Harangszó, 1924

1924-01-20 / 4. szám

26

% HARANOSZÜ.

1924. január 2Ú.

Amit a tegnap

hagyott a mára.

ősrégi maradványok a jelenkor társadalmi és vallási életében.

Irta: Kiss Jenő egyetemi tanár.

A lélek halhatatlanságának vallási gondolatával a keresztyénség ajándékozta meg a világot, de már előzőleg próbálkozott, törekedett az ember ez irányban. De a csak sejtett lélekről a maga erejéből szintén nem tudott mást mondani, mint amit a körülötte levő csodás természeti jelenségek magyarázatánál : titokzatos erő, rejtett hatalom, amely a testet valamiképen a halál után is túl éli. Erre enged következtetni a különböző népeknél és pedig egymástól függetlenül kifejlődő gyászszokások megvizsgálása. Hangos siratás, ének, zene, sőt lárma; gyász külső kifejezéseként a ruha le-, illetve megtépése, más ruhába öltözés (zsákba öltö- zés; a zsák persze nem a mi zsákunk, hanem a héber szak szónak átvétele, egyszerű szűk szoknya féle) pornak, hamunak a fejre hintése, böjtölés, nem mosdás, haj, szakái elfödése, levágása, ill. meghagyása, az egész arc elfödése, test bekarcolása, sőt bevagdosása. E szokásokat azután nemzeti gyász, szerencsétlenségkor vagy egyéni bűnbeismerés kifejezésként is használták. (Jézus mondja: ha Tirusban és Lidonban történtek volna ezek,

már régen gyászban és hamuban ülve megtértek volna.) Egyértelmű magyarázat a különböző gyászszokásokra nem lehetséges, nem is valószínű. Részint a természetes fájdalom, részint a halottal fenntartani kívánt további közösség gondolata, de részben tényleg a halott szellemével kapcsolatos hit, többé-kevésbé félelem az, amely megmagyarázza őket. A természetes fájdalom megnyilvánulásaként tekinthetjük a hangos sírást és zokogást, a gyászolónak önmagával, külsejével nem törődését, tán részben a böjtölést is; a közösség és pedig eredeti szakrális közösség fenntartásaként tekinthetjük a test véresre vágást, karmolását, (a vér, amint még látni fogjuk ez áldozata főkelléke,) a halotti lakomát, a sírra kivitt ételt, italt. De több esetben tényleg a halott szellemtől való félelem, szeretet magyarázata e szokásoknak. És pedig a félelem korábbi fokon, a szeretet fejlettebb fokon. Az a hit, hogy a halott lelke valamiképen a test elhagyása után is létezik, szinte általánosan meg volt; a hangos siratás, különösen idegen asszonyok által, úgy érthető, hogy az elhalt lelke hallja azt s jól esik neki, épúgy mint a gyásznak, fájdalomnak kitörése. Több esetben azonban tényleg az a gondolat, hogy amennyiben a halott szellemnek sorsa nem jó, irigyli az életben maradiakét, ellenük tör, ha nem védekeznek. Ezért igyekeznek külsejüket elváltoztatni, hogy

a meghalt lelke ne ismerjen rájuk, letakarják magukat, más ruhát vesznek a fentebbi felsorolás szerint. Bizonyos következetlenség azért itt is található. Egyfelől az a hit, hogy ártani tudnak, hatalmasok, másfelől, hogy ilyen primitív módon megtéveszthetők. Ha már most a mi korunkban levő gyászszokásokat nézzük, hasonló jelenségeket itt is találunk, anélkül persze hogy eredeti jelentésükre gondolnánk. Az egyszerű nép gyermeke halottal egy szobában világért sem aludnék. A halottat minél előbb ki kell vinni a házból, mert szerencsétlenséget okoz, újabb haláleseteket; maga után viszi az élőket. A tetszhalottnak az ágyban vagy koporsóban való felülése általános rémületet kelt. A gyász külső jeleként napjainkban is megtaláljuk a gyászruhát, tehát a szokottól eltérőt, az arc eltakarását fátyollal, a zsidóknál megvan a bizonyos ideig tartó tisztátalansági állapot, tudtommal hét napig; eddig nem mosakodnak, bizonyos étkezési korlátozásoknak vetik alá magukat, böjtölnek, megtaláljuk náluk a régi ruhabetépés nyomát ama szokásban, hogy a kabátot fent a hajtásnál betépik. Gyász idején a templomban máshova ülnek, hogy a lélek, amint ők mondják, a halál angyala rájuk ne ismerjen. (Sőt más nevet is adnak egymásnak, hogy ily módon is félrevezessék a lelket.) Megtaláljuk napjainkban is — sokáig általános volt — a halotti áldozati

i jeruzsálemi templomban.

— A Krisztus-legendákból. —

3) Lagerlöf Z. után: Kiss Samu.

A kis fiúcska közvetlen ott ült s mindent hallott Magában így gondolkodott : Milyen jő volna, ha valaki keresztül juthatna az Igazságosság Kapuján 1 Ez a gazdag bizonyosan nem mondott igazat. Mint sajnálom az Öreg asszonyt, ki kénytelen most leányait rabszolgákul átadni 1

Felugrott a talapzatra, melyből a két oszlop a magasba emelkedett s keresztül tekintett a keskeny nyíláson.

— Ah, csak ne volna olyan lehetetlen I — gondolta.

Nagyon szomora volt a szegény asszony miatt. Most már nem gondolt arra, hogy aki keresztül bújhat ezen a kapun, az igaz és bűn nélkül való. Csak a szegény asszony miatt vágyott a keresztüljutásra.

Nekifeszítette vállát az oszlopok közti résnek, mint aki utat akar magának fúrni.

Ebben a pillanatban az Igazságosság Kapuja felé tekintett mindenki, aki az oszlopcsarnokban állt. Mert a boltozatban mennydörgésszerű hang hallatszott, recsegtek-ropogtak az öreg oszlopok s eltolódtak kétoldalt, az egyik jobbra, a másik balra, s akkora ür támadt közöttük, amelyen a gyermek karcsú teste keresztül csúszhatott.

Erre nagy csodálkozás és feltűnés keletkezett. Az első pillanatban senki sem tudta, hogy mit mondjon. Az emberek csak álltak és bámulták a kis gyermeket, aki ilyen nagy csodát vitt véghez. Az első, aki visszanyerte lélekjelenlétét, a legöregebb biró volt. Kiáltott, hogy fogják meg a gazdag kereskedőt s állítsák a törvényszék elé. S arra Ítélték, hogy minden vagyonát és jószágát a szegény özvegynek kell adnia, mert hamisan esküdött az Isten templomában.

Mikor ezzel végzett, a biró a gyermek után kérdezősködött, aki az Igazságosság kapuján keresztül bújt; de mire az emberek körülnéztek utána, már el is tűnt. Mert abban a pillanatban, mikor az oszlopok szétváltak, mintegy álomból ébredezve szüleire és a hazautazásra gondolt.

— De most már sietnem kell, hogy szüleimnek ne kelljen rám vá- rakozniok, — gondolta.

Azonban sejtelme sem volt, hogy teljes órát töltött el az Igazságosság kapuja előtt, hanem azt hitte, hogy csak pár percet késett ott; ezért úgy gondolta, hogy még van ideje egy pillanatra a Paradicsom hidját is megtekinteni, mielőtt a templomot elhagyná.

Könnyű léptekkel siklott keresztül a néptömegen s a Paradicsom hidjá- hoz ért, mely a nagy templomnak