Harangszó, 1923
1923-03-25 / 13. szám
1923. március 25. HARANOSZO. 101 A leghűségesebb község. Kél hónappal ezelőtt, amidőn Pornóapátiban aláírták a visszacsatolásra ítélt nyolc nyugatmagyarországi község átadásáról szóló okmányt, a pornói templom előtt egyszerre csak felsírt a hazafiui hűség iajszava: „Kitárom reszkető karom ölelni földemet. . .* Szentpéterfa apraja-nagyja jött át az akkor még idegen rabiga alatt görnyedő elrablód területről, hogy énekével tanúságot tegyen az anyaországhoz való törhetetlen ragaszkodásáról. Mélyen megrendítő jelenet volt ez s nem maradt el az eredménye sem. Mert Szent- péterfát, ezt a leghűségesebb községet visz- sza csatolták ismét ahhoz a földdarabhoz, amelynek testéről letépték a trianoni hóhérok . . . Március 9 én történt meg az ünnepélyes, hivatalos átvétel. A bizottságot a község főterén Oszvald Zsigmond körjegyző fogadta üdvözlő beszéddel. Háiaadó istentisztelet után a bizottság átvoouit az elemi iskolába, ahol a hivatalos átadási aktus lefolyt. A magyar kormány nevében dr. Tréger Ernő határ- megállapitó biztos vette át a községet s azonnal át is adta azt gyönyörű beszéd kíséretében Herbst Géza alispánnak. Ezután Margittay kormány főtanácsos magyar és horvát nyelven üdvözölte a község lakosságát, megköszönvén annak hazafias magatartását. Szentpéterfa lakósságának hazafias magatartása méltán megérdemli „a leghűségesebb község“ jelzőt, mert nem rettent vissza a legsúlyosabb napokban sem attól, hogy magyarnak vallja magát. ♦ És Szentpéterfa példája csak fokozza a bennünk éló reményt, hogy Magyarország ismét nagy és boldog lesz, mert fiaiban el még a szent hazaszeretet. Hazaszeretet, amely erőt ad a szenvedésre és ha eljö a tettek órája: a cselekvésre is. Máiwá a Harapó terjesztésére! KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Az asszony szerelmi féltékenységből férjét agyonlőtte. A gyilkos asz- szonyt a törvényszék súlyos fegyházbüntetésre ítélte. A szerencsétlen szülőknek egy kis leánygyermekük maradt árván, akit eddig nagyszülei nevelték. A nagyapai háznál szolgált egy 17 éves szolgalegény, aki a családdal bensőségesebb visszonyban volt. Egy idő óta, nem tudni miért, a 4 éves kis leány az istállóba kei ült, ahol a szolgalegény ágyában feküdt. Egy nap a nagyszülők keresték a kislányt s az istállóban az agyon kínos vergődés között találták meg. Bevitték a lakószobába, orvoshoz fordultak, aki megállapította, hogy a kisleányon erős titési helyek vannak, sőt belső sérülése is van. A jó szomszédok és a nagyszülők ezután fag- gadták a kislányt, hogy mi történt vele, de csak nagynehezen tudták meg az igazságot. Végül is hosszas faggatás után a kislány elmondotta a szomszédoknak, hogy a szolgalegény bántotta. A további faggatás során kitűnt, hogy a brutális szolgalegény a kisleányon halálos belső se- rüléseket követett el. A szolgalegényt a csendőrség őrizetbe vette. A kislány kínos szenvedések között meghalt. Az ügyészség elrendelte az orvos-rendőri vizsgálatot. Hát most már kérdem tisztelettel, kit kellene itt tulajdonképpen sokkal inkább kerékbe törni, vagy malomkövet kötni a nyakára és a tenger mélységébe vetni? OLVASSUK A BIBLIÁT. Az indulatos Krisztus. Márc. 26. Márk 3.t—7. A közfelfogásban úgy él Jézus Krisztus, mint a szelídségnek, türelemnek, békességnek megtestesítője. Szinte el sem tudjuk képzelni, hogy valamikor is elborította őt az indulat árja. Pedig lám itt is elkomorul orcája, haragtól villámlik a szeme s csak úgy tud uralkodni magán, hogv elmegy onnan, ahol haragra ingerelték. Él-e bennem annyi szeretet a szenvedők iránt, azonosítom-e magam any- nyira velők, hogy haragos búsulás kel indulatra bennem az irántuk megnyilatkozó emberi keményszívüség láttára ? Vagy nem is törődöm velők ? Márc. 27. Lukács 19.41—14. Az Olajfák hegyén már nem tudja teljesen elfojtani Krisztus a szivében forrongó indulatot. Az ajkának még tud parancsolni, azt csak egy fájdalmas sóhajtás hagyja el, de a szeméből már akadály nélkül pereg alá a könny. Él-e bennem annyi szeretet a kárhozat felé rohanó emberi lelkek s egy sirja felé táncoló nemzet iránt, mint Krisztusban ? Meg- sirattam-e már valamikor csak egy bűnben maradt leiket is, vagy magyar nemzetem szomorú sorsát? Márc. 28. Máté 23 13--M. Itt máraz ajkának nem tud parancsolni Krisztus. Szabadon folyik az ostorozó szó ajakéról. Nem gondolkodik azon, hogy ha azokat, akiknek kezében van a~hatalom, magára haragítja, akkor neki lesz jaj. Mennyi indulatos átok hangzik el folytonosan a hatalmon levők ellen, ... de csak a hátok mögött. Krisztus szembe beszél és jogot szerzett magának ily beszédre, mert ő maga ment az ostorozott bűnöktől. Rám nem férne el ily dorgálás? Márc. 29. János 2.13—17. Az előbb még csak szóval vert, a kezének még csendet A törökvilágból. Elbeszélés. Irta: Gyurátz Ferenc. (Folytatás.) A három napig tartott harcon a királyi sereg győzelme már biztos volt és az utolsó órában csúfos vereséggé változtatta az ellenség táborához ért királyi zsoldosok szertelen rablás vágya, mely minden rendnek, fegyelemnek véget vetett. Ha még Mansfeld, vagy Pá ffy a vezér, akkor a csata a királyi sereg fényes diadalával, a török had széthullásával végződött volna. Az erélytelen, fegyelmet tartani nem tudó Miksa főhe ceggel szemben a török újra csorbát ütött a keresztyén fegyveren. A mezzókeresztesi harc után még éveken át hullámzott a háború a szerencsétlen országban. Döntő csatára nem került a dolog, erre a többszörös erőfeszítés után mindenik fél gyöngének érezte magát. Csak kisebb, nagyobb csapatokban támadással, egyes várak ostromlásával, területeik kölcsönös pusztításával zaklatták egymást. Egyik fél sem tudta katonáit rendesen fizetni: ezek aztán az elmaradt zsoldot, élelmet, ruhának valót rablással szerezték meg. De minél nagyobb mértékben űztek a fosztogatást, annál inkább terjedt az Ínség. Ez áital hajtva mindig durvábban követeltek s a lakosokat azzal gyanúsítva, hogy vagyonukat elrejtik, embertelenül kínozták, öldösték. Másfelől a török várőrségeit, csapatait lehetőleg a még meg nem szállott területekről akarta élelmezni. Egymást követő becsapásaival zabolt, pusztított mindent, részben azért is, hogy a királyi seregeknek megnehezítse az elnepteieoült sivatagon át az ö uralma alatt álló vidékhez közeledést. A szultán rendeletére bejöttek a tatárok s egész szenvedéllyel ülték legkedvesb foglalkozásukat, a rablást, rombolást. Ahova eljutottak, a barmokat zsákmányul hajtották el, a lakosokat leölték, vagy rabszolgaságra vitték magukkal, a községeket lángba borították. Róluk is el lehetett mondani, mint Timur chán hadairól, hogy amerre jártak, utánuk nem maradt hátra sem kutyaugatás, sem kakaskukorékolás, hanem csak a temető csendje. Az ország nagyrészében száz és száz egykor virágzó, népes község helyét csak kormos omladékok jelzik,’ melyek között az elszaporodó dúva- dak tanyáztak. Erdélyt a ielkibeteg Báthory Zsigmond szeszélyes kegyetlensége nagy veszélybe döntötte A székelyek szabadságát eltiporta. Mindenütt ellenséget kereső gyanúja az önálló gondolkodású vezető állásban levő urakat üldözte, s mint gyanúsakat, rokonai közül is többeket vérpadra vitetett Utódja Báthory Endre ellen betört
