Harangszó, 1923

1923-04-01 / 14. szám

tes munkára kéri föl a reformátusokat.

Megemlékezik a szektamozgalmak- ről, melyet tétlenül tovább nem nézhetünk. Fel kell karolnunk a bel- inissziói munkát intenzívebben azért és a szórványok, missziók gondozására nagyobb súlyt kell fektetnünk. A jól adminisztrált egyházat hivő, az élő hit egyházává kell tenni. És ennél a pontnál bontakozik ki talán a maga teljes egészében a legfenségesebben az uj egyetemes felügyelő gazdag programmja.

Az evangéliumból szertesugárzó szeretet a legbiztosabb alapja a nemzet jobb jövőjének A magvetés munkáját az iskolák végzik, azért különös kötelességének ismeri az iskolaügy fejlesztését. Nagy súlyt fektet a lelkész-, tanár- és tanítóképzésre. Örömmel állapítja meg, hogy az evangélikus teológiai fakultás, hosszú küzdelem után, végre létesült. Ma még a viszonyok kényszere alatt nincs egy városban egyetemével, de a végcél az egyesítés, az egyetem tulajdon- képeni székhelyén, Pozsonyban.

Annál szomorúbb az Eperjesről Miskolcra menekült evangélikus jogakadémia sorsa, melyet a feloszlatás veszedelme fenyeget. Nézete szerint, ez egyháznak mindent el kell követni ennek az intézetnek fenntartására.

Általában egységes iskolapolitikát óhajt és ezzel összefüggésben szakszerű vallástanár képzést. Az uj követelmények uj szerveket kívánnak. Azért látja szükségesnek a zsinat összehívását és eszel kapcsolatosan merül föl a kérdés, nem volna-e cél1923. április 1.

A kiskert kerítéséhez támaszkodott, nézte a gólyákat. Sütkérezett a lelke. Fürdőit a régi tavasz verőfényében, amit újra elhozott a március, a gólyapár. Körülötte csend libegett, csend, amilyen a mezei munkára ment falu- népe után otthon marad az udvarokban. Csak egy-egy liba-gágogás, borjú bégetés szállt át a házak felett s a vízimalom locsogó beszéde kattogott.

A malomé. Homlokfalán borostyán örökzöldellik, tetejére mirtu^koszorus cseresznyefák hullanák most fehér virágsziporkáikat. Azokat a fákat az édesapja ültette. A malom az övéké volt. Benne töltötte a lányságát. Odavetődött el egyszer a kis tanító is. Panaszkodott, hogy nem kap kesztot a faluban. Az édesanyja meg ő megsajnálták, adtak neki kosztot. így kezdődött. .. Ősszel. A tél elvitte az öreg tanítót s ők megesküdtek tavasszal. Azután beköltöztek a tanítóházba. A

szerű a presbiteriális rendszernek valamennyi közigazgatási fokon való kiépítése.

Szeretettel támogatja a Qyáminté- zet, a Luther Társaság és Luther- Szövetség működését. Áz evangélikus sajtó fejlesztését igen fontosnak tartja és órdekébtn mindent el fog követni.

Egész működésében lelkiismeretének és meggyőződésének parancsoló szavát tekinti vezérének.

A beszéd után az üdvözlések következtek. A kormányzó leiratát Raf- fay dr püspök tolmácsolta. Azután a kultuszminiszter üdvözletét olvasták fel. Ravasz László püspök a református egyház nevében köszöntötte. Az unitárius és görögkeleti egyház üdvözlete után Johnson Qistle a skandináv egyházak nevében üdvö zölte, Pest vármegye, az Erzsébet tudományegyetem után Kéler dr. a kerületek, esperességek és egyház- községek nevében szólt, Mágócsy Dietz Sándor a tanárok, Ziermann Lajos a Qyámintézet és egyetemes lelkész egyesület, Paulik János a lelkészek, Taubinger Rezső főesperes, ezredes a tábori lelkészek, Kaas Albert báró az Evangélikus Szövetség és Kapi Béla püspök a Luther-Társaság nevében.

A délutáni közgyűlés keretében tárgyalták Kapi Béla dunántúli püspök nagy horderejű indítványát, miszerint a szegénysorsu városi kis gyülekezetek fenntartását ismerje el egyetemes érdeknek és kötelességének a közgyűlés.

Az indítványt elfogadták s egyenlőre

HARANOSZÓ.

gólyák a kéménytetejére.

Hogy örült a gólyáknak! Mindig azokat nézte. Nézhette. Az ura mindtöbbet maradozott el hazulról. Alighogy kieresztette a gyerekeket, vette a botját és szaladt.

Bűs-könnyesen hozzásimult:

— Hova mégy?

— A hegyre.

Mindig nyersebben mondta ki ezt a szót.

Vasárnap délutánokon is, amikor pedig legnyomasztóbb az egyedüllét, éppen epek haza szaladt a vecser- nyéről, ledobta az imakönyvet, a templomkulcsokat és ment.

Hova mégy, édes uram ?

— A hegyre.

Mindig a hegyre.

És néki nem maradt más, csak a gólyák. Nézte és irigyelte őket: nincsenek egyedül, ketten vannak. Azután többen is lettek...

Volt egy kis cselédje, éppen olyan

107

1,200.000 koronát szavaztak nieg e célra. Csak lapunk legutolsó számában is megemlékeztünk a városi kis gyülekezetek Ínséges helyzetéről. Végtelen hálával adózunk a dunántúli püspöknek, hogy felkiáltásunkat meghallotta s a városi kis gyülekezetek ügyét magáévá tette. A közgyűlés ugyancsak a Lutherszövetségnek egy évre másfél millió hitelt szavazott meg.

Az Eperjesről elűzött és most Miskolcra helyezett jogakadémiát a kormány meg akarja szüntetni. Az egyetemes gyűlés a jogakadémia fenntartása mellett foglalt állást.

Egyházi szempontból rendkívül értékesnek, fontosnak tartjuk e kérdéssel kapcsolatban Kapi püspöknek a közgyűlésen elhangzott érveléseit, aki többek között a következőket mondotta:

Nem arról van szó, hogy a mostani viszonyok közt felállítanánk-e evang. jogakadémiát. A magam részéröl a jogakadémiát egyházi szempontból szükségesnek tartom. Ez biztosítja az egyetemek jogtudományi karán az evang. tanárok sukres- cenciáját, ez biztosítja egyházunknak a jogtudomány munkájában való érvényesülését és részvételét, az evang elemnek a közép- osztályban való megfelelő elhelyezkedését. Tehát nagyon is fontos a kérdés egyházi szempontból. Mégis a kérdés lényegét nem ezek a meggondolások alkotják, hanem az, hogy egy meglévő evang. jogakadémiát a kormány meg akar szüntetni; államsegélyét, — melyhez egyházunknak a törvények értelmében van joga, — meg akarja vonni. Hiába mondja a kormány, hogy az egri kath. jogakadémiái is megszünteti. A kath. egyház egyházi és kulturális célokra doná- ciót, mi pedig némi kárpótlásul dotációt kaptunk. Sérelmes tehát a dotáció megvonása, holott a donációs igény kielégítetlen marad

Szóba került még a közgyűlés folyamán egy teológiai szeminárium szervezése, az 1848. évi XX. t -c. végrehajtása. A külföldi egyházakkal megkezdett együttműködés folytatására bizottságot küldöttek ki.

Több kisebb ügy elintézése után a közgyűlés Geduly püspök imájával véget ért.

gyerek, mint ő, vele labdázott az udvaron egész délutánokon át. Télen meg pörgették a rokkát, az őrsöt. És pirosra sírta a szemeit. De mire kitavaszodott, már nem sirt, azt hitte, ennek így kell lenni. Az ura a hegyen, ó itthon.

Várta a gólyákat. Az ura elment a hegyfelé, ő figyelte a mind tava- sziasabban mosolygó egét: mikor tűnik fel szelidkék selymén két feke- tésfehér pontocska? — Közben le- gereblyézte a kiskert virágágyairól a penésznyirkos avartakardt, amely alól rákacagtak a liiaszemü ibolyák. Ö nem kacagott vissza reájuk, csak szomorúan nézte őket. Nem tudott örülni a tavasznak, amint nem tudnak örülni ennek azok, akiknek életéből hiányzik az illat.

Egy vasárnap délután — az ura éppen sietve betette az imakőnyvet az asztalra s nyakkendője csokrával bíbelődött, hogy induljon a hegyre —