Harangszó, 1924

1924-05-11 / 20. szám

1924. május 11

HARANOSZO.

155

Más Krisztust?

Az emberek egy része szeretne mindig valami újat. Kapkodni, bámulni, ide oda ugrálni, henyén, száj- tátva. Azt mondják, más Krisztus kell a régi helyett. Hogy a régi, a kétezeréves Krisztus helyébe jön egy uj. S elfordulnak a régitől s lesik az újat. De hol van ? Ki foglalja el a régi Krisztus helyét? Gondolkodjunk Hogyan hívják azt az uj Krisztust? Ki lehetne az? Mit taníthatna, cselekedhetne az? Mit várhatnánk attól? S mit vá na az mitőlünk ?

Mégis a legtöbb embernek csakugyan más Krisztus keli. Uj Krisztus. Mert eddigi Krisztusuk nem az igazi volt, csak elképzelt Krisztus. Ismerd meg közelebbről Megváltódat. Imádkozva, elmélkedve, a Szentírást olvasva. Növekedj az Ur ismeretében, s az Ur növekedni fog ítéletedben, mígnem alázatban leborulsz és vallód: Én Uram és én Istenem I

Példabeszédek 26.11.

Azzal kezdhetném, hogy: felállván, illendő áhítattal hallgassátok az elmélkedéseim alapjául választott fenti igéket, Inkább azonban egyelőre csak azt mondom, ne feledkezzünk meg a régi szép zalai közmondásról: ahogy a kerék föl, ügy a kerék lel

Mi lutheránusok lépésről lépésre akarunk a magunk fejlődése utján haladni. Azon az utón, amit a magyar alkotmány, a magyar állam törvényei a haladni akarókkal a szerveinkkel,

Vége volt az ige olvasásának. A gyülekezet leült. S azután a sírástól meg-meg- csukló hangon szólalt meg Bartos.

— Keresztyén Testvéreim az Urban!

Ne örvendezzünk, ne vigadozzunk ma. Ne zengjen diadal éneket ajkunk! Hanem sírjon, zokogjon lelkünk. Mert gyászünnep ez a mai nap nekünk! Leesett a mi fejünk koronája! Nincs lelkészünk! Elvitték. Katonák, poroszlók törtek csendes hajlékára az éjjel. S magukkal hurcolták. Engem is kerestek. De én idejekorán észrevettem, hogy baj van a lelkészlaknál, hát elbújtam előlük. S lestem, hogy mi lesz ? S amikor hasztalan keresték kutatták át a házam, az országúton eltávoztak. Szilágyi Dénes tisztelendő urat úgy kötözték az egyik ló nyeregkápájához s közrefogva kellett a lovak között hol gyalogolnia, hol futnia. Mert alig hogy kiértek a faluból, vágtatva rohantak tova. A rossz lelkiisinerel kergette őket. S hogy kinek a parancsára kerestek minket, az nyilván való előttetek, ha nem is mondom !

Csendes morajlás zúgott végig a zsúfolásig telt templomon. A férfiak keze ökölbe szorult. Az asszonyok sorában meg itt is, ott is felcsuklott egy-egy zokogás.

Élet alkonyán.

Sebten sietett el az idő felettem,

Olyan sebesen, hogy mire észrevettem,

Már megöregedtem.

Most volt gyenge bölcsöm altató ringása, Boldog gyermekségem hajnalhasadása — Nem lesz soha mással

Látom bimbókorom szép fesledezését,

Érzem édesanyám anyai érzését,

Édes ölelését.

Kezem összeteszi esténként imára S megzendiil a holdban szent Dávid hárfája, S úgy hallgatok rája.

Nézek a rónaság végtelenségébe,

S lerajzolódik a szivem közepébe A szabadság képe.

Istenért, hazáért beh szép volt az élet,

Ha egy pár dalt mondtam, az is övéké lelt, Sírig nekik élek.

Isten, haza! Oh szent eszményem ti ketten, Hogy rátok gondoltam, újra ifjú lettem, Bár megöregedtemI

melyeket az egyházi alkotmány, a mi egyházi törvényeink adnak nekünk.

Ez az ideális demokrácia. Mindenkinek van köze ahhoz, hogy ki legyen a fej, ki legyen a nyelv, a kéz, a láb. Jog ez, amivel okosan élni mindnyájunknak kötelessége.

De aztán, ha érett mérlegeléssel megtaláltuk a magunk fejét, akkor ahhoz igazodik a nyelv, a kéz, a láb. És nincs más, ami a fej fölött állna, nincs más koronája a fejnek, mint a szív, amelynek a vérét táplálja a megszentelt testnek minden porcikája és amelynek a vére táplálja az egész testet-lelket.

Bartos emelkedett hangon folytatta.

— Kér. Testvéreim az Urban!

De azért ne csüggedjetek, ne veszítsétek el a reménységteket! Vigasztaljon benneteket az, hogy csak a rosszaságnak, a cselvetésnek, a gáncsoskodásnak, a sötétben bujkálónak van szüksége az éj leplére, hogy tettét véghez vihesse, mert cselekedetét az igazság napja meghiúsítaná! De amint a homályt fény követi s a sötétséget tovaüzi, úgy a ti igazságtok is napfényre fog kerülni s mostani szomoruságtokat az öröm fogja felváltani! Az igazságot a gonoszság végleg meg nem ölheti, ha százszor teperi is le a földre! Az előbb vagy utóbb diadalmaskodni fog! A ti lelkésztek is vissza fog térni! Csak bízzatok! Csak hitetek legyen s meglátjátok, hogy ügyeteken a föld összes jezsuita cselszövények sem diadalmaskodhatnak!

Az utolsó szavak alatt felpattant az ajtó s azon Kövér József, a helybeli plébános teljes papi díszben lépett be. Az egyik kezében füstölőt, a másikban a feszületet tartotta. S nyomban utána vagy húsz felfegyverzett katona tódult a templomba.

(Folytatjuk.)

A szfv vére és Azé, aki benne lakozik.

Ne felejtsük el, hogy hogyan értünk el csak addig a helyig is, amelyen ma állunk. Mennyi vér, békés lelkű őseinknek, igazságot nem ismerő, oktalan módon okozott mennyi szenvedés árán imádhatjuk és dicsérhetjük az Urat úgy, ahogyan a luteránus lelkiismeretünk diktálja nekünk.

Hogy mire való volt ez a vége nélküli üldözés, azt megérteni is nehéz annak, aki még nem nézett körül a maga bázatáján és sohasem figyelte még meg. hogy mit is mível ottan a tunya természetű kutyája, amelyik azt hiszi, hogy a báz ő érette van.

Ellustulva a jóllakottságtól hever a napon a teli tál mellett, amit mindeneknek töltött meg a verejtékével szerző gazda keze. A nagy megbízástól két felé all a füle, de jaj a másiknak, jaj a szegénynek, aki a tálhoz mer közeledni nagy éheztében.

Hanem aztán csak boruljon be az ég és üssön rá a rabló ellenség a ház tájékjára 1 Szükölve szalad a tál körül. Ment belőle, ami még menthető és boldogabb tájakra húzódik a mentett konccal.

A gazda pedig a maga háza népével vére árán szabadítja ki a nyakára ült ellenség karmaiból a vérével megtartott földön verejtékével felépített hajlékot és a békesség boldog idején kezét újra ráteszi az eke szarvára.

Ám a jó kutya hazajár. És mintha szeme volna, rátalál a teli tálra. Konokul kitart őrhelyén és őrzi — nem a ház táját — a tálat. Amihez hozzáférni megint nem enged senkit, amíg csak a gazda farkánál fogva onnan el nem lódítja.

— Hadd egyék a másik is, ha te már olyan nagyon jóllaktál I Az a másik is az én cselédem, ha olyan nagy kövér teste nincs is, sem olyan szaladós lába a nagy kövér test alatt.

Csöndöt csinált a gazda és egyszeriben békesség lett a tál körül. Jutott mindenkinek, aki a békesség nevében jött és az étvágyát nem a szeme kívánságához igazította, hanem a gyomrához, meg a szivéhez.

Csúnya jószág a telhetetlen kutya. De még ennél is csúnyább, amelyik egyre marakodott amazzal a telhetet- lensége mialt és most, hogy a gazda jóvoltából a tálhoz jutott, alighogy betegágynak dűlt a gazda, már ő mar bele a többibe.

Olyan ez, mint aki beleverekedte magát a jó tágas meleg szobába, aztán nagy hirtelen magára zárja az