Harangszó, 1923

1923-01-07 / 2. szám

XIV. évfolyam.

1923. január 7.

2. szám.

Alapította:

KAPI BÉLA

lfllO-ben.

Laptulajdor.oa:

! Oonáotúll Lntbsr-Szóvetséo.

Kéziratok Lovászpatonára (Vaazprémmegye), elóflzo- Ual dijak, reklamáoidk a HARANGSZÓ kiadóhivatalának Szentgotthardra (VaaTármcgya) küldendők. Előfizetést elfogad minden erang. lelkész és tanító.

Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztő-kiadóhivatal:

SZENTOOTTHÁRD,

Vasvármegye.

i „HARAN68Z0« előfizetési ára:

negyedévre 150 korona. Lother-Szöretégl tagoknak

10°/o-os kedvezmény. Amerikába küldve előlize- tési Ara egész évre 1 dollár. Egyes szám ára £0 korona.

SZERKESZTIK:

SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KAROLY, CZIPOTT GÉZA

A .Harangszó* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek ingyenpéldáayokat küldünk.

Vizkereszt ünnepén.

Vizkereszt ünnepén ugyanannak a fényes csillagnak sugárözöne ömlik el rajtunk, amely karácsony éjszakáján Betlehem egén megjelent. Csakhogy vizkereszt napján a Krisztust kereső pásztorok feje fölé glóriát vonva arra hív fel: lássuk meg a hivatást, keljünk fel, induljunk tovább, lendüljön a kezünk munkára; keressük és kövessük a Krisztust *

Krisztust keresni, — Krisztust követni !... Sokan idegenkedve fogadják e «felhívást. Azt mondják, szépen hangzik a templomban, de az életben megvalósíthatatlan. Pedig egyedül a Krisztus követésében, az ő törvényei szerint kialakult, az ő példája szerint átalakult életben találhatjuk fel csak boldogságunkat. Amíg a Krisztus neve csupán egy név, de nem a lelkünk által követelt életeszmény, amíg az ó követése teher, de nem önként választott szent elhatározás, szívbeli teljes odaadás, amíg keresztyénsé- günket csak a keresztlevél, vagy az Isten házában néhanapján való megjelenés mutatja, de nem élünk eleven lelki közösségben ővele, addig életünk boldogsága tűnő szivárvány, de nem állandó vendége lelkűnknek.

Ennek a szomorú kornak, — melyben a mi bölcsőnket is ringatták — végzetes hibája, hogy ezeket nem értette meg. Az embereknek 90 százaléka ellökte magától a Krisztust s vele együtt a léleknemesítés magasztos munkáját. Nem tudott, nem is akart benső vallásos életet élni. Regényolvasással, újságcikkekkel tömte tele elméjét, szórakozásokkal, politizálással, a politizálásban is a pártoskodás rút szenvedélyének hódolva űzte el uoalomoapjait. A lélek fénye- sítésére nem jutott idő.

Csak a vak nem látja, hova vezetett a Krisztus nélküli élet. Csak a süket nem hallja azokat a jajongó, szinte kétségbeesett kiáltásokat, melyek ma már az egész csődbejutott emberiség minden rétegéből felszakadnak: mentsetek meg, mert elveszünk !

* *

A Krisztust kereső bölcsek, — pásztorok közül az egyik kifogástalan, fényes úri öltözetben, a másik bozóttépte, szétnyűtt gúnyában jelenik meg; az egyik tanult, művelt elme, a másik a puszták bárdolatlan, iskolázatlan embere és mégis milyen szépen megférnek egymás mellett. Krisztust keresik s mikor odaérnek a jászolbölcsőhöz, mintha testvérek volnának, úgy térdelnek oda együtt, egy helyre, szent egyetértéssel, megtéréssel a Krisztus lábai elé.

#

Akinek valamije van, közölje azzal, aki abban szűkölködik, — mondja a szentírás. Áll pedig ez nemcsak az anyagi, de a szellemi kincsekre is. A Krisztus egyháza, mint a legfőbb jó birtokosa igyekszik is e rendeltetésének megfelelni. Milliós áldozatokkal elküldi misszionáriusait a távol világrészekbe, hogy a pogányság sötétségében tapogatódzó testvérek is belelássanak az Isteni szeretet mélységeibe s fel tudjanak emelkedni az lstenfiúság, a testvérszeretet égi magaslatára. Ezt cselekszi a külmisszió.

De látva, hogy a Krisztust ismerő népek is mily messze vannak még attól, hogy életükkel bizonyítsák meg keresztyénségüket, látva a közönyt, az egyháztól való elhidegülést, az érdeklödéstelenséget, itt 0 magunk körében is megindult egy szent és komoly munka: a belmisszió, amelynek célja viszont a Krisztus nevére megkeresztelteket az egyház öntudatos, buzgó híveivé tenni, hogy ne

csak tessék-lássék módon legyenek keresztyének, hanem a szónak szent és komoly értelmében.

Ki mondhatná meg, hogy a kettő közül melyik a fontosabb? K> vitathatná, hogy az emberiségnek mindkettőre nagy és égető szüksége van?

Es mégis mennyit kell zörgetni, mennyi kérés hangzik el hiába az egyház szolgái részéről ennek a magasztos munkának felsegítése érdekében I...

. #

Divatos szólam lett újabban a kereszt neve: Olyanok is, akik azelőtt talán mosoly nélkül ki sem ejtették ezt a szót, s ckik a keresztyénségnek magasztos szent elveit talán annyira sem ismerik, mint a kis gyermek az ábécés könyv lapjait, ma kérkednek keresztyénségükkel. Fennen lobogtatják a keresztyénség zászlóját, de talán nem is a Jézus Krisztus dicsőségét, hanem a maguk népszerűségét, érvényesülését szolgálják vele. Ma a keresztyénség cégére alatt sok min- deat csinálnak ; a legszomorúbb azonban, hogy a kereszt jelvénye alól nem egyszer a gyűlölködés szikráját dobják felekezetek, társadalmi osztályok közé, tönkre téve és lehetetlenné téve azt az egyetértést, felekezeti, társadalmi békét, amelyre talán soha nagyobb szükségünk nem volt, mint ma.

Prohászka Ottokár, — kath. püspök — mondja: >aki politikát kever a vallásba, az a barbárság felhőivel borítja be a hitnek fénylő csillagát. Aki a keresztyénség szűztiszta, hófehér lobogóját a piac szennyes sarába rántja ős hempergeti bele, az a legdurvább sértést követi el a keresztyénség és mindnyájunk legszentebb érzelmeivel szemben.«

*

Vizkereszt — missziók ünnepe. Lássuk meg, értsük meg, hogy mind-