Harangszó, 1923
1923-06-10 / 24. szám
190 HARANOSZÓ, 1923. június 10. Istenitisztelet után nyomban kezdetét vette a díszközgyűlés ugyancsak a templomban. Imádkozott Pál Béla segédielkész, minek elhangzásával Bélák Lajos helyi s egyházmegyei felügyelő a gyűlést néhány lelkes szóval megnyitotta. A megnyitó után a íungens lelkészek, Takács esperessel élükön s követve a presbitérium tagjaitól, az előcsarnokban levő, immár leleplezett emlékműhöz vonultak, s azt az esperes az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében megáldotta, Mester- házy László lelkész pedig a gyülekezet nevében gondozásba átvette. Ezt követőleg a hősi halottak tiszteletére 10 percig szólott a harang. Majd tovább folytatván a gyűlést, Mesterházy László lelkész röviden előadta a bősök életrajzát. Szem nem maradt szárazon, a padsorokból innen is, onnan is zokogás tört elő, mikor a lelkész ismertette drága véreink mártírhalálának körülményeit. Ezt muszkaszurony járta át, amazt a csehek gyilkolták le, egy másik ragályos betegségben pusztult el, egy harmadik Doberdón rohamozva kapott fejlövést, a negyedik a Kárpátokban fagyott meg, az ötödik nyomtalanul eltűnt örökre stb. Egy családból öt fiú küzdött a különböző harctereken, három esett el közülük a becsület mezején, több szülő két fiát siratja, özvegyek, árvák, roskadozó szülők maradtak támasz nélkül. Csupa fájd, csupa szomorú emlék... Fekete Károly pspnövecdéknek a hősöket dicsőítő lendületes alkalmi ódáját Pethő Antal papnövendék szavalta nemes pálhosszal. Varga Lajos a bajtársak nevében köszönte meg szép szavakban a gyülekezet kegyeletes megemlékezését, áldozatkészségét, s tett fogadalmat az Integra Hungaria-ért. Bélák felügyelő indítványára elhatározták, hogy az ünnepélyen elhangzott imákat és beszédeket, valamint a hősi halottak életrajzát örök emlékezet okáért egész terjedelmükben jegyzőkönyvbe iktatják. Ugyancsak a felügyelő indítványára jegyző- könyvi köszönetét szavaztak mindazoknak, akik az emlékmű létrejöve- telét bármi módon elősegítették. Végül Mesterházy László lelkész záróimát mondott, azután a közönség — elénekelvén a himnuszt — a kegyeletes ünnepélyről felmagasztosult éízelmek között szétoszlott. Az offertórium közel 20 000 K-t jövedelmezett. N. P. Örömünnep Szakonyban. Kapi Béla dtúli püspök egyház- látogató körútja alkalmából május 16 án Szakonyt, Dunántúl eme egyik legbuzgóbb, legáldozatkészebb gyülekezetét látogatta meg, ahol minden egyes ember kebelét büszkeséggel tölti el a tudat, hogy olyan egyháznak tagja, amelynek múltja gazdag istendicsérő s az emberiség javát elősegítő tettekben. Máj. 16 án az a gyülekezet köszöntötte meleg szeretettel falai között a föpásztort, ahol még mindig az ősök hevülete tartja megszállva a lelkeket s a sirban porladozó apák sok vihart látott gyermekei még mindig elszántan viselik napjainkban a legnagyobb megpróbáltatásokat s ezerszer megtiporva, ezeregyszer újból é3 újból emelik fel a lobogót magasra, melyen Krisztus szent neve, magyarhoni egyetemes kér. ev. egyház ragyog. Ezért volt aztán oly igazi örömnap — ünnepnap Szakonyban máj. 16 ika. A gyülekezet körébe érkező főpásztort a büki állomáson ez alkalommal Patthy László kir. járásbiró, gyülekezeti felügyelő fogadta szívből fakadt meleg szavakkal, honnét azután dr. Mesterházy Ernő nagygeresdi felügyelő, Herints Lajos esperes, Kap- rinay Károly tb. főszolgabíró stb. kíséretében lovasbandériummal az élén, hosszú kocsisortól követve vonult a menet Szakony felé. A község határában itt a két Szakony nevében Kiss Géza körjegyző üdvözölte a püspököt. A lelkészlakná! pedig Tóth Kálmán a szakonyiak jeles papja köszöntötte. A főpásztor meghatóban köszönte meg a meleg fogadtatást, nemkülönben az üdvözlést. Örömmel jött — úgymond — ebbe az egyház- községbe, melynek hívei, hol áldozat- készséget kell tanúsítani, mindig első helyen állanak áldozataikkal. A püspök a viziiáciőt az iskolában kezdte meg, ahol is Büki Esztike tanuló fogadta. Az iskolában tapasztaltak felett teljes elismerését nyilvánította Major Samu tanítónak, aki szakszerű tudását a türelem és szeretet erényével tudja párosítani. A templomban az oltári szolgálat után, melyet Herints Lajos esperes végzett, Tóth Kálmán Máté XI. 27 — 30. verse alapján mondott gondolatokban gazdag, a hívő lelkeket Krisztushoz vezető szép beszédet. Utána a püspök Jelenések könyvének XXL része alapján szólott a gyülekezethez. A gyülekezet beléletének az ismertetésénél örömmel szegezzük le a tényt, hogy Szakonyban valőban mindenek ékesen és 3zép rendben folynak. A hivek a templomból pl. addig el nem távoznak, míg a kimenő éneknek utolsó akkordjai is el nem hangzanak. A férfi ember nem mozdul addig helyéről, míg a nők elsőnek el nein távoztak. Szakonyban hátralékot nem ismernek. Még 1906 ban az alapítványok összege 1651 kor. volt, ma 88.398 korona. Áldásos tevékenységet fejt ki különösen a nőegylet. Nincs az életnek oly jelenete, legyen bár élet vagy halál, öröm vagy bánat, hogy a női szívek alapítványul vagy adományul meg ne örökítenének. A püspöki kérdőpontok letárgyalá- sánái a fópásztor örömének adott kifejezést, hogy a gyermekistentiszteletek be vannak vezetve és hogy a templom buzgó látogatásában s az úrvacsora vételében a háború okozta romboló hatások tünedezőben vannak. A püspök ama óhajának adott kifejezést, hogy a csepregi fiókegyházban, amennyiben megfelelő helyiségre tud nak szert tenni, évenként néhány istentisztelet tartassák. A püspök elé járuld küldöttségek során a nőegylet nevében Varga Irénke, a tüzoltőtesíület nevében Szabó Lajos, a dalárda nevében Pauer István üdvözölték a főpásztort, mely üdvözlésekre a püspök megkapó, gondolatokban gazdag válaszokat adott. Offertórium címén a soproni theol. akadémia hallgatói részére 7150 kor. folyt be. A gyűjtést Hidegh Lina, Hasza Ida, Gaál Gizella, Skriba Ida végezték. Az egyháziátogatás végeztével innen Nemeskérre távozó püspököt még egyszer Tóth Kálmán lelkész köszöntötte. A püspök újból hangsúlyozta: Jó szívvel jött Szakonyba, hol a gyülekezet külső látható szép keretei belső lelki harmónián alapulnak, ami a vezetők s a hivek közötti jó viszonyt igazolja Jó szívvel is távozik, mert jő szíveket talált s a régen hallott jó hírnevet fedi a tiszta valóság. Kéri úgy a vezetőket, mint a híveket, ápolják is mindig együttesen a jó viszonyt egymás között, mert ebből fakadhat csak áldás az egyházra, Isten országára s a hazára. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Középiskolai tanulmányi verseny volt Budapesten pünkösd hétfőjén. A versenyen résztvett 31 budapesti