Harangszó, 1922
1922-10-01 / 40. szám
306 HARANQSZO. 1922. október 1. jellemeket. Nem volna az olyan világban tiszta jóság, sem igazi gonoszság, csak okosság és oktalanság volna. Ugyanaz a mozzanat tehát, amely az élet látszólagos igazságtalanságát okozza, szüli egyúttal a legmagasabb erkölcsi emelkedés lehetőségét is... * ...Ha igaz is az, hogy nehézségek és próbák nélkül nem fejlődhetik a jellem, vannak a föld szinén olyan gyötrelmes visszáságok is, amelyek nem segítik elő az ember erkölcsi haladását; ellenkezőleg megnyomó rítják és megcsonkítják az ember erkölcsi személyiségét. Barbár betolakodók ezek az Isten tervébe és semmi létjogosultságuk sincs e világban. Vannak olyan bajok, amelyeket semmiféle elmélet nem egyeztethet össze Isten szeretetével és amelyeket azzal összeegyeztetni akarni nem is szabad. Az Isten szeretete csak a kiirtásukkal férhet össze. A rabszolgaság lehetséges az olyan világban, melyben szabad akarata van az embernek; de Isten jóságát nem annyira ennek a magyarázatnak az elmélete, mint inkább a rabszolgaság eltörlése bizonyította be. Itt pusztít még az emberiség életében a romboló szesszel űzött nyerészkedés, a háború, a világ gazdasági haladásához képest egészen szükségtelen szegénység, elkerülhető betegségek, amelyeket már le tud győzni a tudomány és még milyen hosszá sora a szenvedéseknek, amelyeket a hitnek nem megmagyarázni, hanem száműzni kell az emberi életből. Ha hitünknek szemére hányják az olyan bajokat, mint az iszákosság pusztításai, a háború rettenetességei és a társadalmi igazságtalanságok botrányai és ha azt kérdezik az emberek, hogy egyeztethető össze ezekkel Istennek szeretete: hitünk első felelete erre ne az okoskodás, liánéin a cselekvés legyen. Az ilyen jelenségek nemcsak az Isten jóságával, hanem akármilyen tisztességes világgal sem egyeztethetők ösz- sze. Isten ellen vét, aki ö vele össze akarja egyeztetni ezeket a bajokat. 0 is tökéletes gyűlölettel gyűlöli őket. Semmiféle olyan elmélet, amely ezeknek szükségességét bizonyítgatná, nem szabad, hogy türelmesekké tegyen velük szemben bennünket. Nem szükségesek. Eltorzulásai az emberi életnek. A hit legjobb védelme az, ha véget vetünk nekik. Valóban az olyan ember, aki panaszos lázadással, követelőzve sürgeti az élet szenvedéseinek magyarázatát, mint föltételét annak, hogy Istenben higyjen, megszégyenülve tekinthet csak az Isten igazi szentjeire. A hitnek ezek a harcosai olyankor szálltak síkra legnagyobb bátorsággal, mikor körülöttük minden a legrosszabbul állott; mikor a rósz győzelmesnek látszott és tűlhatalmasok voltak azok ‘a bajok és bűnök, amelyek Isten sze- retetét homlokegyenest letagadni látszottak. A mi hitünket, mint pislogó mécsest, sokszor eloltják az olyan szenvedések szelei, amelyektől az ő hitük csak nagyobb lángra lobbant és valóságos fényoszloppá nőtt az éjszakában. Mennél több bajjal kerültek szembe, annál erősebb hitet fejtettek ki, hogy dacoljanak vele. ök voltak az igazi hívők, akik »hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, ígéreteket nyertek el.* A hit ilyen hőseinek láttára nagyon megvetésre méltó dolog Istennel alkuba bocsátkozni: hogy ha minden kívánságunk szerint megy, akkor hajlandók leszünk benne hinni, de ha a dolgok roszra fordulnak, akkor kénytelenek leszünk visszavonni hitünket. Nem kell tehát filozófusnak lennünk, hogy a hit védelmében nagyszerű szolgálatot teljesíthessünk. Talán sokan közülünk nem tudnak bizonyító érveket felhozni, hogy ez a világ erkölcsi rendeltetésre alkalmasnak van berendezve, de mindnyájan csatlakozhatunk azok soraihoz, akik azért harcolnak, hogy száműzzék e világból mindazt a bajt, aminek semmi keresnivalója sincs itt s amit Isten is gyűlöl. Mindnyájan hozzájárulhatunk a keresztyén hit e döntő jelentőségű védelméhez: egy olyan világ kiküzdéséhez, amelyben könnyebb lesz majd Istenben hinni. Mezei Virágok Irta: Hudy Ilona. == Ára: 50*— korona. ===== Kapható a szerzőnél: Zebegény (Hont megye). TÁRCA. A farkasok hadnagya. Irta: Porkoláb István. (8. folytatás.) A nappalok szépek és enyhék voltak. A nap bágyadtan, révedezve hintette sugár- mosolyát, mint azok a szépasszonyok, akik csalódottan kérdezik a tovasurrant Nyártól: — Ez volt hát a leányálmok vágya, az ígéret földje: ez a rövid Nyár ?!...— De reggelenként már deret könnyezett az avarboritotta táj s esténként pásztorttizek gyulladoztak karácsonyi gyertyafényként a látóhatár ablakaiban. Amint a nap más világtáj felé fordította ködfátyolos arcát, jött a szél, hátat borzongató dalt dudo- rászva a megszedett kukoricások vérszegény levelei között. A pásztorok összébb húzták a veszperémi cifraszür szíját: — Cudar csípős ez a Bécs városi szellő!... Bögőtbyné is e miatt aggságoskodott. Mezőkbenyúló kertje szélében állt s ahogy mind hűvösebb szél hullatta a gyümölcsös fák levélkönnyeit és egyre több csillag nyitogatta ki gyémánt szemét a mennybolt azúros arcán, annál gyakrabban tekintge- tett a szopori út felé: — Könnyen öltözött ez a gyerek, agyon fázik. .. Meg nem is tanácsos ebben a rossz világban későre maradni... Töprengett az egyetlen gyermekért az egyetlen önzetlenül szerető szív: az anyai. Eszre sem vette, hogy az udvar felől jókedvvel közeledik, afiért aggódik: — Talán bizony elszöktek a cselédjei s azokat keresi édes anyám asszony?! A kedves hangok varázsa eltörölte az anya homlokán az aggodalom redőit: — Azok nem — fogta meg örömmel fia kezét — hanem te elszöktél egy szellős vászon-zekében s jól megfázhattál. .. — Nem én, édesanyám, hiszen ... Nem mondta ki egészen, amit gondolt: — . .. olyan melegem van, úgy fűtt valami odabent... Az anyai szemek végigkémlelték a fiút: — És nem ért semmi baj? A vakmerő ifjúság ereje duzzadt a feleletből : — Mi érhetne?! — No, no! Sok minden ... Ne maradj többet későre. Nem látod ? labanc országúba, vasasnémet prédája a vidékünk. Már a nemeskéri palánkba is befészkelődtek. Eddig a tanítókat, papokat űzték, hajtották el, meg a jobbágyot sanyargatták, most már a nemes ember jószágát se kímélik. Lócsi zsöllér a hátán hozta haza délután j az igát, a labancok kifogták belőle a tinókat ... ^ S nagyon szomorú lett az őszes nem- i zetes asszony hangja, ahogy megtoldotta i szavait: — A papok, tanítók, jobbágyok után i ránk, nemesekre kerül a sor, akik Nemes- kérre járunk templomba, ahol egyedül ég messze vidéken az evangéliom fáklyája... Mindenütt kioltogatták... Ezt is eloltják... És elnémítják azokat, akik sóvárogva várják Thököly fej’delem urunk vitézeit... Mátéra úgy hatottak a szavak, mint éj- ^ jeli vihar az alvó gyermekekre. — A Skriba j portán kívül mindenütt zengett, lángolt az ég, a föld s ő eddig ebből alig vett valamit észre. Csak Jucikát látta. — Igaz, a m szerelem nagy, hatalmas érzés, de vannak nem kisebb vetélytársai s ezek most mintha ] bírókra keltek volna... Az ifjú meglassította édesanyja oldalán befelé vivő lépteit, 1 majd hirtelen megállt: mintha tábortüzek 9 sziporkáit kémlelte volna: hol, merre száll- J nák az ég felé? És azt hallgatta: nem-e 9 sir bele a bozontoshaju, vad éjszakába a |
