Harangszó, 1922

1922-03-12 / 11. szám

xm. évfolyam.

1922. március 12.

II. szám.

Alapította:

KAPI BÉLA

1810-ben.

Laptulajdonos:

s a Dunántúli Lalúer-Szövelséfl.

A Kéziratok LovAszpatouára F) (Veszprémmegye), előfizeti tésl dijak, reklamációk a H HARANGSZÓ kiadóhira- £ alának Szentgotthárdra I) (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész éa tanító.

M Megjelenik minden vasárnap.

Kiadóhivatal: SZENTGOTTHÁRD,

Vapvármegye.

A HARANGSZO előfizetési ára: Cimszglagos küldéssel V* évre 88, félévre 75, egész évre 180 K. Csoportos küldéssel: «/* évre S3, félévre 85, egész évre 130 K.

Lather-Szővetégl tagoknak clmszalagos küldéssel >/« évre 38, félévre 66, egész évre 130 K.

Csoportos küldéssel: V* évre 88, félévre 55, egész éne 110 K.

TI h egyház és a gyermekek.

A gyermeki léleknek tudományos v vizsgálata új módszereket hozott be B a tanításba. A mai öregek csodáiig kozva tapasztalják, hogy unokáik né- rí hány hónap alatt megtanulnak írni b és olvasni. Azonban egészen új szem- q pontok merültek fel a gyermekek ne- v velését illetőleg is. Csödött mondott a az a szülői okoskodás, amely beadta a az iskolába a gyereket, hogy majd a il tanító kiveri belőle a rosszat. Ma ii már tudjuk, hogy mekkora hatással v vannak a gyermek lelkületére azok a az első benyomások, melyeket a szü- )( lói háznál nyer. Tudjuk, hogy sokkal n nagyobb hatása van azoknak az él- Ti ményeknek, amelyeken a gyermek az ti iskolán kívül keresztül megy, mint- e sem bogy az iskola azokat kellőké- q pen ellensúlyozni tudná.

A gyermeknek az egyházhoz való v viszonya, az egyház életében és mun- i kájában való részvétele első sorban a a családban alakul ki. Hiába szorít- íj juk és szoktatjuk az iskolás gyerme- j| két a templomba, hogyha az apja n meg az anyja notórius templomkerü- )i lök. Hiába taníljuk imádkozni, ha

0 otthon az apjától csak káromkodás- d ban hallja emlegetni Istennek nevét.

1 Hiába tanulja a parancsolatokat, ha a a szülők azokat áthágják. Tanuljuk n meg, hogy a gyermekekért Isten és a emberek előtt a szülők felelősek, és t> ezt a felelősséget nem háríthatják el n magukról azzal, hogy hát >miért fi- s zetjük a papot, meg a mestert?«

Hogy a jövő nemzedékét az egy- i? háznak megtartsuk, ahoz szükséges, rí hogy a mai nemzedék is híven szol- g gálja az Urat. A templomban a gyer- n mek Jézus szüleivel együtt ment fel é és ez az igazi. Szomorú látvány az, n mikor a gyermekek ott ülnek a tem- q plombán a padjaikban, a felnőttek,

a szülők padjai pedig üresen tátogatnak. Különösen lesújtó példát szolgáltatnak erre a hétköznap reggeli istentiszteletek, amelyekről a legtöbb gyülekezetben úgy látszik azt gondolják, hogy csak arra valók, hogy a lelkész, a tanító, a harangozó meg a gyerekek téli időben kidideregjék magukat. Már pedig ebben az esetben sokkal célszerűbben lenne az istentisztelet az iskolateremben tartható. Vagy menjenek el a felnőttek is a reggeli könyörgésekre, vagy pedig be kell azokat szüntetni. Természetesen a helyes megoldás az, hogy a felnőttek is eljárjanak.

Azonkívül nem szabad a gyermekeknek odahaza olyas beszédeket hallani, amelyek a templomtól, az egyháztól elidegenítik. A gyülekezeti ügyekről a gyermekek előtt sokszor annyi roszindulattal beszélnek, hogy evvel mérhetetlen nagy károkat tesznek az egyháznak. A gyülekezeti tisztviselőknek, lelkésznek, tanítónak, kurátornak lebecsmérlése, szidása, gyalázása a szülők részéről, sokszor hinti az egyháziatlanság első magvait a gyermek leikébe. Vannak gyülekezetek, amelyekben szinte kötéllel kell fogni kurátort vagy egyházfit, mert annyit gyalázzák őket, olyan kevés hálát és elismerést aratnak, hogy nem hajlandók olyan állást elfogadni, amelyért a végén jó hírnevükkel fizetnek. A gyülekezeti ügyeknek a kocsma asztalok mellett, borgőzös fejjel való rosszakaratú tárgyalása is igen csúnya dolog, de még nagyobb bűn a gyermekeknek megbotránkoztatása, a gyermeki léleknek az anyaszent- egyház munkásai ellen való hangolása odahaza, a családi körben, ahol a gyermek sok helyütt igazán nem hallja másként emlegetni az egyházat, mint a sok egyházi adó és a sok kéregetés miatt elhangzó sokszor istentelen kifakadások révén.

Azt mondja Luther Márton a nyolcadik parancsolat magyarázatában: »felebarátunkat... ne kisebbítsük, se rágalommal ne illessük, hanem ót mentsük, gondoljunk és szóljunk jót felőle, mindeneket jóra magyarázván.« Ezt a parancsolatot bizony be kellene tartani az egyházi tisztséget viselő felebarátainkkal szemben is. A szülők például kötelezhetnék magukat gyermekeik javára való tekintettel arra, hogy hetenkint legalább egyszer jót szólnak valamelyik kegyeletes gyülekezeti tagról, hetenként kétszer nagyrabecsüléssel emlékeznek meg a kurátorról, és negyedévenként egyszer szólnak egy jó szót a lelkészről és a tanítóról is — gyermekeik füle hallatára. Sok családban a gyermekek hamar észre vennék a különbséget. S ha a szülő néha-néha megmagyarázná a gyermekeinek, hogy mire való a szentegyház, elmondaná, hogy az istentisztelet különböző részei mit jelentenek, a sok apróság ágy menne a templomba, mint valami kiváltságos helyre, ahol bemutatja hódolatát a királyok királyának és hálákat ád sok jótéteményéért a mennyei Atyának.

Németh Károly.

Egyháztörténeti adatok.

(Varsány községről.)

Nem Veszprémvármegye virágzó községéről lesz szó az alábbiakban, hanem a vasvármegyei Varsányról, melyet azonban manapság hiába keresünk a térképen. Eltűnt község; a vas-zalai határszélen, Jánosháza környékén létezett egykor s egyháztörténeti szempontból emlékezetes, amennyiben evangélikus gyülekezet volt benne.

Varsány (Vassány, Vosyan, Vos- san, Warsan) oklevelesen már 1257-