Harangszó, 1923

1923-10-14 / 42. szám

maradása érdekében szólották. A konferencia köszönetét mondott a világ összes evangélikusainak azért a testvéri szeretetért, amelyet a szenvedők irányában mutattak és kéri őket, hogy e szeretetben továbbra is tartsanak ki. Azután elhatározta a konferencia egy a föld összes evangélikusait magában foglaló és képviselő 6 tagú bizottság választását, amely az evang. világszövetség első organizációja volna A bizottság tagjait meg is választja, akik a következők: 2 német: dr. Ih- mels és von Pechmann, 2 amerikai: dr, Morehead és Boe elnök, 2 skandináv: dr. Jőrgensen (Dánia) és Rund gren püspök (Svédország). A konferencia végén a jelenlevő összes országok kiküldöttei felszólaltak.

Ezt a világkonferenciát joggal nevezhetjük „a protestantizmus története szcgelctkövének. “

1923. október 14

Testvérlelkek találkozása.

Nyüzsgő nép közt bolyongva járok, S miként ha látnék boldog álmot: Felvillan ott egy arc — vonása, Lelki valónak tiszta mása.

Ne menj tovább — szólítom esdve — Az élet száll, közéig az estje,

Maradj velem, c percet áldjad:

A testvérleiket megtaláltad.

Ó ritka perc, szent, halhatatlan, Midőn e földi rohanatban Két testvérsziv egymásra téved, — Csak a test más, de egy a lélek.

KUTAS KÁLMÁN.

Odahaza az asszony terített asztallal várta az urát Le nem feküdt. Ott ült az alvó beteg lánya mellett s virrasztóit.

Két óra tájban az ablak alatt tántorgó léptek hallatszottak. Aztán a kisajtó becsapódott

Az asszony felkelt s kiment a konyhába, hogy beeressze az embert.

De az már hangosan dörömbölt az ajtón s iszonyúan káromkodott.

Az asszony azonnal tisztában volt azzal, hogy az ura részeg. Egy Hagyott sóhajtott s a reteszt félretolta.

Forgács ügy zuhant be az ajtón. Részeg fejjel már nem emlékezett arra, hogy a konyhába egy lépcsőn kell lelépnie. Ha az asszony el nem kapja, hát elvágódik.

Az asszony szó nélkül bement a szobába

Az ember utána botorkált. Megállt az ajtóban s összehúzta a szemöldö két. A lámpafény bántotta a szemét.

HARANGSZÖ.

Marhauzer Imre.

2)

Azután elmentek Nagy szuperintendens után azok is, akik uj lendületet adtak az iskolának. És most átadom a szót Gombócz Miklósnak, nekem kedves emlékű körösztapám- nak.

Voltunk. Éltünk. Egyik napról a másikra. Nem sok hittel, bizalommal. Meg volt a test, de hiányzott a lélek, az isteni szikra és a pénz. Ki-kirán- dultunk Wiesner Boldizsárral a környékbeli papokhoz és bizony a ki rándulások öncélja a vacsora volt. Egy alkalommal megint a hidasi pap volt a soros. Akkor jött velünk először az öreg.

Sajátságos 1 Az öreg az ifjú Marhauzer volt; akkor került haza a bázeli egyetemről. A fiatal papot mindjárt megválasztották a bonyhádi gimnáziumhoz tanárnak, az is maradt élete végéig, kezdettől végig: az öreg. Öregje a diákjainak, a tanártársainak, még az igazán öreg majosi esperes is csak az öregről beszélt, ha Mazhauzert gondolt, öregje a kaszinónak, a vidékbeli tanítómestereknek. A svábok büszkék voltak rá, ők nem öregnek hívták, tr Alt’-nak.

— Hidasról hazajövet a három- hidi kocsma táján egy hasáb fát találtunk az utón. Valemelyik fuvaros veszthette el a szekeréről.

»Jó lesz a gimnáziumnak*, — mondja az Imre. Már kapja is fel, lódít egyet rajta Bonyhád irányában. Repült vagy őt lépést. Akármilyen

A felesége halkan szólalt meg.

— Zsiga I Qyere egyél. Aztán feküdj le.

Forgács felfortyant

— Mit ? Hogy én lefeküdjem ? Hát ki parancsol nekem? K' az űr a háznál? Én vagy te?

A lármára felébredt Icuka Ijedt szemmel bámulta a tántorgó embert.

Az asszony észrevette s odament hozzá. Megcirógatta az urcát s oda- sugta nek —

— Ne félj kis angyalom! Apád nem fog bántani I

Aztán csittiteni kezdte az urát.

— Ne haragudj Zsiga. Hiszen senki sem bánt. Egyél és aztán feküdj le s pihend ki magad.

Forgács ökölbe szorított kézzel közeledett feléje.

— Te kutya I Vigyázz magadra 1 Nekem ne parancsolgass 1 Mert itt én vagyok az űr! Azt teszek, amit akarok 1 S te szót fogsz fogadni,

307

ösztövér volt is a másik sváb, a Bódi, ő se hagyja magát, mivelhogy ő Debrecenben járt iskolába. A mindenit a majosi nímetjinsk, ennek Debrecenen alul semmmi sem volt ölég magyar Kapja a fát, lódít egyet rajta ő is. Még a főidre sem ért, máris hajbakaptak: ki dobott nagyobbat? Az Imre szeretett mindig hamar hamar elintézni mindent, a vitát is.

»Fogadjunk egy forintba Bódi a gimnázium javárai« — nem sokat bánta, hogy a Bódi mit szól hozzá, oldta már le a nadrágszíjját. Az ő dobása három lyuk hijján négy szíj hossza volt, a Bódié ki volt a négy. Az öreg vesztett és fizetett. Az ő módja szerint. Pénze nem volt. Elvállalta, hogy szíjon hazafuvarozza ott az éjcakában a hasábot, ha mindegyikünk ád neki ötven krajcárt.

így szerezte az első fát és az első forintot a gimnáziumnak Ilyenformán a többit is. De szerzett 1 Ez az országúti kis jelenet adott neki ötletet arra, hogy hogyan lehetne lendíteni a gimnázium során és az ideális cél mellett ott volt az okos következés: nekünk van belőle hasznunk, ekszisz- tcnciánk, ha megerősödik a kedves iskola.

Ideálista volt. De lábával a földön járt. A hágcsó felső végét a magasba támasztotta. De tudta, hogy a két lábát a földön kell aláékelni.

Hangos ember volt. Első pillanatra nem rokonszenves. Villogó nézése mindig öklelésre kész. A konvente- ken mindig tudták, hogy melyik sarokban van a gimnázium képviselve;

mert különben agyonütlek 1 Megértetted ?

Forgácsné megfogta az ura karját s kezdte elhúzni az ágy közeléből.

Ekkor a részeg ember torkon ra- gadia s fojtogatni kezdte.

— Te kutya, te! Én a te urad vagyok I Én parancsolok neked I Hol a pénzed ? Add ide 1

Az asszony kiszabadította magát az őrjöngő ember kezeiből s egy ugrással a szekrény előtt termett. S erélyes hangon kiáltott a férjére.

— Azt ugyan soha meg nem kapod ! Mert azt is elinnád. S aztán koldulni mehetnék a leányommal I

— Forgács vérbeborult szemmel nézte az asszonyt. Úgy sziszegte a fogai között.

— Ideadod mindjárt azt a pénzt ?

Az asszony végtelen undorral

mérte végig az urát.

— Soha I

(Folytatjuk.)