Harangszó, 1923
1923-04-01 / 14. szám
108 HARANQSZÓ. 1923. április 1 Yirágyasárnaptól - Nagypéntekig. Emberi mivoltunknak legsajátosabb ténye: az emlékezés. Emlékezni szeretünk nemcsak azért, bogy a múlt ködébe merült események örvendetes vagy szomorú jeleneteit lélekben még- egyszer átéljük, hogy azok felett elmerengjünk, hanem és főképen azért, hogy a bennük rejlő tanulságokat a lelkünk javára hasznosítsuk. Nagypéntek ünnepe is az emlékezésé. Emlékezésünknek tárgya nem földi ember, nem a hazafi, nem egy vallásfelekezet alapítója, hanem sokkal több, az egész emberiség üdvözítője, Megváltója, a Jézus Krisztus, aki az egész emberiség üdvözülése, lelki boldogulása érdekében kifejtett hűséges munkája közben elárultatva és meggyaláztatva, a kereszten fejezte be életét. A legtöbb ember anélkül, hogy összehasonlítást tenne, ösztőnszerü- leg érzi a Krisztus életének és halálának egyedülálló, páratlan voltát; nagypéntek ünnepe komoly gondolatokat ébreszt a vallás ügyével keveset gondolák lelkében is. Ez azonban nem elég az üdvösségre! A Jézus szenvedése és halála történetének bele kell vésődnie, ott kell élnie a lelkűnkben, s a belőle kicsendülő igazságoknak életünk vezérévé kell válniok! * Életünk szomorúságai, szenvedései között viharvert lelkünk úgy simul oda a résztvevő baráti szívekhez, mint amilyen szelíden borul rá a szomorúffiz lombja a csendes sir- halomra. Akiben a Krisztus lelke él, ha mégoly súlyos terhet hordoz is a vállán, a maga könnyein át megaz utcán labdázó, csigázó gyerekek rivallgása hangzott be a szobába: — Megjöttek a gólyák 1 Szaladt ki. Valóban, a gólyapár ott keiepel- getett a kéménytetön Nézte őket. Kicsit irigyen, hogy milyen boldogok, kicsit örömmel, hogy nem lesz mindig egyedül, !e?z valaki, valami a házban. Az ura, kissé keliet'euül, oda állt eléje ; — Kössed meg a nyakkendőmet, nem boldogulok ezzel a csokorral. Ó megkötötte szépen, gondosan. Mint menyasszony korában. Igazított is rajta. És átfonta karjaival az ura nyakát: — Ne menjen el, édes kis uram! látja a mások könnyeit, a maga fájdalma részvétre indítja a mások fájdalma iránt. Abban a hatalmas tömegben, mely a golgothai utón Jézust elkísérte, akadt egy-két résztvevő, sajnálkozó lélek is. A kereszt tövében roskadozó Maria mellett egy pár kegyes asszony — Jézusnak rokonai — egy pár tanítvány, ennyi az egész. Velük szemben egy ezreket számláló hatalmas néptömeg a megindultság legparányibb jele nélkül nézi azt a szívfacsaró látványt, s még a halállal vívódó Jézust is gúnnyal, szidalommal illeti. Virágvasárnapon: lelkesedés, hozsánna, pálmaág; nagypénteken : gyűlölet, feszítsd meg, kereszt. A történelem folyamán hányszor bizonyította be már az emberi lélek állhatat'.anságát? 1.. . Hányszor állott az eltiport igazság vértanúinak keresztje alatt, feszítsd meg-et kiáltva ? 1 ... Hányszor követett el a félrevezetett tötreglélek, a félrevezetett tö- megboszú olyan botlást, amelynek szomorú következményeit évszázadokon keresztül viselte az utókor minden gyermeke? Különös csapása, — talán örök átka — az emberiségnek, hogy hivatott vezetőit vagy egyáltalán nem, vagy csak későn, haláluk után ismeri fel s nem egyszer éppen azoknak készíti el leghamarább a keresztet, akik boldogulása érdekében a leg- hivatottabban és legönzetlenebbül fáradoztak, ellenben a népámítókat, a hamis prófétákat, akik ugyan aranyhegyeket Ígérgetnek, de valójában félrevezetik, mindhalálig dicsőíti, magasztalja, vállára veszi. Érezzük-e, hogy mily sokszor állunk mi is ott a félrevezetettek köA férfi rántott magán egyet, menni akart. Ó még szorosabbra fonta karjait, odahajolt egészen a füléhez. Hangja meleg volt, lehellete forró: — Ne menj el Nézd, megjött a gólyapár oda... Elpirult, nagyon ; ráborult az ura keblére: — És megjön... majd... máshova is... Szavai boldog könnyekbe csuklot- tak, arcán különös fény ömlött szét, olyan fény, amilyent csak anyák arcán lehet látni. Hasonlít a glóriához. Az ember nézte az asszonyát; egy pillanatig meghökkenve, azután vad örömmel nézte, ahogy csak az apák tudnak nézni. Ölbe kapta feleségét, vitte be a szobába. zött? Érezzük e hogy az az átok, melyet nemcsak szóval, de élettel a Krisztus ellen szórunk, a sírját fejünkre buli vissza? Érezzük e, hogy az az út, amelyre oly sokszor lépünk, amely a boszú, a gyűlölet köveivel van kirakva, a saját életünk kálváriáid jává lesz ?... Meglátjuk e és okulunk-e abból, hogy mily sokszor emelt már szobrot, festetett képet könnyes bűnbánattal az utókor azoknak emlékére, akiket életükben félreismerve és meg nem értve, akiknek lelki nagyságához felemelkedni nem tudva, gyűlöletével halmozott el és tőrét a vérükbe mártotta? Hangos mementó ez mindnyájunknak, hogy megszívleljük és lelkűnkbe véssük Pál apostol mondását: „ne legyünk többé gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele az embereknek álnoksága által. Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk Abban, aki fej, a Krisztusban ?“ Nagy István. Uj ég és uj föld. A kaposvári evangélikus nőegylet március 7-én tartotta e télen második vallásos estélyét a gyülekezet iir.aházában, mely erkölcsileg is, anyagilag is fényesen sikerült. Az önkéntes adományokból befolyt jövedelem közel 6C00 korona volt, de ennél sokkal nagyobb volt az az erkölcsi siker, amit Gyalog István kétyi lelkész magvas előadása az intelligens hallgatóságból kiváltott. Az „uj ég és uj föld“ címet viselő beszéd gondolatmenete a következő: Múlt, jelen és jövő az, ami mostanában sokat foglalkoztat bennünket. Elmerengünk a múlt dicsőséges napjain, sokat emlegetjük a siralmas jelent és hisszük, hogy „leszünk — Édes... édes tel... — suttogta. És nem ment el soha többé a hegyre. A tanítóné most erre gondolt, — amit nem lehet elfeledni 1 Erre, amire az ura azt mondta: — Régen volt, több harmincévénél. . . — Úgy mondta, mintha ezt mondta volna: — Talán igaz sem volt! — Pedig igaz volt. Az asszonynak úgy tűnt föl, mintha most lett volna. Annyira igaz volt. Bement a szobába, leült arra a helyre, ahova akkor az ura letette. A dívány sarkába. És emlékezett. Ottkünt a kiskertben nyíltak az ibolyák, a kéméoytetején kelepeltek a gólyák. _______
