Harangszó, 1923
1923-12-23 / 52. szám
392S. december 25. HARANQSZO. 387 Idő telt-múlt... Karácsony este lett — A rokkant ázott-fázott, szenvedett... -Jéggé kövültek hült, dermedt tagok - Mit volt, mit tenni! ? — gondolt egy nagyot: A hősiesség bús érdem jelét: A néma mankót aprította szét, Tüzet rakott s míg áradt melege A lángra bámult könnyező szeme . . . Égett a fa... parázslón csillogott, — A kályha nyögve búgott, mormogott, S olyan riasztó, baljós hangja volt — Dalolt a tűz — vájjon miről dalolt! ? VÁLYI NAGY GÉZA. Karácsonyi öröm. Gyermekkorom ábrándja gyakran elvitt a mesék kővémeredt világába, ahol minden si&i évben megjelenik pár röpke pillanatra a tündér s a halott ország megelevenedik. Az aszott fű életre kel, a megmerevedett patak csobogni keid, a fák hirtelen kivirá goznak, csodás gyümölcsöt érlelnek, s az emberek felujjongva köszöntik egymást. S ha a tündér elszáll, mint egy napját és csillagját vesztett égboltra sötétség borul a meséknek halottá vált birodalmára, hogy száz év múlva egy pillanatra ismét megelevenedjék. Ilyen tündér a karácsonyest boldog öröme is. Minden évben megjelenik egy pár őrára. Szent fény a palástja, lépteinek nyoma boldogság. Felülről jön, átszáll e viiágon, s elÉs páncélként fogták körül a Hit nagyasszonyát. Bálisten népe elsomfordált. Tur- ' kálta tovább a szemétdombok rejtette aranykupacokat Hit nagyasszony népe hozzáfogott a romok építéséhez. Épültek a romok. Lassan, alig láthatóan. Hit nagyasszony buzdítva járt kelt a pallérok között. A posvány helyén sarjadt a vetés. Az emberszívekbe kezdett beköltözni a hit. A Hit nagyasszonya be végezte küldetését. Consummatum est I... És visszament az Örökkévalóságba, ahonnét jött. Koporsójára ráírták földi nevét: Papp-Váry Elemérné. Azután letették fa öldbe. A hittel megszentelt hazai földbe. A koporsó — por és hamu —: a földé. űzi az ős gonoszt. Áhitat ömlik át a szíveken, amelyek a szeretet drága gyümölcsét megérlelik s egymásnak átnyújtják. Szent mámorban úszik a világ s hozsánna zeng az ég felé. Azután felszáll a karácsonyi öröm oda, ahounan jött, a mennybe, hogy egy év múlva ismét megjelenjék. Látjátok e a karácsonyi örömöt a mennyből alálebegni? Látjátok e, mint sugárzik ki a millió és millió apró gyertyalángból? Halljátok e tiszta szavát a szent zsolozsmákból kicsengeni. Érzitek e, mint lépked át szíveteken s érleli benne a szeretet édes gyümölcseit? Tudjátok-e honnan jött, miért jött, ki küldte, miért küldte, hová megy és miért megy vissza 1 ? A karácsonyi öröm itt van most közöttünk. Üdítő oázis támad lépte nyomán és a szeretetnek meleg, édes vizű forrásai fakadnak fel Ruhátlanokra ruházat esik. Hidegtől dermedt tagok átmelegszenek. Fütetlen hajlékokban duruzsol a kályha. Nyomortól elcsigázott arcokra égi derű vetődik. A gyűlölség kopár földje a szent estén elsitlyed, s felette áldott, dús televény áll. A fenyők leszállanák a hegyekről, susognak ágai: békesség nektek! Áz elhagyott hajlékok ajtói megrezdülnek, kinyílnak, egy nyájas vendég szól be : a karácsonyi öröm : békesség nektek 1 A szívek ajtai is megnyílnak s eimúlt karácsonyok emlékei tódulnak be rajta, mint sírból felkelt édes árnyak : békesség nektek I S a karácsonyi öröm előttünk mégsem teljes fényességében, hanem gyászfátyollal beterítve jár. Fénye előtt De a hite, Istenhez szállt lelkének foszlányocskája, az ittmaradt az emberszívekben. A hit az élőké Az embereké. Akihez elküldi az Úr az ő megcsufolt fiának apostolait: az Eréiiyt, a Nemest, a Becsületet, a Szentet, amint elküidőtte n Hit asz- szony-apostalá*. Ó, küldd el Uram, mielőbb, hadd ragyogjon fényárban a Jézus szent vérével megáldott kereszt, hadd lobogjon mielőbb a diadal bíborában ezeréves vérrostból szőtt zászlónk! ó, halld meg Uram, ó halld meg, minden magyarok könyes könyörgését! Ámen. * * * Mi keresztyén magyarok, akik szentül hiszünk egy Istenben, egy hazában, hiszünk a jobbéletre való főldámadásban, — hisszük és tudjuk, nem a puszta véletlen müve, hogy éppen egy gyengének minősített asz- szony volt az, aki belekiáltotta a hilelkünk honfibúja lebeg. Gyászfátyolt von rajta a nemzeti létünket beterítő mély borulat. Lényének varázsa nem teljes. A hangja halk, mintha mesz- szeségből, sejtelmes távolból jönne. Balsorsunk keserűsége vegyül szelíd hangzatába. Érintése fájó sebeket tép fel. Gyászdallamként haitik szava: békesség nektek... És mégis erővel telít meg a karácsonyi öröm. Mert ez nem csupán arra tekint, ami van, hanem az el- jövendőre is, aminek egyszer lennie kell. Az öröm nagy, belső hatalom, amely nem változó viszonylatokhoz van kötve. Dacos elem, amely a lehetetlenen áthatol, ősi erő, amely várni tud. Az öröm érzi önerejét és reméli azt is, ami még nincs. Az öröm reménységet ád ahhoz, hogy megérik még e nemzet számára a szabadságnak teljes, rég élvezett édes gyümölcse. Legyünk hát örvendező nép... De vájjon mikor veted le karácsonyi öröm előttünk gyászfátyolo- dat 1 ?. ,. Kutas Kálmán. Karácsony vár ás. Korún alkonyodó csendes téli estén Összebújnak titkon bizalmas-kettecskén. Sugdosnak nagy halkan — Miska meg a Sári. Istenein! Nehéz is azt a boldog napot, Karácsonyt bevárni I Mit hoz a Jézuska ? — Egyre találgatják. Meg tudja-e látni lelkűk gondolaiját ? Vágyó kicsiny szivük dobog forró imát: Babát kér a Sári, Miska meg tüzfuvó Szilaj szép paripát! tétlenség tömött sötétjébe a hit imádságát. Nem. Véletlen nincs; csak az emberek, a pogányok szótárában van. Az Isten keze: a nagy természet, csalhatatlan és következetes művészete küldötte el az asszonyi Hitet. Avagy nem minden nemzet értékmérője a női erkölcs?! De igen. Ez olyan sarkigazság, ami alól hasztalan keresünk kivételt. A nő pedig olyan, amilyenné a természettől erősebb férfi teszi. — Milyen ma a nő 7 Milyen ma a nemzet? — Ó, meg ne mérjétek 1... Viszont, amilyen a nő, csak olyan a férfi. Mert aki másokat süllyeszt, szinte észrevétlen süllyed önmaga is. A nőt portékává igyekszik tenni a ma férfia, hogy a gyönyör oltárán ót is feláldozhassa. (Az arany: eszköz a nőhöz.) A mai férfi: erős a rosszban — a mai nő: gyenge az erényben.
