Harangszó, 1923
1923-01-01 / 1. szám
"—--------------------------------1923. jan uár 1. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla. 45. folyt. Tizenhetedik fejezet. j Rafanides prédikátor jól megérezte: a Korláti házbaa gyászos események történtek. Nyárády gróf hol rövidebb, hol hosszabb időt tölt a kastélyban. Hetenként egyszer rendesen hazautazik birtokára, meg a közeli megyeszékhelyre A mindentudó emberek azt mondják, hogy a grófot nem elégíti ki a szerelmes turbékolás, neki kártya, bor és tivornya is kell. A szende Zsófia mellett, — kit cimborái között »jégcsap menyasszonynak« titulálhat, — hamar elunja magát és ha nem lenne annyira szerelmes abba a helyes leányba, bizony már régóta búcsút intett volna a Korláti kastélynak. Ha azután visszatér, szemei dagadtak, arca vértől erezett s cinege lábait még nehezebben huzza maga után a lépcsőn. Zsófia arca mindennap sáprdtabb és keskenyebb Szemei alatt sötét árkot mélyeszt az éjszakai virrasztás, Fájdalmas tekiatete bágyadt szárnyalással száll az emberek felé, mint a halálra sebzett, viharsodorta madár, mely ellankadó utolsó erőfeszítésével a fa pázsitos tövébe vonszolja magát, azután utolsó, riadt tekintetével kiadja kicsiny madárlelkét. Ha jövőjére gondol, a szégyen — Imhol itt van Barabbás! Senki sem ügyelt a kiáltásra, mert a törvényház felől akkor vezették ki a tiszttartó fegyveresei: Jézust. Őrjöngő üvöltés harsant fel: Feszítsd meg! Feszítsd meg!' Jézus pedig ott állt a megveszett népek között szótlanul, szelíden, fenségesen. És az örjöngők levetkeztették öt, adá- nak reá bibor-veres palástot és tövisből csinált koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobbkezébe és térdet hajtván előtte, csúfolták ót, ezt mondván: Egészséggel, zsidóknak királya! És mikor eléegé meg- csufolták volna, letépték róla a bibor-veres palástot, felöltöztették az ö maga ruháiba és elyivék, hogy megfeszítenék. Barabbás zugó fejjel, szédelegve nézte, ami történt. Nem tudta, hogy ki az, akit a vesztőhelyre visznek; nem tudta, hogy miért tombol a papi fejedelmek, a farizeusok és a publi- kánusok által uszított sokaság tajtékzó dühe amaz ember ellen? A Golgota felé haladó nép lármája egyre távolabbról hallott, azután egészen elenyészett s a palota udvarán nagy csendesség lett. Barabbás lassan indult volna kifelé. Amint a törvényház ajtaja elé ért, azt látta, hogy egy öreg koldus ember ül ott a lépcsőn maga elé meredve. Barabbás inegbiborszinüre festi keskeny arcát. Először csak a szíve lázongott a házasság ellen. Most már erkölcsi méltóságérzete is nemet kiált. Nemcsak Márton iránti szerelmét nem tudja legyőzni, hanem minden érzése tiltakozik az ellen, hogy olyanhoz menjen feleségül, akit nem szeret. Gyűlöli Nyárádyt, gyűlöletesnek találja az arcát, htillőszerü nézését, hebetelő beszédét, bizalmaskodó, szerelmes szavait. Valahányszor keze érintését érzi, vagy az ölelését kénytelen eltűrni, mindig újra és újra megutálja és megveti önmagát. Nem, nem tud Nyárády feleség® lenni 1... Vőlegényéhez hideg, tartózkodó. Riadt félelemmel, néha valóságos gyűlölettel tekint rá. Ha teheti, el is kerüli a vele való együttlétet. Nyárády panaszkodik is emiatt Korlátinak. De az vállvonogatással felel. — Majd megszelídül az esküvő után I — Igen, igen, — hebegi a gróf, — de én azt reméltem, hogy ezek a nehézségek az eljegyzéssel megoldást nyernek! Korláti a kezével int és gúnyosan mormolja a fogai Jcözt: — Könnyebb a jegyváltás, mint a leány meghódítása I... De azért Nyárády minden szerelmi hevülete dacára sem veszti el számító józanságát Bejárja a birtokot, a major?, megnézi a gazdaságf épületeket. Kikérdezgeti Korlátit, hogy hány hold szántóföldje és erdeje van, mekkora az állftállománya, mekkora az adóssága. HARANQSZÓ. szólította: — Mondd, ki volt ez az ember? Az öreg csodálkozva pillantott fel,'de amikor látta, hogy a most elbocsátott rab áll előtte, szeliden felelt: — A Názáreti Jézus az, akit most a Golgotára visznek! • — És mit vétett a papifejedelmek és az írástudók ellen, hogy így ráuszították a sokaságot ?1 — Oh, hát mit vétkezhetett volna ?! Hiszen azt tanította, hogy: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat; áldjátok azokat, akik titeket gyűlölnek s imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak! Mit vétkezhetett volna az, aki azt hirdette, hogy boldogok azok, akik simák, mert ók meg- vigasztaltatnak, boldogok a békességre igyekezők, mert azok Isten fiainak mondatnak és boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mejt azoké a meny- nyek országa! Barabbás leült a lépcsőfokra, az öreg mellé, kinek mélyre esett szemeiben az élő hit lángja világolt és gyönge hangja szinte zengett, amíg elmondta, hogy: mit tett Jézus a kufárokkal, miket mondott a farizeusoknak, miről beszélt a hegyen s milyen csodákat tett a népek előtt 1 — És hogy beteljék a prófétáknak mon3 Most is ezt firtatja a pipázóban. Délután érkezett meg a szokottnál is gyűröttebben. Vörös szemhéjjai dagadtak, gyér haja kuszáit, tekintete zavaros. Amint végigterül a széles bőrdiványon s dadogó szavakkal kérdezősködik a szemben ülő Korlátitól, egy átmulatott éjszaka nyomait mutatja az egész ember. — Áh, áh!... Tévedni tetszettél az adósság summáját illetőleg, — nyafogja Nyárády. Mert, áh, áh, sokkalta több, mint amit bevallottál. Az éjjel mondották, bizony sokkal több!... — Van hozzá birtok, kastély, erdő! — veti oda mérgesen Korláti, de tekintetét félrefordítja. — Az a kérdés, barátom uram, melyik több: a birtok vagy az adósság?... Mert azt mondják, hogy a kastélyod kéményén kiszálló füst sem a tied... Korlátit elönti a méreg, öklével nagyot üt az asztalra. — A birtok az enyém, az adósság is az enyém!... Kinek mi köze hozzá I... — De... de... — szepegi a gróf, — tisztelt leendő ipamuram, — áh, áh, nagyon jó, téged ezután ipam- uramnak foglak szólítani, — a házasságkötés előtt meg kell az anyagi kérdéseket is beszélni 1... Korláti megremeg haragjában. Néhány pillanatig tusakodik magában, azután mérgesen felpattan helyéről. — Birtok vagy leány kell?... kérdi nyersen. — Áh, áb, az ipamuram heveskedása, — így végezte az öreg szavait — imhol keresztre feszítik most, de Istennek fia feltámad halottaiból 1 Barabbás elmélyedten sokáig gondolkozott, aztán komoran, szinte csak maga elé mormogva, megszólalt: — Lehet, hogy feltámad halottaiból, de hasztalan, mert ha százszor feltámad, százszor keresztre feszítik! Az öreg megdöbbenve nézett Barab- básra s riadtan kérdezte: — Hát te nem hiszed, hogy Ő igazán Istennek fia? Nem hiszed, hogy igazán feltámad ? — Ó benne — felelte Barabbás — s abban, amit Ő tanított s abban is, hogy egyszer igazán feltámad, tudnék hinni, de — nem tudok hinni: az emberekben! És Barabbás felállt az öreg mellől, lement az udvarra és a sok összetört nád, tövis, gally és szemét közül felvette ama megtépett palástot, mellyel Jézust megcsúfolták s azt elkeshedt rongyai fölé, vállára vetvén, komoran elkiment a palotából... II. . .. Majdnem kétezer esztendő múlva, a feltámadás ünnepe után való második héten Barabbás kikerült a kórházból s a város széléről befelé bicegett a nyüzsgő • Sr «
