Harangszó, 1923
1923-11-04 / 45. szám
1923. november 4. HARANÜSZÖ 331 a mammon, a has, s dicsőségük gya- lázatjukban vagyon. Az első keresztyének a hitetlent maguk között nem tűrték, a reformáció idejében a hitetlen embert mint rendbontót büntették. Súlyos büntetés érte azt, aki káromolta az Isten nevét. Nagyon ravasz érvekkel állanak elő a hitetlenek akkor, midőn hitetlenségüket mentik avagy magyarázzák. Ezen támadások visszaverése csak úgy lehetséges, ha ini is a világosságra megyünk, a nagy nyilvánosság előtt tárgyaljuk azokat. Nem időszerű I Sajnos igaz, az emberek azonnal idegesek lesznek, ha valaki a kér. hitcikkekkel hozakodik elől Akkor azonban, amidőn erős volt a kér. öntudat, mákép volt. Nagykonstantin idejében még a piaci kofák is tárgyalták a kér. igazságokat, a reformáció idejében amint tudjuk, a városi képviselő testületek vitatták meg a hitvallásokat. A vallás akkor még nem volt magánügy. A hitetlenség a lélek létezésének a tagadása. Nem egy ember így beszél mint Tamás apostol; >ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe és ezen kezeimet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem«. Ha halljuk az erdő suttogását, a távoli és közeli harangszó imára hivó hangját, ha körülvesz a temető néma csendje, önkéntelenül is érezzük a szellem, a lélek közellétét. Ez a lélek sejtés élt az emberekben Jézus eljövetele előtt is. így köztudomású, hogy a régi egyiptomiak holttesteiket bal zsamoztatták, s az fgy elkészített múmiák részére temetkezési helyeket — királyok piramisokat — építettek. Ilyen temetkezési piramist építtetett magának II Ramses fáraó is, és pedig a zsidók által, borzasztóan sanyargatván őket. A rómaiak, a görögök is hittek a lélekben, babonáik szerint a lélek az alvilágba kerül, hol ide s oda bolyong. A zsidóknak is volt hitök a lélekben. Dávid király így fohászkodik (Zs. 42.6 ) Miért hagytad el én lelkem ilyen igen magadat és nyughatatlankodól én bennem: Bizzál az Istenben és ismét: nem hagyod az én testemet a koporsóba. (Zs. 16.10.) Bölcs Salamon pedig ezt vallja: A por földdé lesz mint azelőtt volt, a lélek pedig megtér Istenhez ki adta volt azt. (Préd. 12.9.) A budhistáknak az a hitük, hogy a lélek csak akkor lesz boldog, ha majd a nirvánába, a semmibe, a megsemmisülésbe kerül. A khinai azt vallja, hogy a lélek az ember halála után állatokba költözik — vándoról — azért ők az állatokat tisztelettel veszik körül, különösen kedvelik a békát, a kígyót és a patkányt, azt hívén, hogy azok képében hazajár elhalt kedveseik lelke. Az utazók egyhangúlag azt beszélik, hogy nincsen a világon olyan nép, melynek a lélekről nem volna fogalma. A forró égöv alatt élő fekete harcos avval a tudattal megy a csatába, hogy az általa megölt ellenség lelke neki a túlvilágon szolgálni fog; az örökös hóban, télben élő északsarki eszkimó, amidőn meggyujtja kicsiny halzsir lámpáját, áldozatot mutat be annak az Istennek, ki majdan elvezeti lelkét Á Imáim. Álmodtam régen, hogy egyszer lesz nékem Valahol messze tanitványseregem, Virágos kertem és meleg kis fészkem ... S megadta az ég! Álmodtam ifjan, hogy otian boldogan, Holdfényes estén fejét a vállamra Hajtja kis párom — csókot nyom ajkamra... S teljesült álmom! Álmodtam aztán, mint fogok egyszer tán Bölcsődal mellett lánykákat ringatni, Ölemben ülő fiúcskát altatni.. . S boldog így lettem! Álmodtam végre, mint tör fel az égre Enyéim esdö fohásza az éjben: „ Apánkat, Isten, tartsd meg a veszélyben!“ S megtartott az ég! Álmodom mostan, más álmot azonban : Szeretnék menni nyugati végekre, Háromszin zászlót tűzni a tetőkre... Óh adná az ég! KNÁBEL VILMOS. az örökös tavasz országába. És ha jól megvizsgáljuk önönmagunkat, arra a tapasztalatra jutunk, hogy nem lehet az, hogy vége legyen életünknek szívünk utolsó dobbanásával, hanem van valami bennünk ami soha el nem múlik — a lélek. A hitetlen ember tehát nem ember, hanem természetellenes lény. Egy kivétel — akárcsak a sok-sok teli kalász között — a fehér, üres kalász, avagy a fakérgen a gomba. Az ujtestamentom minden egyes lapja a lélekről tesz tanúbizonyságot. Ez alkalommal azonban nem ezeket a bizonyitékokat soroljuk fel, hanem azokat, melyeket a kér. Apologetika (Erőss) a világi tudományból felszökött sorakoztatni a lélek létezésének bizonyítására, Az első bizonyíték — bármiképpen csodálatosan is hangzik ez — a hulla. A hullánál ott van minden ami por és anyag. Ott vannak azok a szemek, melyek oly kedvesen mosolyogtak reánk, azok az ajkak, melyekből mindig csak jót hallottunk s mégis az a hulla csak rá kell nézni nem az az ember, akit mi szereltünk... Szeretteink koporsójánál kétségbe kellene esnünk, ha nem tudnák azt, hogy nincs hatalma rajtunk a halálnak, a lélek él nem ér enyészetet . . Azért „Bár a halál itt válni készt is iniiiket Meglátjuk újra drága kcdvesinkct S kikért szemünkben gyászköny rengedez Lelkünk velük még egyesítve lesz.“ Hitetlen ember -nézd a holttestet és higyj a lélek létezésében I Oly titokzatos a halál 1 Valaki egészséges, víg, örül az életnek s egyszerre csak táviratot kap, összeesik és meghal. Mi ölte meg? Az a betű mely azon a kis papíron rá van írva. De hogyan, hol és mit?! A lélek elvált a testtől. A tudomány kiszámította a nap, a föld pályályának járását, azt a méjy titkot melynek halál a neve, nem bírta fellebbenteni egy arasznyira sem. A strucmadár- nak az a szokása, hogy amikor már nem tud hová menekülni, bedugja fejét a homokba azt vélvén, hogyha ő nem lát senkit, őtet sem látja senki. Az élet és a halál titkaival is így van a hitetlen ember, egyszerűen nem akar róluk tudomást venni. Nem akar gondolni a halaira, a léleknek az Úr előtt való megjelenésére 1 De hát segít ez rajta ? Noé idejében az emberek hitetlenségükben nem gondoltak ez Ítéletre, az utolsó napra. Jött at özönvíz. Az emberek menekültek mind magasabb és magasabb helyekre, végül a hegyek csúcsáról térdenállva fohászkodtak az Istenhez ; a meg meg ujuló villámcsapás azon- bao ezt felelte nekik: késő minden ! A hitetlen ember igen sokszor menekül a világi tudomány hegyeire — az utolsó jó napon azonban kénytelen azt látni, hiábavaló minden. Akkor az egyik káromkodik, a másik fohászkodik... sajnos késő minden! Ti hitvesek, anyák, szépséges hugocs- kák, ne hagyjátok szeretteiteket, hogy mint hitetlenek elpusztuljanak, elkár- hozzanak! A halál a lélek létezését bizonyítja. Ha megütöm a körmömet, véralá- futástól fekete folt támad. Egyszerre csak azt látom, hogy az ütés helye előre nő — mutatja, hogy nő az ujjam. Már most a tudomány azt tanítja, hogy az ember teste minden
