Harangszó, 1924

1924-09-28 / 40. szám

1*24. szeptember 28

tintett a nyelvével — ma lengyel nemzeti fogás lesz ebédre, menjünk ebédelni, aztán pihenje ki magát.

Nébó hegye az ember élete. Az ígéret földjét csak messziről látja. Sohasem tudtam meg, mi az a lengyel nemzeti eledel és utána a pihenés.

A Bükk, — Bukovina — hős védőjének Pflanzer Baltinnak valami nagyon sürgős jelenteni valója volt Teschenbe a főhadiszállásra. Egy Pulhnann kocsit a mozdony mögé! Engem a mozdonyra és mikor jelentették, hogy a futártiszt már bent van a nagy bőrtáskával a vonatban, a Pruth mentin föl a Kárpátoknak, a Tisza mentén le a Kárpátokról eszeveszett hajszában.

Le Királyházáig. Ott már várt a felváltó mozdony és a megváltó csajka hadigulyás. Az uj mozdony rohant a futáros Pulhnann kocsival Csap felé és amint a Tisza hídja felé kanyarodva eltűnt, boldogan merítettem meg a kanalat az illatos, piros lében.

Mégis már közelebb jutottam egy lépéssel az evéshez. Csak egy kicsinyt várok, míg meghűl az étel, már emelem a kanalat a szájamhoz.

Hej te Nébó hegye, hej te Nébó hegye!

Menjek azonnal a futárvonat után, a mozdony már odaállt a fa- barak vendéglő ajtaja elé. A szomszéd Nagyszőllős állomás telefonált, hogy valami baj van. A futár már meg is halt. Lesodorta a Tisza hidja a kocsi tetejéről. A pályamunkások már viszik is pályakocsin a nagyszöllösi kórházba.

Az vessen rám követ, a ki már megpróbálta: napokon át nem enni, Delyatiniban majdnem enni, Királyházán már a szájhoz emelni a kanalat, az vessen rám követ, amiért a csajka mellől való felkeltemben kiszaladt a számon:

— Igazi osztrák tiszt!

Hát igaz is. Fontos iratoknak kellett lennie a táskájában, hiszen különben nem indítottak volna vele azon a hosszú vonalon végig De- lyatintól Teschenig külön vonatot. Még azt sem vettem tőle rossz néven, hogy boldog-boldogtalant beeresztett magához a kocsiba abban a vonatzavaros időben. De hogy ő maga a kocsi végén a Lámpagyujtó hágcsón felmásszék a kocsi tetejére, a táskáját meg ott hagyja ismeretlen utitársai között, aztán le- üttesse magát a Tisza hidjáról és tetejébe még meg is haljon, csak a legkevesebb ami kifakadhatott bdlolem a nagy haragtól: igazi osztrák tiszt!

De mindez nem segített, menni kellett, biztosítani a futártáska sorsát, megállapítani a tényállást, aztán mikor a kórház igazgatója, az én régi ismerősöm onnan alulról, Horvátországból, Kupferschmiedt János doktor — ugy-e milyen jó- hangzásu luteránus név — leemelte a takarólepelt a fiatal hősről, elmúlt minden haragom.

Széles mellén egy sor kitüntetés és koponya nélküli arcon nyájas

FIARARUSüO

_____

299

mos

oly, mint akinek szépet mesélnek, vagy valami szépet lát.

És a mesterségénél fogva, különösen az ilyesmihez abban az időben hozzászokott, de különben is természeténél fogva kissé ciniz- muszra hajló orvos se tagadhatta meg magától a megindult sóhajt:

•— Az ember sirhatna.

Szép halott volt. Szép lehetett életében. Más halált érdemelt volna, bizonyosan másról is álmodott, míg élt.

Aztán jött a zsebek kikutatása.

Egy női fénykép. A te anyád, — - volt ráírva. Abban az időben ez sem volt elég amulettnek. Egy igazolvány: Ungnad von Weissen- wolff a cs. és kir. 15. dragonyos ezred főhadnagya.

És az őszhaju, öreg ulánushad- nagy, a nagyszöllösi állomásparancsnok, csak nézett ránk csodálkozva.

— Az imént mérgesek voltak az urak szegényre, most meg majd könnyet hullajtanak utána.

— Hát ha azt nem is, de . . . Járt Hadnagy úr már Horvátországban ?

— Megismétlem a bemutatkozásomat : nemes Ljubicsich hadnagy. Apám a horvát csendőrség első parancsnoka volt: nemes Ljubicsich ezredes. Horvátországban nevelkedtem.

— Járt már a szamobori várban?

— Már én csak a romjai között. De az apám mesélte, hogy ő fiatal korában még táncolt a termeiben.

nem voltak — végrendeletében 40.000 font sterlinget hagyományozott.

Erről maga az özvegy értesítette Richár- dot s Vilmost s ennek még ily tartalmú levelet írt:

— Kedves Vilmos fiam 1 Olivér csak most mondta el, hogy a házunkat ért nagy szerencsétlenség után a kétségbeejtő helyzetben jó tanácsoddal te mutattad meg az utat fiaimnak, amelyen haladva jövőjüket biztosilhatják. Te keltetted fel bennük a bizalmat az isteni gondviselésben, az erőt jó gyermeki tisztük betöltésére. Ennek terhét is áldozatkészséggel osztottad meg velük, sokat fáradtál, nélkülöztél azért, hogy engemet Ínség ne keseríthessen

Fiaimnak jóra vezérlő barátjuk, nekem a meglátogatás szomorú napjain gyámoli- tóm voltál. Jó szivedre mindenkor hálás érzülettel gondolok. Ha a messze-távolban a viszonyok meggátolnának édes anyád sírjának meglátogatásában: azért az nem lesz elhagyatva.

Amint a szünidő megnyílik, Richárddal siessetek haza, hogy ismét együtt láthassalak benneteket.

Vilmos meghatóban tette le a levelet, miközben könnyei hullottak reá.

— Neked valami szomorú esetről írt édes anyánk? — kérdi Richárd.

— Az ő áldott anyai szeretetének reám is kiterjesztése indított meg. Olvasd át te is.

Richárd e szavakkal adja vissza az átolvasott levelet:

— Hidd el, Vilmos, e levélben jó anyánk a mi meggyőződésünknek is kifejezést a- dott. Sokán a te helyeden, mint az utas a veszélybe jutott hajóval, siettek volna menekülni a sors által szegénységbe döntött család köréből. Te pedig rendületlen jó barátunk, gyátnolítónk maradtál, igazi Mentorunk voltál, akitől a kötelességet szem előtt tartani, szent célért tűrni, áldozni s a fáradhatlan munkásság mellett hitünkkel az Isten gondviselésére támaszkodni tanultunk. Gyermeki tisztünk betöltésére nemcsak szóval buzdítottál, hanem jó példával előljárva, szakadatlan munkád gyümölcsét jó anyánk segélyezésére áldoztad.

— Richárd, ha családotok érdekében valamit tehettem, azzal csak kötelességet teljesítettem. Tudod, hogy atyád engemet a mezőről a tehenek mellől vett magához. Az ő jószívűségéből végezhettem az iskolai pályát. Háza iránt örök hálára vagyok kötelezve. De vasárnap van, nemsokára 10 óra lesz. Készüljünk, a templom vár lelki áldozatra.

Amint a szünidő beállott, Vilmos és Richárd azonnal anyjuk látogatására indultak.

Az özvegy nagy örömmel fogadta őket. Boldog volt, hogy a három ifjút két év után ismét együtt láthatja. Megköszönte jószívűségüket, mely neki a meglátogatás szomorú napjain védőpajzsa volt. üröniünnepkép töltötték a napot. Másnap családi tanácsot tartottak. Abban állapodtak meg, hogy rokonuk hagyományából visszaszerzik a szülői házat s abban Olivér újra megkezdi az apja halálával megszakadt kereskedést. Richárd mint ügyvéd ugyan e városban telepszik le s a szülői házban nyit irodát, így mindketten anyjuk közelében lesznek. Vilmos kijelentette, hogy öt hajlama a tengerre vonzza, hajón vállal megfelelő állást. Kapott is már egy nagy kereskedő hajó felügyelőségétől gépészmérnöki meghívást s ezt el is fogadta. Innét egyenesen new- yorki kikötőbe megy helyének elfoglalására.

— A Mindenható gondviselése kísérjen a tengeren is, — szól az özvegy. De Vilmos, tudod fiaimmal együtt mennyire szerelünk, arra kérlek, hogyha világjáró utadon hazánk partjaihoz érve szabadságot nyersz pihenésre, örvendeztess meg bennünket látogatásoddal.

— Kedves kötelességet teljesítek, boldog leszek, ha minél gyakrabban felkereshetem az én szeretett második anyámnak s jó barátaimnak, testvéreimnek lakását.