Harangszó, 1924
1924-11-09 / 46. szám
346 BARANQSZÖ. 1924. nóvémber 9. bejutni, a kintszorultak ezrekre menő tömege a Sándor-utcában reménytelenül szemlélte a helyzetet és kétségbeesetten látta, hogy elkésett, a protestánsok ünnepségére nem juthatott be. óriási lelkesedést váltott ki a kint- rekedf tömegből, amikor dr. Ravasz László református püspök intézkedését kihirdették, mely szerint azok számára, akik a régi parlamentben tartott ünnepségre nem juthattak be, megnyílt a Kálvin-téri református templom kapuja. A tömeg azonnal a Kálvin-téri templom felé vette útját, ahol teljes egészében megismételték az ünnepség műsorát és pedig olyan formában, hogy amint egy szónok a régi parlamentben elmondotta beszédét, átment a Kálvin-téri templomba s ott megismételte, hogy az erősítő és buzdító igékben minél szélesebb rétege részesülhessen a főváros protestáns társadalmának. A Kálvin téri templomban beszélt így közkívánatra a programodon kívül Raffay Sándor püspök is. Az ünnepség a reformáció történelmi énekének, az Erős várunk az Úr Isten... kezdetű vallásos dalnak eléneklésével kezdődött, amely után Józan Miklós unitárius püspöki vikárius mondott nemes szavakból összeszétt imát. Az ima után dr. Szabó Sándor nemzetgyűlési képviselő, a Bethlen Gábor Szövetség ügyvezető alelnöke mondta el megnyitóbeszédét. Beszédének történelmi vonatkozású kezdőmondatai után hivatkozott arra, hogy a magyar proAlkony. Túl az erdőn az égő napkorong, Sziporkázón vértengerbe bukik. A tölgyerdő hamvas ködben aszik: S a völgyben már, a félhomály borong... Óh!... mily szép itt az alkony órája; — Bucsusugár a ringó lombokon, S mint orjási aranyporos csokor : Suttogva rezd az erdő hulláma. És mikéntha kacérasszony arca — Mely kigyúltan férfi szívvel hevít: Leszáll a nap, fodros habvánkosra. A lombtenger páratestes mélyén, Nehéz árnyék terjeszkedik széjjel, S míg tűn a fény... lesben áll az éjjel... TAKÁCS ELEMÉR. Hű mindhalálig. Irta: Gyurátz Ferenc. 8) Megegyeztek A kapitány szívesen fogadta ä meghívást már csak azért is, hogy a nagy vad üldözésével járó veszélyt is megosztva tanúsítsa testvéri hűségét a ma- ruk előtt. Azt is jól tudta, hogy az indiánok testánsoknak a reformáció sokkal többet jelent, mint más nemzetnek, mert nálunk a reformáció a nemzeti gondolat újjászületését is jelentette. Ma, mikor mindenki a maga igazával tör elő, ö csak egy igazságra mutat rá, a Krisztus igazságára, mert ez az igazság az utat és az életet jelenti. Nem tagadást, nem kételkedést jelent a protestantizmus, mint sokan mondják, hanem állítást, élő hitet és igazságot. Ezután Kapi Béla dunánttíli püspök beszélt, ünnepi beszédében többek között a következőket mondotta ; — Nem a történelmi kényszer avatja az ünnepnapot azzá, hanem a közösség lelke. Ünneppé csak akkor lesz az esemény, ha a nemzet az ünnepet jelentő történelmi pergamentre ráüti a maga szentesítő bélyegét. Ha a közösség egy történelmi eseményben meglátja a maga lelkének képét, akkor azt az eseményt lelkesedésével szent ünnepnappá avatja Az igazi ünnep mindig lényegkifejtés, lényegmegtalálás, igazi ünneplés tehát csak az lehet, amikor megszereztük az ünnep igazi lényegét és megtaláljuk a kötelességeket, amelyeket az ünnepek reánk hárítanak. A reformációból örökké élő szellem áradását érezzük, amelyet kimeríteni nem lehet. — A reformáció lényegének keresésénél a vallás lényegéhez kell visz- szamennünk. Nincsen csodálatosabb, hatalmasabb és lelketráróbb szó a a bibliában annál a kérdésnél: Mit cselekedjem, hogy az őrök életet elnyerjem ? Az örökkévalóság olyan magát a szívességet, jó akaratot csak a gyöngeség jelének tekintik. Az erő, bátorság az, ami őket ragaszkodásra indítja, bennük bizalmat kelt. Hajnalban útra készen állott befogott lovakkal a három kocsi. Kardos, ki Kelet- indiában is részt vett már nagy vadászatokon, kellően felkészült. Mellette állott Monk Károly is, mint hű fegyvernöke. Amint a főnök sátrából kijött: kocsira ültek s követve 30 gyalog és 20 lovas indiánból álló vadászcsapattal, elindultak. A többi fegyverfogható ember otthon maradt a tanya védelmére a szin szin indián törzs esetleges támadása ellen. A nagy erdőhöz érvén ott némi pihenés után a gyalogok sorakozva az erdei vadászatot kezdték meg, a lovasok a széles nyílt téren bivalyok keresésére siettek. A kapitány a főnök közelében maradt, másik szomszédja Monk Károly volt. Amint előre haladtak, az előttük levő sürü, bokros helyről egy őzbak ugrott elő s futott feléjük riadtan, mintha egy más ellenség által felverten menekülne. A főnök egy jól irányzott nyílvesszővel leterítette, de még örömét sem nyilváníthatta a szerencsés lövés felett, midőn az őz nyomán a bozotból egy nagy szürke medve, a félelmes grizli lépett elő s azonnal a hozzá legközelebb álló Sasszemre rohant. Ez kézproblóma, amellyel minden kornak számolnia kell. Luther Márton a lélek üdvösségének kérdését az evangélium világánál megoldotta. Rámutatott a lélek csődjére, de ugyanakkor a hitre is, amely két elpusztíthatatlan karhoz hasonlóan öleli magához az isteni hit igazságait. — Nem elég, ha társadalmi és bizonyos etikai tisztesség uralkodik az emberben, több kell ennél, a lelkeket meg kell menteni egy új, boldogabb, tisztább élet számára. Mikor jött a reformáció, az egyéniség született meg újra. Egyetlen korszak sem teremtette meg az emberiség életideáljának azt a gyönyörű harmóniáját, mint a reformáció kora A reformáció a legnagyobb méltóságot ébresztette föl a lelkekben, mikor azt mondotta az embernek: Te az Isten munkatársa vagy. A reformáció tehát elvetett minden közbenjárót és megteremtette azt az igazi emberi méltóságot, amelynek legnagyobb tényezője az önállóság és a felelősség. A reformáció a felelősséget aláhúzta, mikor így szólt az emberhez; Te vagy felelős a lelkedért. A reformáció adta meg a döntő irányítást az államok kialakulásánál is, mert az egyéniségeket helyezte oda az államok fundamentomául. Nekünk, magyar protestánsoknak is büszkeségünk, hogy nemzeti államunk kialakulásánál a történelem által is szankcionált nagy érdemeink vannak. A protestantizmus nevelt és nevel a politikai erkölcsre és politikai felelősségre is. A tudományba a reformáció belejegyezte a nevét, mert a gondoliiját ledobva egy fára akart — indián szokás szerint — felkuszni, hogy ellenségét maga után csalva a fa egyik ágáról a földre ereszkedjék s az ekkor a törzsről lemászni akaró medvét dárdájával a fához szegezze. Nem volt elég ideje, a fenevad karmaival lábára vágott s lerántotta. E pillanatban ott volt a fehér testvér. A puskájára tűzött szuronyt a medve oldalába üti s mikor ez ellene fordul, egy golyót röpít nyakába és szuronyával átfúrja szívét. Az óriás erejű vad mozdulatlan terült el a földön. A kapitány most a főnökhöz lép és a lábán kapott sebeket vizsgálja. — Egyik sebed nagyon vérzik, Sasszem, de azonnal segítünk a bajon. — A medve torkából kiszabadítottál, reád bízom magamat. A kapitány táskájából kötszereket vesz elő s a sebeket orvosi ügyességgel kötözi be s ígv szól: — Ma többet nem járhatsz, kelhetsz, mer sebed újra vérzésre nyílhatna meg. Ezután Károlynak intett: — Rendeld ide az egyik kocsit. Arra segítsük fel a megsebesült főnököt. Ez sebesült lábaival sóhajtva engedelmeskedett s helyet foglalt a kocsin. A vadászat az erdőn még tovább folyt. A kapitány itt még egy vadkant terített le, IWJÜlMlttiülfmK
