél szerényebb, de azért kényelmes, egészsé- » ges lakást kerestek s abban helyezték el, miután a saját házukban megmaradt szoba- és konyhabútorokkal teljesen felszerelték. Az Olivért elfogadott Braun úr által adott előlegből pár hónapra élelmiszerekkel is ellátták. Vilmos egy mérnöknél talált munkönyvét nem olvastam volna most, a dunántúli egyházkerület történetét, talán sohasem hajtott volna ki többet belőlem az emléke sem. Megírni, biztosan nem irtain volna meg. Ha mást azonban nem érdekelne is, Payr Sándort bizton érdekelni fogja. Ő meg csak megérdemel annyit, hogy legalább a tolla mozgásba jöjjön a kedvéért az embernek. Hadd lássa, hogy a nagy könyve álkotásával elvetett mag hova mindenfelé ereszti a gyökere szálait. Én csak egy vagyok a sokból és csak egyet mesélek a sokból. És be hányán lesznek, akik a könyvet olvasgatván éreznek majd a lelkűkben felcsendülni dalt, vágyakozásteljeset, emlékezésteljeset. Megcsendül bennünk Szabolcs- kának vágyakozása: A dalt bár nem tudnám megírni, de elgondolnám gyönyörűn. Talán az evangélikus hűség dalát, talán Juda ben llalévy felzokogását a 137. zsoltár hangján. Felejtkezzék el rólam az én jobb kezem, ha rólad, Jeruzsálem elfeledkezem. Siont szolgálja, ki szolgálja a megemlékezést, kitáplálja a vágyakozást. Kolomeából mentem Debrecen felé fáradtan, éhesen. Én már nem is éreztem, csak Stengel udvari tanácsos, a kis delyatini állomásra menekült staniszlaui osztrák állam- vasúti igazgatóságnak vezetője szólt rám munkaközben: hagyja már egy kicsit abba és — nagyot esetkát, Richárd magánóraadásra nyert alkalmat alsóbbosztályu növendékeknél és boldogok voltak mikor munkadíjukat össze- számlálva látták, hogy havonként szép ösz- szeggel segélyezhetik az özvegy édes anyát. Életmódjukban a szigorú takarékosság elve vezette őket. Étkezésük nagyon egyszerű volt. Vacsorájuk többnyire egy darab hideg sültből, vagy pár heringből s kenyérből állott. Egy alkalommal a túlszerény étkezésnél a múltra gondolva Richárd mosolyogva jegyzé meg: — Egykor az utolsó szolga sem elégedett volna meg házunkban ily ebéddel, vacsorával, mint most a mienk, amely pedig nekünk oly jóízűen esik. — Igen — szól Vilmos — mert megédesíti a gondolat, hogy az áldott szülő gyermekei szeretetének védő paizsa alatt aggodalmaktól nem ostromolva nyugodtan él. Minden becsületes gyermeknek az a legjobb izü étel, amelyet megoszt érte any- nyit áldott öreg szüleivel Két éven át így munkálkodva teljesítették gyermeki kötelességüket a testvérek Vilmossal együtt. Édes anyjuk nem látott hiányt semmiben Ekkor egy váratlan kedvező változás következett. Az. özvegy Bothnénak egy Londonban élt nagybátyja, kinek gyermekei
