Harangszó, 1923

1923-03-04 / 10. szám

n

HARAN0S2Ó.

1923. március 4.

is. Svájcban a német anyanyelvű Pestalozzi és Orelli ősei menekült olaszok voltak.

Hiteles adatok szerint Petőfi ősei 1663. már magyar nemességet' nyertek. Apja, mint mészáros büszke vojt erre. Régi iparosaink között sok volt az armalista nemes ember. Petőfi nem gondolt vele, mert ő a kiváltságok ellen küzdött. Családja eleitől fogva ág. hitv. evang. volt és Peren- czi szerint előbb Pozsony és Nyitra megyében laktak. Nagyapja, Tamás, mint mészáros költözött 1770 körül a Podmaniczkyak birtokára Aszódra Az aszódi evang. lelkész, Hajnóczi Sámuel, a nagy Hajnóczi apja eskette őt össze 1773. Salkovics Zsuzsannával és nagyanyja révén a költő rokona volt a Salkovics és Orlai Petries családnak.

Petőfi atyja, István, Aszód közelében Kartalon született 1791-ben és Maglódon, Szabadszálláson, majd Kis kőrösön volt mészáros, ö már jó magyarnak vallotta magát, zsinóros magyar dolmányt viselt, alföldi dialektussal jól beszélt magyarul, szeretett magyarul könyveket olvasni és Szabadszálláson összeverekedett a kálvinista legényekkel, kik a lutheránusokat tótoknak szokták csúfolni. Öccse, Orlai Petries Soma, a festő irta róla, hogy bár tudott tótul, de kemény hangzással jól beszélte a magyar nyelvet.

Petófiek példájában a magyar faj szellemi fölényét és nagy átalakító erejét kell látnunk. Nemcsak azokból váltak a legnagyobb magyarok, kik

az ősök hosszá sorával dicsekedhettek, hanem azokból is, akik bár idegen származásúak voltak, de itt elfogulatlan lélekkel ismerték és szerették meg a szép magyar főidet, a magyar nyelvet és a magyar nép jellemét. Petőfi nem önző számításból lett magyarrá. Amivel nemzete őt életében fizette: a hegedű és koldusbot.

S ha már az apa neve és származása sem volt igazi ős magyar, még inkább el kell ezt mondanunk a költőnek oly forrón szeretett és annyiszor megénekelt jó édesanyjáról. Csúnya idegen nevű: Hrúz Mária. Turóc megyéből Liesnóról való. Nagybátyja, Hrúz György evang. tanító hívta őt magához Aszódra, akivel később Maglódra költözött át. Korén István mondja róla, hogy csak hibásan beszélt magyarul, a nővére Anna pedig, ki Taska Sámuel aszódi kurátornak volt a felesége, magyarul nem is értett. Ezzel szemben Orlai Petries szerint az aszódi tót accentust fel lehetett ugyan Petőfi anyjának beszédén ismerni, de különben jól tudott magyarul.

Hrúz Mária Maglódon mogorva nagybátyjától elválva a helybeli evang lelkészhez, Martiny Mihályhoz állott szolgálatba. Petőfi apja itt a mészárszékben ismerte meg jegyesét, aki később Pesten is szolgált, majd Pedig Aszódon a Podmaniczky bárók udvarában mint mosónő. Ide jött el érte Petrovics István s 1818. az aszódi evang. lelkész eskette össze őket. (Ferenczl I. 9).

Hoitsy Pál és mások is tiltakoztak

Petőfi anyjának szolgálói minősége ellen. De felesleges volt. Nincsen ebben semmi lealázó. Martiny papék megbecsülték Hrúz Máriát, bizonyára sok jóra tanították s később is jóltevői maradtak az anyának és gyermekének. Csak Pázmány Péter akarta Luther Mártont azzal kisebbíteni, hogy édesanyját fürdőházi szolgálóleánynak tette meg s az ördöggel való viszonyából származtatta a reformátort.

Az apa mesterségéről is elmondja Hoitsy, hogy ezen a vidéken a mészáros családok közt sok volt az evangélikus. így az Alberti, Bobor, Hrúz és Petrovics családok, melyekben apáról fiúra szállt a mesterség. S a mészárosok dicéretére azt is megtudjuk, hogy Mikszáth Kálmán apjának is volt mészárszéke Szkla- bonyán, sőt mi több Shakespeare apja is volt mészáros. Petőfi nem az állást, rangot kereste szüleiben, hanem a szívet s ezt örökölte tőlük.

Petrovics István már Szabadszálláson volt mészáros, midőn fiatal nejét, aki fekete hajú, szelid tekintetű nő volt, ide a Kiskunságba a reformá tusok közé elhozta. Négy év múlva azonban Kiskőrösre költöztek át. Ez a község, Petőfi szülőhelye csak újabb telepítés volt. Teleki Roth. Johanna anyjának a családja, a Wattayak alapították 1718. felvidéki tótokból. A föld szikes talaj, csak az akácfa díszük benne. A költő anyja kedves ismerősöket talált itt. Martiny lelkészt ugyanis ide választották meg Maglódról.

A költő 1823. január 1-én néhány

A törökvilágból.

Elbeszélés. Irta: Oyurátz Ferenc.

(Folytatás.)

— Miklós, szólítja meg a belépőt a földesur — Gábor fiam hadba készül, ö fiatal, merész, ha célt tűz maga elé, ahoz hevessége számítás nélkül ragadja tűzön vizen át. Óhajtom, hogy egy kipróbált hűségű, tapasztalt vitéz legyen a táborozásban s a harcban mellette, ki tapasztalataival minden fennakadásnál készen áll kisegítésére. E tisztre téged hivlak fel, te már a véghelyeken is szolgáltál és három éven át részt vettél Nádasdy csapatának törökre vadászó portyázásában, jól ismered a spahik, janicsárok hadi szokását. Vállalkozol- e fiamnak harcba kisérésére önként, minden kényszerítés nélkül.

A megszólított nyugodtan, nyíltan válaszolt:

— Nagyságos urat mindig jóltevönk- nek ismertük. Érte és családjáért kész vagyok minden áldozatra Örömmel követem Gábor urfit a harc mezejére s a veszélyben mellette leszek, életemmel oltalmazom.

— Köszönöm Miklós, gondom lesz reá, hogy ne legyen okod vállalkozásodat megbánni. Míg oda lész, apád nem tartozik semmi robottal, dézsmá- val, sőt telke mívelésében én nyújtok neki segítséget. Gondoskodni fogok, hogy feleséged, gyermekeid se lássanak semmiben szükséget. Ha a háborúból hazajöttök, még más jutalomra is számíthatsz.

— A jó Isten áldja meg Nagyságos Urat. így még nyugodtabb lélekkel távozom. Kérem mikor indulunk ?

— Még ma kihirdettetem a faluban, hogy szegény magyar hazánk veszedelemben van. A még nem családos fiatal emberek készüljenek harcra hónukért s menjenek fiammal együtt

a magyar hadi zászló alá. A vállalkozóknak én adok fegyvert, lovat. Ezek jelentkezése után tűzöm ki az indulás óráját.

A felhívásra tizennégyen jelentkeztek Cser Miklóson kívül a hadba menetelre, kiket a földesur szerelt fel karddal, dárdával, pisztollyal és mindeniknek adott lovat is. A kijelölt napon udvarába rendelte a vállalkozókat. A sor élén állott fia Gábor s mellette, mint kijelölt őrmester, Miklós. Ekkor lelkesítő beszédet mondott előttük. Honszeretetre, vitézségre buzdította őket, amivel minden magyar bizonyítani tartozik, hogy a vész idején is hű fia a hazának. Harcoljanak bátran, legyenek készen vérüket, életüket is feláldozni azért, hogy a szerencsétlen haza ne maradjon végkép rabló ellenség zsákmánya, ne tapossa a török a szabadság védelmében élt halt apáink sírjait, ne tegye templomainkat istálókká. Engedje a