Harangszó, 1923
1923-06-10 / 24. szám
1923. június 10. HARANOSZO. 187 lelkesedéssel és meghatottsággal fogadta ezt az adományt s Kflpi Béla püspök mondott érte meleg köszönetét. A nagyszénási gyülekezet — úgymond — a Luther-Társaság működésének megkönnyítésére gabonát ajánl fel. Mi pedig ígérjük, hogy a nekünk adományozott gabonát a lélek kenyerével fogjuk viszonozni. A közgyűlést rendkívül lelkes hangulatban V2 1 órakor íárta be az elnökség. 1 órakor 400 terítékes társas-ebéd volt, melyen br. Radvánszky Albert a kormányzóra. Bikády egyhmegyei felügyelő a Luther-Társaság elnökségére, Rapi püspök a vendéglátó orosházai gyülekezetre és a magyar hazára, Kovács Andor esperes a kultuszminiszter képviselőjére, Paulik János a vármegyére és városra mondottak emelkedett hangú felköszöntőket. Felköszöntőket mondottak még: Hegedűs István egyet tanár, Grcger- sen Luiza és még többen. A délután folyamán br. Radvánszky Albert és Kapi püspök a hivatalos hatóságoknál és társadalmi egyesületeknél látogatásokat tettek. Esfe 6 órakor vallásos ünnepség volt a templomban, melyet a hívek és vendégek serege zsúfolásig megtöltött. Az Erős várunk elzengedvzése után Kovács Andor e? peres mondott lelket erősítő imádságot, majd az egyház énekkara a XVI. szdból való éneket: — »Oh én kék szemeim* — adta elő. Áltdlános figyelem között kezdette meg Kapi Béla püspök előadását. nem lehetett tudni, mi okozza: szello- e, állat e vagy ember, akit vár? — Majd szabályos dobaj, kő gördülés, karró ktccenés hallatszott, s a. hegypásztor arcára kiült az izgalom : — Ezek emberi lépések!. .. Keze erősebben markolta fegyvere agyát, szemei, mintha áttüzesedtek volna, égtek, szúrtak s a szíve Hagyott dobbant, ahogy egy, a sötétnél is sötétebb alak feketén bukdácsolva közeledett a szőlő-rendek között. Szúrós tekintettel hirtelen kutyájára nézett, aki ugrásra készen azt látszott kérdezni a szemeivel: — Torkon kapjam-e? — A gazda szigorú tekintete azt parancsolta: — Nemi Meg se moccanj, mert mindent elrontanál! — Az állat didergett, reszketett izgalmában — de nem mozdult. Tűrt. Várt. A pásztor is. A tolvaj óvatosan, tekintgetve lépdelt az általa úgylátszik jól ismert, kikémlelt irányban s a hajlék falához Egy fájó kép jelenik meg lelki szemei előtt — mondotta. Az 1740-es évek táján egy riadt és mégis mindenre elszánt embercsapat indul el dunántúl tolnai tájáról. Ott hagyja Zomba község házsorait, elhagyja régi családi tűzhelyét, földjeit, erdőségeit, munkálkodása eredményeit, jövendője reménységeit és elmegy a bizonytalanság ulján az ismeretlenség világába és hosszú küzködés és vándorlás után megérkezik ez a megriadt és mégis mindenre elszánt csapat Orosházára. A zombai evang. lakosság ez a csapat, mely inkább elhagyta régi otthonát és lemondott mindenről, csakhogy hitét megőrizhesse. Dunántúl szeretetteljes üzenetét hozom hozzátok, tőlünk elszakadt hű evangélikus testvéreim s úgy hajol telketekhez a lelkem, mint az édesanya az ő szeretett gyermekéhez, mikor csókkal köszönti és megcsókolva megáldja. Azután megemlékezik a püspök Luther bibliafordításának irodalom- történeti és világtörténelmi jelentőségéről és méltatja annak kúlturáiis és vallási hatásait. A közkinccsé lett bibliának két nagy igazságát állítja egymás mellé: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vehesse a te koronádat és a Krisztus eme szavát: Arról ismerik meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy egymást szeretitek. Ezen két bibliai helynek szembeállításával rávilágít a hithüség és a vallási türelmesség fogalmaira. Oly időben, midőn a hit- hűséget eggyé teszik a vallási türelmetlenséggel, avagy a vallási türelérve a szőlő-lugas lajtorjaszerü lécein, mintha csak neki készítették volna oda, macska-ügyességgel kúszott föl a padlás-ajtóig. — Erős embernek kell lennie — gondolta a hegypásztor — mert a lakatot egyetlen marok-szorítással lecsavarta és beugrott az ajtón. Pál még mindig nem mozdult. Vigyáznia kellett. Ha a tolvaj észreveszi, s az ördög nem alszik, elmenekülhet, és őt továbbra is gyanúsítják, hogy »tudós* a betörésekben. Minden érzékét megfeszítve figyelt. Hallotta, a tolvaj mint feszegeti föl a padlás deszkákat s azt is, amint a padlásról leugrptt a szobába Akkor ismét ránézett a kutyára: — Csönd legyen 1 — és elhagyva leshelyét, a padlásajtő alatt a fal mellett termett. — Most már az enyém vagy 1... — villogták szemei s kárörömmel nézte, időközönként mint hajigálja ki a tolvaj a bűnjeleket. mességet azonosítják a vallási közönyösséggel, szükséges ezeknek a fogalmaknak helyes értelmezése és világnézetünkbe való helyes beiktatása. A püspök gondolatfüzése éles elemzéssel boncolta szét a vallásos érzést a maga alkotó elemeire és világos okfejtéssel mutatta meg azt, hogy a vallásos érzésben három tényező bir döntő jelentőséggel: az örökkévalóság, az egyéni vallásosság és az egyházközösség tényezője. Kimutatta, hogy ahol az örökkévalóság, avagy az egyéni vallásosság tényezői elhomályosodnak, avagy háttérbe szorulnak és az Istennel való közösség vágya helyébe az emberekkel való közösség lép, ott közel áll a vallási türelmetlenség veszedelme. Hűségre, erős vallási meggyőződés kiépítésére inti hallgatóit, de ugyanekkor arra is, hogy tudjanak vallási meggyőződésükért küzdeni és igazságuktól soha el ne tántorodjanak. Fáj az ember lelke, ha arra gondol, hogy a mi megtépett hazánk határai között vallásfelekezeti türelmetlenség emelgeti fejét. Erős meggyőződéssel őrizzük protestáns egyházunk drága kincsét, a vallási türel mességet, de bátor hitvallással és szilárd megállással kövessünk el micdent, hogy egyházunk a vallási türelmetlenség játékszerévé ne váljék. A mély hálást keltett ünnepi előadás után Virág József »Tosca« imáját énekelte gyönyörű művészettel, majd az ősz Hegedűs István költő lépett a dobogóra s »Luther ünnepén* c. gyönyörű költeményét olvasta fel. Először egy pokrócba kötött nagy bugyor zuhant le. — Ebben ágyruha van... — mondta Pál önmagának is félhangon. — Csak had szedjen össze mindent, azután majd én szedem össze a gazfickót. .. Kisvártatra másik bugyor hempe- redett le, akár hegyoldalról az összegömbölyödött medvebocs: — Ez is ágyruha. A fiatal grófoké. Majd kötélen egy kosár ereszkedett alá: — Edények, evőeszközök... Végre kibújt a tolvaj is. Szépen betette maga után a padlás-ajtót, rá a lakatot. Szétnézett, mászott le. És a szőlőlugas utolsó fokáról leugorva, vígan verte tenyerével a ruhájára törlődött meszes port, piszkot... Pál kiváncsi izgalommal nézte? — K*lehet? Falubeli vágy ismeretlen? — A sötét egyformára nyomja az arcvonásokat, csak azt látta, hogy
