Harangszó, 1924
1924-12-07 / 50. szám
H>24. december 7 HARANGSZG 381 módon, hogy az ifjak 8—10 egyénből álló csoportban egymástól 3—4 lépés távolra egyenes sorokban — rajvonalban — egyraá3 mellett előrehaladva pásztázzák a táblát és minden nyitott egérlyukba beledobnak 3-4 Arvaün pirulát. — Minden gyerek kesében viszi a bögrét, amelyben a mérges pirulák vannak. Egy-két marék pirula elég egy edénybe, hogy feleslegesen el ne potyogjon s ezt egy kevés liszttel kell keverni, hogy az egér ne érezze meg a pirulán az emberi kéz szagát, mert akkor nem eszi meg. A méreg pirulák berakása után a lyukat lábbal rögtön jól betapossuk A mérgezett területen I—2 óra múlva már találhatunk döglőtt pockokat. Óvatossági intézkedések: A mérgezést vezető minden gyereket, munkást oktasson ki, hogy az Arvalin méreg és az ezzel való bánás közben ennie nem szabad HETI KRÓNIKA. A magyar parlament a legutóbbi időkben ismét botrányok színhelye volt, 15 képviselőt kivezettek a parlamentből, akiket azután a mentelmi bizottság kitiltott az ülésekről. Egyébként megkezdték a ház- szabályrevizió tárgyalását. Ausztria dec. 9-én választja meg a szövetség elnökét. A szövetség elnöke újból Hajnis, a mostani szövetség elnöke lesz. Jugoszláviában a magyar és a bunye- vác-sokác párt együtt működik a választáson. Az olasz kamara bizalmat szavazott a kormánynak. Észtországban a bolsevisták puccsot terveztek, ami azonban nem sikerült. A német-angol kereskedelmi szerződést megkötötték. Amerika űgylátszik valamire készül, mert hajóhadát kiegészíti. Japán és Kina szövetségre lépni készülnek. Angolország és Egyptom között úgylátszik a konfliktust békésen intézik el. Az egyptomi csapatok elhagyták Szudánt. HARANGSZÓ. Advent 2. vasárnapján. Ev. Jdn. III. 20- 21. Jézus a világ világossága. Ö általa jött a világosság e világra. Valaki gyűlöli Jézust, gyűlöli a világosságot. Az evangélista mai szentleckénkben megrajzolja előttünk az utat, amelyen a világ világosságához eljuthatunk és az Őhozzá juthatás lehetőségeit. Azoknak, — akiknél az előfizetési díjaknak a beküldése semmiféle anyagi nehézségbe nem ütközik és mégis következetesen az előfizetési dijakat évnegyedről évnegyedre beküldeni elmulasztják — a lelkiismeretére apellálunk ó# kérjük őket szeretettel az előfizetési díjaknak sürgős beküldésére, hogy a nyomdával szemben fennálló súlyos kötelezettségünknek eleget tehessünk. Kapi Béla dunántúli püspök ádvent 1. vasárnapján a soproni nagytemplomban hirdette az Isten Igéjét. Adomány a Luther-Társaságnak. Özv. Bielek Miksané Budapestről 25.000 kor. t küldött a Luther-Társaság javára szerkesztőségünkhöz. A nemes cétu adományt rendeltetése helyére juttattuk. Isten áldása legyen az adományon és adakozón I Ádventi esték. A debreczeni Luther- Szövetség, melynek élén dr. Oalánffy János kir. közjegyző, kormányfőtanácsos áll, ádvent 1. vasárnapján rendkívül meleg, áhítatot keltő ádventi estélyt tartott a templom- ban. Az estélyen közreműködtek: Farkas Győző lelkész, Németh Paula és Csöváry Endre egyetemi hallgatók, Szentmihályi Tibor, a budapesti m. kir. operaház tagja és Páricsi Pál hegedűművész. Az előadást Czipott Géza, lapunk felelős szerkesztője tartotta, ugyancsak a délelőtti istenitisztelet alkalmával ő végezte az Igehirdetést Szolnok. Nov. 30-án avatták fel a főgimnázium egyik tantermében istenitisztelet céljául szolgáló imaterem új oltárát. Az oitári felszereléseket Raffay Sándor püspök adományozta. A szolnoki ev. hölgyek pedig oltárterítőre 10 millió koronát gyűjtöttek. Monor. Piri Endre főjegyző, dr. Baltik Árpád üeyvéd Fábry Pál iparművész és Kalmár Pál gőzmalomtulajdonos lelkes és kitartó buzgólkodására nemsokára egy kicsi, de rendkívül lelkes gyülekezetnek lesz a központja. A magvetést Kuthy Dezső egyetemes főtitkár végzi. A pestmegyei ev. tanítók egyesülete, tekintettel, hogy az esperesség 3 részre oszlott, mint ilyen, felszámolt A felszámoló közgyűlés sok elismeréssel é3 hálával adózott Alexy Lajosnak, ki a tanítóság érdekeit mindig sok szeretettel munkálta. A békéscsabai ev. leányegylet a városi színházban vallásos összejövetelt rendezett. Közreműköd.ek: Koppányi Gyula lelkész, Wagner zongoraművész, Szentistványi Juliska operamüvésznö, Korrossy Magds, Veres Imre és Hofer József. Mikulás est. Szuchovszky Gyula vallástanár vezetése alatt álló budapesti ifjúság dec. 5-én sikerült Mikulás estélyt rendezett. Szentgotthárdon, a megtartott ádventi estén Vakarcs Kálmán főgimnáziumi tanár tartott A legékesebb emberi koronáról, a vallásról gondolatokban gazdag előadást. Szavalt Lang Ilona, Belső Károly pedig egy bűnbánati zsoltárt énekelt Hutflesz Endre tanitó orgonakiséretével. Az oitári szolgálatot Polster Gyula s. lelkész végezte. Kőszeg. A Magyar Protestánt Irodalmi Társaság november hó 23-án tartott Kőszegen irodalmi estélyt. Schermann Etta előadta zongárán Dohnányi rapszódiáját kiváló művészettel, Szabó József theologus Szalay Miháiy verseit szavalta. Búza László egyetemi tanár a nemzetközi politika és a morál címen értekezett. Felvinci Takács Alice édes anyja kísérete mellett több darabot játszott hegedűn s viharos tetszést aratott. Gyökössy Endre saját költeményeinek felolvasásával magával ragadta az egész közönséget. A Társaságnak a végvárakba való kiszállása nemzeti és protestáns szempontból, rendkívül nagy horderejű. Megrázó az a kép, amely a pontos statisztikai adatokból és tárgyilagos helyzetképekből az olvasó szemei elé tárul a Magyarság évkönyvében, mely az elszakított országrészek sorsát idegen uralom alá került testvéreink helyzetét legpontosabban ismerteti. Az Évkönyvet minden előfizető ingyen kapja. A Magyarság napilap kiadó- hivatalához Budapest, VII., Miksa-utca 8 kell a megrendeléseket címezni. A zalaegerszegi egyházhoz tartozó Lenti szórványgyülekezet imaház építési terve előbbre jutott néhány lépéssel. Az ottani kávégyár alkalmazottjai szinelőadást rendeztek, melynek tiszta jövedelmét Dürr Oszkár ur buzgó gondnokunk kívánságára az imaház-alap javára fordítottuk, amely 3,000.000 K. A zalaegerszegi gyülekezet hivei a közelmúltban adtak össze 8 és fél milliót az orgona megjavítására s most ismét a várostól adott telken papiak építését határozták el, melynek alapjára önkéntes adakozás folytán néhány hét alatt már 8 és fél milliót gyűjtöttek. Isten áldása a hívek buzgóságán. A zalaegerszegi diák- szövetség a reformáció alkalmából szép műsoros ünnepélyt tartott. A paksi evang. ifjúság november hó 22-én az Erzsébet szálló nagytermében műsorral egybekötött társas összejövetelt rendezett Becht Ödön főszolgabíró fővédnök, dr. Valter Mihály védnök, dr. Kaszás Györgyné úrnő védnöknő, védnöksége alatt A kitünően sikerült vallásos estély jövedelme meghaladja a 9 millió koronát, mely összeget a világháborúban elrekvirált orgona sípok beszerzésére fordítja a rendezőség. Elismerést érdemel a rendezőség, mely fáradozást nem ismerő hazafias lelkesedéssel vívta ki ama páratlan anyagi és erkölcsi sikert, melyet kisebb városokban alig tudunk felmutatni. Az estélyen Pál Béla segédlelkész prológjával nagy tetszést aratott. „A nemzeti feltámadás hajnalpirja dereng — mondotta — és ennek egyre tiize- sedő sugara összeforrva, millió és millió magyar lehelletével, ölelgetik, csókolgatják ezt a mi dunaparti városunkat is. A hajnal- pírban zászlót bont s egész szívvel és lélekkel munkába indul egy szebb magyar Jövendőért, helybeli evang. ifjúságunk is, amikor több itteni egyesület mellé társul szegődve zászlójára írja e szavakat: Hazáért és Egyházért.“ — ,Fekete toborzó“ cimen egy egyfelvonásos irredenta színdarabban szerepeltek: Plézer Mariska, Klein Juliska, Marth Sándor, Jilling Tériké, Hirczi János, Szalai János, Schuchert Katica. Arad, Pozsony, Fiume, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Szabadka, megszállott városaink személyesítő! voltak: Klein Kató, Jilling Erzsiké, Klein Katica, Páncél Mariska, Haaz Katalin, Klein Rózsi Nagy Béla tanitó-karnagv vezetésével a „Marosmenti kis korcsmában“ című éneket jó betanulással és zenei hallással énekelte a polgárfiukból alakított énekkar. A „Második asszony“ melodrámát szavalta Pál Béa ev. s. lelkész, zongorán kisérte Resch Ilonka. A rendezés körül különös elismerés illeti még Kiss Kálmán kereskedőt és Lengyel Gyű,a asztalos mestert, akik mint főrendezők az estély sikere érdekében fáradhatatlan munkásságot fejtettek ki. Tanítói ünneplés. Ujcsanáloson az evangélikus egyház november 25-en megható ünnepség keretében emlékezett meg Nagy Pál 30 éves tanítói működéséről, azon alkalommal, hogy a hegyaljai evang.