Harangszó, 1923

1923-01-01 / 1. szám

2 HARANQSZÓ. 1923. január 1. köteles tehát bennünket, magyarokat és evangélikusokat, hogy születésé­nek századik évfordulóját igaz kegye­lettel ünneppé avassuk nagynak és kicsinynek egyaránt. Épen ezért Egyetemes Egyházunk­nak az 1921. évben hozott határozata szerint az Országos Evangélikus Luther-Szövetségre ruházott megtisz­telő feladat végrehajtója gyanánt, van , szerencsém az összes Evangélikus Szövetségeket felkérni, hogy Petőfi Sándor születésének százados évfor­dulóját megünnepelni szíveskedjenek. Ez ünnepélyek mentői magaszto- • sabbá, mentői melegebbé s a nagy esemény mentői feledhetetlenebbé té­tele végett kívánatos, hogy a t. Szö­vetség Egyházainkkal, Iskoláinkkal s a társadalmi testületekkel karöltve szíveskedjék eljárni. A Petőfi-ünnepélyek célja kettős. Egyrészt magának az évfordulónak megünneplése, másrészt, hogy mentői • nagyobb anyagi jövedelmet biztosít­hassunk az aszódi Petőfi-gimnázium javára. Habár jelen kérésemmel a t. ün­nepélyrendezők terveit miben sem kívánom befolyásolni, talán tájékozást nyújthat amaz elvi és gyakorlati szem­pontok rövid ismertetése, melyeket az Országos Evang. Luther-Szövet­ség illetékes szakosztályának javas­latára elfogadott. Eszerint: az ünnepélyek lehetőleg a tél folyamán, a születésnap évfor­dulójához közeli időben volnának megtartandók. Rendkívül kívánatos volna, ha a felnőttek részére rendezendő és nem templomi, hanem világi jellegű ünne­pélyeken kívül az iskolai ifjúság ré­szére és az ifjúságnak mint szerep­lőknek bevonásával külön ünnepélyek is tartatnának. Az ünnepélyek műsorának közép­pontjában Petőfi Sándor egyéniségét, költészetét a hazáért ős a szabadsá­gért vértanúhalált halt nemes pálya­futását méltató előadás álljon. A műsor e főpontján kívül, Petőfi Sándor megzenésített költeményeinek (magánénekek, karok, indulók) szen­teltessék s mellettük az ünnepélyeket alkalmi költemények szavalása tegye változatossá. Amennyiben a t. Testvérszövetség akár az ünnpély műsorához szüksé­ges anyag (alkalmi beszéd, költemény, felolvasás, előadható kar- és magán­énekek) tekintetében felvilágosítást óhajt, akár pedig netalán előadók fel­kérése érdekében útmutatást igényelne, az Országos Evangélikus Luther-Szö- vetség (Budapest, IV., Deák-tér 4. sz. III. emelet, a Szövetség hivatalos he­lyiségében) levélbeli vagy szóbeli szí­ves megkeresésre készséggel szolgál mindennemű felvilágosítással. Végül van szerencsém a t. Szö­vetséget felkérni, hogy a Petőfi-ünne- pély tiszta jövedelméből a Petőfi-fő- gimnázium-alap javára befolyó ösz- szeget az Egyetemes' Egyház pénz­tárába beküldeni szíveskedjék. Hazafiui és hittestvéri üdvözlettel Kaas Albert, az Orsz. Ev. Luther-Szöv. • elnöke. TÁRCA. Feltámadás. Irta: Bartóky József. Székfoglalóként felolvasta a Kisfaludy- Társaságban, I. Fineás szőllejének a garádján ült s on­nét ügyelt szolgáira, akik a roskadásig tele almafák érett gyümölcsét szedték kosarak­ba. A mély úton három gyerek közeledett a szüretelők felé: meg-megálltak s aztán egyre közelebb húzódva úgy néztek fel a gyümölcsszedőkre, hogy a tekintetük tele volt kérő kívánsággal. A szüretelő szolgák közül egy bizonyos Barabbás nevezetű, megszánta a gyerekeket s egy-egy aranysárga almát vetett le nekik az útra. Fineás rákiáltott: — Te tolvaj! Hogy merészkedtél ilyenre vetemedni ? 1 — Uram 1 — szólt Barabbás — azt hit­tem, nem teszek tetszésed ellen 1 Hiszen te papi ember vagy, s illenék hozzád a jó cselekedet 1 — Mit beszélsz, te lázadó ? 1 — üvöl­tötte Fineás, s ütésre emelte botját Barabbás elkapta a botot s elhajította messzire. Aznap este Fineás szavára Barabbást a poroszlók megfogták, s mert arra is akadt tanú, hogy agyon akarta verni a gaz­dáját, tömlöcbe vetették. Sokáig, sokáig sínylődött Barabbás sö­tét börtönében. Teste megtört s elsenyvedt a hosszú idők reménytelen nyomorúságá­ban, a világ meg lassanként egészen el­felejtette, hogy még él az a nagy gonosz­tévő, akiről valamikor azt mondták, hogy valami hasonlatért s gyilkosságért vettetett a tömlöcbe. Egyszer, nagy idő múlva, egy napon riadt fel Barabbás tömlöce zúgában, hogy a nevét kiáltozzák: — Barabbás! Barabbás! A rab meg-megsimogatta homlokát. Talán megzavarodott s csak rémlik neki, hogy az Ő nevét kiáltozzák? Hallgatódz.ott. Igen, igen, a tiszttartó oszlopos udvara felől egyre jobban lehallott a föld alá a kiáltozás: — Barabbás 1 Barabbás ! — Mi ez? — tűnődött a rab magában — esztendők múltán kik s miért harsogják az én nevemet ? 1 Talán galambokká lettek Krisztus. ó csak azoknak szüíetett meg: az elesettek- s szegényeknek, kik törhetetlen hittel várták napkelet szent csillagcsodáját. 5 bár üres kézzef jönnek hozzá, — ámde kezükhöz szenny nem tapad : elfordulván gránitkeményen hol a Gonosz csörget aranyat . . . 5 bár nem hozhatnak tömjént, myrhát; szívüket Néki rég megnyiták . . . ‘Aki őtet követni vágyik a bölcsőtől a Golgotháig, — Krisztus csak annak szüíetett meg I És csak azoknak, mindazoknak: a kincsesleíkü gazdagoknak: legpazarabb kincsük a jóság, — s nevében azt is szerteszórják; — Ki nem fordul el kevélymódon, (hol fénytenger van: sok az árny ölti) belép a füstös kis kunyhókon, s szívek mélyén gyújt mécsvilágot; Kik nem gyűlölnek, csak szeretnek, Krisztus azoknak született meg, — Krisztus az áldott, a szent, a jó, — az Örökkévaló I S. Pohánka Margit. Gyűjtsünk előfizető­ket és adakozzunk •a „HARANGSZÓ“ fenntartására. Megvette-e már az 1923. évi LUTHER-NAPTÁRT? a keselyük ? 1 Barabbás keserűen felkacagott: kine­vette magát, hogy jót gondolt az embe­rekről ! • Fent az oszlopos udvaron pedig szinte üvöltött s ordított a sokaság: — Barabbás ! Barabbás! Barabbás felállt vackáról s úgy figyelt. Kisvártatva megcsörrent az ajtó retesze s a tömlöctarló lekiáltott: — Gyere Barabbás! Szabad vagy! Barabbás feltámolygott a nyirkos lép­csőn s a vakító világosságtól s a friss le­vegőtől megszédültén, elaléltan dőlt neki az ajtófélfának. — No, Barabbás, — szólt a tönilöc- tartó — erre gyere az oszlopos udvarra, hadd lássa a nép, hogy Pilátus téged az ő kedvükért elbocsátott! — A nép kedvéért bocsátanak el en- gemet ? — Igen, igen! Hiszen tudod, hogy a tiszttartó az ünnepen mindig elbocsát egy foglyot a község kedvéért: azt, akit ők akarnak. No, csak gyere a palotaudvarra! Barabbás támolyogva ment végig a fo­lyosón s amint a palota oszlopos udvarára értek, mely tele volt nyüzsgő néppel, ros- kadtan megállt egy oszlop mellett. A töm- löctartó hangosan odakiáltott a sokaságnak:

Next

/
Oldalképek
Tartalom