Harangszó, 1923

1923-08-12 / 32-33. szám

252 HAKANÖSZÓ 1923. augusztus 12. Isten adott. Elfogynak a jövendölések, eltöröl­tetik a tudomány. Elment K«rsay, el Káldy. De kár, hogy magvat nem hagyott. Nádosy sincs már, Marhauzer sincs. A kis Müller Lajos is elköltö­zött. Wiezner sem tréfálkozik már, Arndt sem mereng már maga elé. Hogy is mondja az utolsó vers? »Azért most megmarad a szeretet.« És a szeretet emlékezik. A szeretet harangszó, mely átkarolja a sírokat, amitől kinő a síron a virág és az ittmaradottak ne követeljenek többet az elköltözöttektől, csak az illatát a virágnak, amit küldenek felénk. A többi Istené I A szeretet megemlékezése szent és igaz. A kopogó asztallábé hazug te­mető fertőzés. Ahol a megtépett nemzet és egy­ház kétségbeesésében vergődik s ke­resi a kivezető segítő utat, ott nem­csak a férfiúi elhatározására és munkabírására, hanem mindenekelőtt a nő nemes szívére, áldozatkész meg­értő imádkozó lelkére van szükség. A Harangszó is az ev. anyáknak és hajadonoknak nemes szívében, áldo­zatkész, Imádkozó leikében bízva, veszi fel továbbra is bátran a létért való küzdelmet ezekben az ínséges, nehéz időkben. Rz 1920. évi népszám­lálás eredményei. 497.012 evang. vallásu lakik Csonka- magyarországon. A m kir. központi statisztikai hivatal most adta ki az 1920. évi népszámlálásról hat kötetre tervezett mű első kötetét. Ebből a most különös érdekességgel bird kötetből vesszük ki a következő adatokat: A trianoni békeszerződés Nagy- Magyarországnak 325.41 1 régyzet- kilométernyi területéből mindössze 92 833 négyzetkilométert hagyott meg. az 1910. évi 20.886 487 főnyi lét­számból pedig csak 7,606 971 et. Csonka-Magyarország területe az 1920 évi állapot szerint újra meg- állapíttalott s e szerint a terület je’erileg 92 916 négyzetkilométer, a lélekszám pedig a népsíánlálás sze­rint 7,980 143. Ugyanezen a területen 1910 ben 7 606 971 volt a lakosság száma, tényleges szaporodás tehát 10 év alatt 373.172, vagyis 4 9 szá­zalék. A nemek arányánál erősen meg­látszik a háború hatása, a népesség­ből ugyanis c?ak 3,870.904 a férfi, ellenben 4 109 239 a nő. 1910 tői a férfiak száma csak 8! 036 tál, a nőké ellenben 292.136 tál növekedett. A két utóbbi szám közötti különbözet körül­belül a háborús veszteségnek fele! meg. Még erősebben mutatkozik a há­ború hatása a népesség életkor sze­rinti megoszlásánál. A háború alatt elmaradt születések folyománya, hogy a 3 - 5 éves korú gyermekek száma 1910 hez képest 41 százalékkal csök­kent, a 3 évnél fiatalabb gyermekeké is 21 8 százalékkal. A családi állapotra vonatkozó adatok, ami különösen a legfontosabb csoportot, a házasokat illeti, nem Magyar izenet*) Ha némaságtok hasznosabb a szónál, Csukódjék össze némán ajkatok! Ha szó hatalma visz közelebb a célhoz; Hangos jajszókkal égig sírjatok!... Ha Szeretet hint enyhülést a kínra, Szeressetek forrón, amint lehet! Ha Gyűlölet hoz megváltást reátok Akkor hajrá csak gyűlölködjetek! Ha hosszútűrés zúzza szét rabságtok Bilincseit: hát tiirön várjatok! Ha gyors cselekvés ígér gyözcdetmct; Fegyverre, kardra, „rajta", magyarok! Ha Istenkéz emel ki mély örvényből Imádjatok egy isteni kezet!. .. Ha Sátán művel vétetek csodát csak: A sátánnal is szövetkezzetek! VÁLYI NAGY GÉZA. *) „A Pelöfi-Túrsaság“ „Grünwald“ pályázatán megkoszorúzott költemény. mutatnak jelentékeny változást. A házasok száma ugyanis a mai terü­leten 19 i0 ben volt 40.3, 1920 ban pedig 40.5 százalék. Ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy mostani népességünkben sokkal nagyobb a felnőttek száma, a házasok arányának ezt a csekély emelkedését nem tart­hatjuk kielégítőnek Egyébként vilá­gosabban mutatja az állapotok rocn ■ lását az, hogy a 15 éven felüli né­pességben a házasságban élők aránya 61.7 százalékról 58 4 S'ázalékra csök­kent Rendkívül nagy mértékben sza porodon az özvegyek, különösen az özvegy nők száma (24.8 százalékkal), még jobban az elváltaké (54.9 szá zalékkal). A mai Csonka Magyarországon a nemzetiségi kérdés nem játszik sze­repet, mert maga a magyarság majd­nem 90 százalékot (89.6) képvisel. Vallásfelekezetek szerint Csonka- Magyarország területe így oszlott meg 1920 ban: róm. kath. 5.096.729, gör. kath 175 247, ref, 1,670.144, ág. hitv. ev. 497 012, görög-keleti 50.990, uni'árius 6 224, izraelita 473.310, egyéb .0 487. Ez Utóbbiak közül baptista 5.342 és nazaránus 1 773 Százalékos arány szerint róm. kath. 63.9, görög kath. 2.2, reformá tus 21.0, ágostai 6 2, görög keleti 0,6, unitárius 0.1, izraelita 5 9 és egyéb 0.1 százalék. 1910 óta legjobban szaporodott a ki3 száinu unitárius felekezet, 22.1 százalékkal, főkép az erdélyi menekültek révén. Az orszá­gos átlagot meghaladja a római kat- hoiikusok (6 7) és a görög kathoii- kusok (6 1) szaporodási aránya, a két protestáns felekezet, az ágostai és a református, már csak 2 5, illetőleg 2 3 százalékkal növekedett, a zsidók száma is csak 1955 tel, 0.4 százalék­kal szaporodott, mert természetes szaporodásukat ellensúlyozta a kom­munizmus alatti és utáni nagy kike- reszte kedési mozgalom, amikor a mai Magyarország területén körülbelül 16.000 zsidó keresztelkedett ki. Ezek a népszámlálásnál természetesen az illető felekezeteknél vannak szamba véve. Á görög keletieknél 17 száza­léknyi fogyás mutatkozik, ami össze­függ az oláhoknak én különösen a szerbeknél az elszakított terii'elekre való kivándorlásával. Az általános műveltségnek legale mifcb fokmérője, az Írni-olvasni tudás tekintetében nagy javulás miratkozik. De még így is 1,090.719 a 6 éven felüli analfabéták száma Csonka Magyarországon. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Fájdalommal kell hallanunk arról, — írja laptársunk — hogy Hollan­diában komolyan foglalkoznak a ma­gyar gyermekek külföldi nyaraltatá- sának beszüntetésével. Az okok, ame lyek e holland szülőket erre a lépésre kényszerítik, röviden ezekben foglal hatók össze: nagyon sok olyan gyer­mek kerül Hollandiába, aki jobban táplált és felruházott, mint a hollandi gyermek; 2. a magyar gyermekek jórésze annyira fegyelmezetlen durcás, rosszerkölcsü, hogy botránkozására

Next

/
Oldalképek
Tartalom