Harangszó, 1923
1923-11-04 / 45. szám
330 HA1RANOSZO. 1923. november 4, atyámfiának.“ A szeretetnek angyali éneke mindenütt elhallgat, mint viharban a madár. S történik mindez akkor, amikor nem támaszkodhatunk németországi hittestvéreinknek a múltban mindig készségesen felajánlott segítségére, mert hiszen ők is nagy nyomorúságban vágynak, az ő országukat, népüket is gonosz, ördöngős lélek gyötri és szaggatja és a tönk szélére juttatja. Nyomorúságunkat aztán még fokozza a mi tehetetlenségünk. Tehetetlenek vagyunk a sok nyomorúsággal szemben, mert hiányzik belőlünk az erős hit s a szilárd erkölcs, mert a biblia szépségei, a hegyeket mozgató hit, a samaritá- nusi szeretet s az Istenben vetett feltétlen remény nem megy át a bibliából a mi életünkbe, mert nem folytatunk minden esetben józan, mértékletes, imádságos életet. Mert esak disputálunk, okoskodunk, a- helyett, hogy szerető szívvel megfognánk a munkát abban az erős bizodalomban, hogy a hívőknek mindenek lehetségesek. Igen, a hívőknek mindenek lehetségesek, azért építsük hivő, szerető szívvel a mi egyházunkat s ne ijedjünk meg a nehézségektől, mert a nehézségek gyönyörűségek. Lám azok az apostolok, akik a nagybeteg gyermekkel szemben eleinte teljesen tehetetlenek, később, amikor megteltek hittel s szentlélekkel, egyik csodát a másik után mívelik. És ki űzte ki 400 évvel ezelőtt a világból a sok tisztáJézuska szállást csinál magának. Irta: Szombath Ernő. S) Porgácsné lámpát gyújtott. Aztán meggyujtotta a karácsonyfa gyertyáit. Majd elővett a két felbontatlan csomagot. Odatette a fa alá s megfogta a leánya kezét. — Kis Icukám, nézd, ezt az egyik csomagot az én nevemben, azt a másikat édes apád nevében küldi a kis Jézuska. Bontsd fel, hadd lássuk, mi van benne? Icuka örömkiáltással kapaszkodott az anyja nyakába. Aztán a csomagok felbontásához fogott. Már majdnem felbontotta az egyiket, amikor tekintete véletlenül az anyjára esett. S rémülve látta, hogy annak az arca halott fehér s hogy alig bir a lábán állani. Ijedt kiáltással ugrott az anyjához. Átkarolta kis karjaival s minden eretalan lelket? A hivő Luther és a hivő Kálvin. És kik tartották fenn az ev. egyházat és a magyar hazát minden ellenreformáció dacára ? A mi hivő apáink. És kik terjesztették az Isten országát kifelé s befelé? A hivő külmisszionáriusok s belmisszionáriusok. És kik gyámolították mindig a haldokló egyházakat s kik alapították iskoláinknak s jótékony intézményeinknek egész sorát ? Az a hivő Grossmann s az általa alapított Gusztáv Adolf Egylet, az a hivő Székács s az általa alapított Magyarhoni Gyámintézet s azoknak hivő, imádkozó segítőtársaik, akik a mienkhez hasonló nehéz időben s helyzetben azt vallották, hogy az Úr Jézus Krisztus még sohasem mondott csődöt. Ma sem mond csődöt, most is kész segítségünkre sietni, azért higyjünk benne; higyjük el, hogy Ő nemcsak a múltban, valamikor tudott segíteni, nemcsak a jövőben valamikor fog segíteni, hanem most a jelenben is tud, fog és akar segíteni. Higyjük ezt erős hittel! Tanuljuk ezt hinni a mi nyomorúságunkban, amelyben a mi népünk, hazánk, egyházunk olyan, mint az az égő csipkebokor ott a Hóreb hegyén, ég, ég, már soká ég és mégsem emésztetik meg; nem, mert az Ur vagyon benne, aki, ha hiszünk, megsegít nyomorúságunkban s tehetetlenségünkben. Azért jer keresztyén gyülekezet, közeledjünk leoldott saruval, hivő szívvel az Úrhoz, szóljunk mi is: Hiszek jével vonszolni kezdte az ágy felé. Nagy nehezen sikerült az ágyhoz jutni. Az asszonynak még volt annyi ereje, hogy ledobálta magáról a ruhát. Aztán kérte a leányát, hogy ruhát meg egy lavór vizet hozzon az ágyhoz. Mert ügy érzi, lázas, hát vizes borogatást akar magára rakni. Icuka egy kettőre odahozott mindent. S aztán okos szemmel nézte, miként készíti el az anyja a vizes ruhát s miként csavarja azt a melle körül. Az anyja még figyelmeztette, hogy ha el találna aludni, hát akkor egykét óra múlva keltse fel, hogy újból vizes ruhát tehessen magára. Forgácsné csakhamar mély lázas álomba merült. Szegény Icuka tehetetlenül tipegett az ágy körül s nem tudta, mihez kapjon. Szeretett volna átszaladni a szomszédnénihez, hogy áthivja, de Uram! légy segítségül az én hitetlenségemnek. A hit védelmében a létekről, Irta: Szekey András. Amint a fán sok a levél, de csak egy a törzs, úgy a világon is igen sok a bűn, azok alapja azonban egy : a hitetlenség A hitetlenség el van terjedve nemcsak a müveitek, a városiak között, akad annak követője falun is, az ördög falun is körüljárja az embereket keresvén kit nyeljen el. Hogy honnan és miképpen terjedt el ez a nagy lelki nyavalya, ezt most ne kutassuk, nyilvánvaló azonban, hogy meg van a baj s igazán kevés vigasztalást nyújt az a tudat, hogy más felekezeteknél megvan ez még nagyobb méríékben, mint nálunk evangélikusoknál. A reformátusok, a róm. katholikusok ránk evangélikusokra hivatkoznak lapjaikban, mint olyanokra kiknek szívében még él a hit, az egyházszeretet s a minden jó iránti lelkesedés. Amint azonban az Isteni Magvető által elvetett földön találtatott a konkoly is, (az ördög vetette el éjszaka) úgy a mi virágzó gyüle kezeteinkben is — akadnak egyesek, kik meggyőződésből avagy csak fel- fuvalkodottságból, hitetlenek. Ezek azok kik megbontják a gyülekezeti egyakaratot, mindennek ellenzői és ellenségei, kiknek nem kell a templom, szóval azok, kikről szent Pál apostol sírva mondja, hogy Istenük nem merte egyedül hagyni édes anyját. Hát csak állt ott s bámulva nézett az anyjára. Egyszer csak eszébe jutott az anyja szava. Hamarosan uj kendőket vett elő a szekrényből. Az egyiket a vízbe nyomkodta. Aztán kifacsarta, ahogy csak birta. Aztán kétrét hajtotta s ráfektette a másik száraz ruhára. De hogy tegye azt most az anyja alá? Arra még gyenge volt, hogy a tehetetlen beteget felemelje. De azért megpróbálkozott. Peltérdelt az ágy szélére. Széthaj totta anyja keblén a ruhát s aztán kezdte azt alula kihúzni. Erre felébredt az asszony. Ránézett kukára s mikor meglátta nála a vizes ruhát, felült. A kislány oda- teritette alája Aztán ráfektette az anyját s a ruhát a keblén összehajtotta és nyakig betakarta. (Folytatjuk.)
