Harangszó, 1923
1923-09-02 / 35-36. szám
1923. szeptember 2 HARANOSZÖ. 267 öreg papjukat. De lemenni mégsem mehettem. Ha tudtam volna, hogy az uzdiak mire készülnek, mégis csak lementem volna A koronczói Pesthyek, meg a szenei Pördősök, a Sassok, Koncsicsok népe felrakta a szép lányait négyökrös szekérre és mint hajdanában Sass Erzsiké és Petőfi ifjú társasága, most a mai uzdiak vonultak a csendesen ballagó négyökrös szekér utján Szentlőrincre az ünnepre. Lehet, hogy Pesthy Pál becsvágya beéri a szentlőrinci felügyelőséggel, amint hogy beérte a bírói székkel. De szemet vetett rá az ő szükebb hazájának népe és most az országé. — Há jól van! — És nem mondott nemet. Az egyháza tartsa számon ezt a tartalékját. Ha szükség lesz rá, egyházának is bizonyára nem fog nemet mondani. Nézzünk csak körül. Lajstromozzuk szorgalommal az értékeinket 1 Mert mostanában ember kell a gátra. —n. —k. Minden magyarországi evangélikus ha levelet ir amerikai hozzátartozóinak, hívja fel övéinek figyelmét a Haranyszóra, hogy azt vagy rendeljék meg, vagy a fenntartására hozzanak egy kis áldozatot. Ennyivel ma minden evangélikus tartozik ev. anya- szentegyházának, hazájának. illatait a Harap rátartására I az tudja, akinek mindig fájt valami. Most nem fáj semmi. Nem a múlt elveszett kincsei, nem a jövő aranya. Nincs múlt, nincs jövő. Úgy érzem, megállt az idő s a lelkemrc muskátli- szirmokat hullat két kicsi kéz. A Te kicsi kezed Imádkozó kezed... ...Gyönyörű éjt3taka van, nyugodt és mosolygós, amilyen Te vagy. A távol horizontján ezüstös sza lagcsik kigyódzik, fölötte rubintszemü csillagok pillogatnak. A szalagcsikot lassan haiovány, majd bibor fény önti el: hajnalodik. Nemsokára felkét a nap 1 Gyönyörű nappal lesz, nyugodt és mosolygós, mint amilyen Te vagy. Hallga! A hegyoldal sűrűjében dalt csattog a csalogány... Vájjon miért dalol? — Dallal köszönti a hajnalt. A párját. Vájjon miért daloltam én ? — (Valahol messze becsukódik egy abiak s imára kulcsoiódik két kicsi kéz...) _____ O tthon. Milyen boldogság most nekem Smaragdzöld, hamvas szőnyegen Végigterillni nesztelen . .. Mily élvezet — c csönd — tanyán Tűnődni — ádáz harc után Hunyó nap édes alkonyán!. . . Itt elsimul a gondredő, Itt nincs kín; életőrlelö — Suhanva száll a vén Idő.. . Fejem fölé kék meny borul Áttetsző, tiszta sátorul — S fénykéve permetegje hull. . . A parti fák, a messzi fák Mikéntha azt kiáltanák: lit vagy hát régi, hű barát! Köröttem sürgő madarak Arcom surrantva rajzanak — Csobogva hív a kis patak. .. S én balga álmokat szövök — Az ég alatt, a föld fölött Uj révbe ért az üldözött. .. Oh! mily gyönyör e változás — Nem jő ajkamra semmi más Csak hő imádság... s halk fohász!... Kemenesmagasi, 1923. Vályi Nagy Oéza Ha elnémul a Harangszó, vele együtt lassan és biztosan elnémulnak harangjaink is a tornyokban. Jéznska szállást csinál magának. Irta: Szombath Ernő. A gyár kéménye megszólalt. Mély bugása messze vidéken jelezte a delet. Benn a gépházban a gépész megnyomott egy fogantyút s a szelepeken a gőz sivítva tört elő. A gép mozgása lassubbodott, majd egészen meg is állott. Ezalatt a gyárban is megállóit a munka. A munkások a kijárat felé tódultak, hogy odakint megebédeljenek s egy órát megpihenjenek. Forró nyári nap tűzött a gyár udvarára. A munkások az árnyékos oldalra tartottak. Ott meg már egész csapat asszony meg gyerek volt, akik ebédet hoztak s várták a hozzátartozóikat A mun kások leültek s jőizüen fogtak az ebédeléshez. Forgács Zsigmond, a másodgépész is otthagyta a gépházat. A kezében egy csavarkulcsot lóbálgatott s úgy lépett ki az udvarra. Az ebédelők A nyugdíjas papokról. A kerületi gyűlés előtt talán időszerű lesz szóba hozni a nyugdíjas lelkészek, özvegyek és árvák ügyét. Mert bár a rendkívüli kerületi gyűlés egy waggon búza árat szavazott meg e célra, nem lehet szó nélkül hagyni a nyugdíjasok ügyét, mivel egyrészt ebből a búzából még semmit sem kaptak, másrészt ez nem állandó segítség, holott gondoskodni kell arról, hogy a lelkészi nyugdíjak a változott viszonyoknak megfelelően állapíttassanak meg. Mindnyájan tudjuk, hogy az egyházkerület szegény és deficittel küzködik, de az is kétségtelen, hogy a nyugdíjasokon segíteni kell. mert az már csak igazán tűrhetetlen, hogy ma — 1923 szeptember havában — egy 30—40 évig szolgált lelkész 2000 korona nyugdíjat kapjon havonként.*) De nem is 2000 koronát, mert költségekre ebből levonnak pár 100 koronát, sőt ha fgy folytatódik, maholnap nem is lesz érdemes elküldeni ezt a kis összeget, mert a postaköltség felemészti. Nem szabad engedni, hogy akárki részéről erősebb kifakadás, vagy bírálat érje egyházunkat, pedig éri, sőt ha nem teszünk semmit, jogosan éri. Lehetetlen az egyháznak tovább tűrni, hogy becsülettel szolgált tisztviselői és azok családtagjai nyomorogjanak, sőt egyenest éhenhalálra *) És vannak özvegyeink, kik negyedévenként 25 korona kegydíjat kapnak. Szerk. csoportja felé tartott s kutató tekin tettel nézett közöttük szét. Ugylátszik, nem találta azt, akit keresett, mert megfordult s a kapu felé indult. Azon éppen akkor fordult be egy 8—9 évesnek látszó leány, ki sietve közeledett. Egyik kezében kosarat a másikban ruhába kötött kis csomagot tartott. Forgács megállt s haragos tekintettel nézett a közeledőre. Mikor a kis lány odaért, rámordult — Hát most kell az ebédet hozni ? Amikor más már jól is lakott ? 1 Hol csavarogtál ennyi ideig ? A kis leány ijedten nézett mostoha apjára és szepegve szólalt meg. — Édes anyáin azt izeni, ne haragudjon édes apám, amiért megkésett az ebéddel. De rosszul érezte magát a délelőtt, úgy, hogy egy órára le is kellett feküdnie. Hát ezért késett meg. S ezt elnézi neki ugy-e édes apám ? Hiszen édes anyám nem tehet róla 1 (Folytatjuk.)
