Harangszó, 1922
1922-10-01 / 40. szám
XIII. évfolyam. 1922. október I. 40. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Lap tulajdonos: a DonáDtbll Lniüer-SzőTBtséfl. Kéziratok LovAszpatonára (Veszprémmegye), előfizetési dijak, reklamációk a HARANGSZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész éa tanító. Moojeluli minden vasárnap. Szerkesztő-kiadóhivatal: SZENTQOTTHÁRD, Vasvirmegye. A HARANGSZO előfizetési ára: félévre 120 korona, negyedévre 00 korona. Lntker-fizővetégl tagoknak 10°/o-os kedvezmény. Amerikába kfildve előfizetési ára egész évre 1 dollár. Egjes szám ára 6 korona. SZERKESZTIK: SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA. A .Harangszó* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek ingyenpéldányokat küldünk. A hit legnagyobb akadálya. — Fosdick: „A hit értelme“ c. könyvéből. — Nemcsak hogy nem lehet mentesíteni a világot a kegyetlenség vádja alól az erkölcsi cél jogcímén — mondhatná valaki — hanem épen a benne rejlő erkölcsi igazságtalanság képezi megbotránkozásunk főtárgyát. A mindenség élete semmi tekintettel sincs az igazság követelményeire. Vulkánjai és taifunjai jókat és rosza- kat egyaránt elsöpörnek; pusztító ragályai nem válogatják a különböző jellemeket és az emberiség élete, mely szintén hozzátartozik a ininden- séghez, egy részeg cézárt oda ültet a hatalom trónjára. Krisztust ellenben keresztre feszíti. Hogy állíthatja valaki, hogy a világnak erkölcsi célja van, aki csak egy napig figyelte az élet borzalmas egyenlőtlenségeit, ahol a jóknak oly sokszor szenvedniök kell és a roszak oly sokszor megmenekülnek a bünhödés elől? Maga a Biblia is tele van hangokkal, amelyek Istennek e látszólagos érzéketlensége és igazságtalansága miatt panaszkodnak. Mózes így kiált fel: »Uram, miért engedsz roszul bánni ezzel a néppel?... Nem szabadítottad meg a te népedet !< Illés így panaszkodik : >Éa Uram Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, akinél lakom, hogy az ő fiát megölöd ?!« Habakuk így perlekedik: »Miért szemléled hát a hitszegőket, mikor a gonosz elnyeli a nálánál igazabbat?« Jób pedig így zokog fel: »Jól tudod te, hogy én nem vagyok gonosz... és mégis megrontasz en- gemet ?« Nagyon sokszor épen emiatt a kiáltó ellentét miatt omlik össze a hit az emberek lelkében. Csaknem minden ember életében van egy pillanat, amikor elfogja a keserűség, a kétségbeesés valami borzalmas igazságtalanság láttára, amit semmi hatalom meg nem akadályoz, vagy valamely ártatlan áldozat láttára, aki ki van szolgáltatva a kegyetlenségnek, ilyenkor megérti az ember Carlylenek ingerült felkiáltását: »Isten ott az égben és nem csinál semmit!« Akármily érthető azonban ez a a magatartás és akármily igazságtalanság rejljék is pz élet sok tragédiájában, azt legalább is el kell ismernünk, hogy nem szabad azt követelnünk, hogy a jóság azonnal megkapja jutalmát és a bűn büntetését. Egyesek azt hiszik, hogy ez azonnal igazságot vinne bele az életbe. De akármit vinne is bele az életbe az ilyesféle rend, annyi bizonyos, hogy kiirtaná belőle az igazi jellemet. Azok az emberek, akiknek erkölcsi kiválóságát leginkább tiszteljük és csodáljuk, nem kapták meg jóságuknak fizetségét előre látható pontossággal és nem is számítottak arra, ök tisztán azért járták útjukat, mert jónak és igaznak tartották azt, még ha tudták is, hogy a végén mily tö- viskoszoru és keresztjük körül mily gúnyolódó tömeg várja őket. Nem kötöttek szigorú szerződést sorsukkal, amelyben kialkudták volna, hogy jóságuk fejében be legyenek biztosítva a szenvedések ellen. A becsület parancsának engedelmeskedtek és pedig annál szigorúbb lelkiismeretességgel, mennél több előny és gyönyör kínálkozott a becstelenség útján. A fenyegető szenvedésekkel szemben úgy gondolkoztak és éreztek, mint Milne, Skócia utolsó vértanúja: »Nem fogom megtagadói az igazságot, mert én buzaszem vagyok, nem pedig polyva. ■ Engem nem fog elfújni a szél, sem megrepeszteni a cséplőrud, hanem kiállom mindkettőnek próbáját.« Mindnyájan ösztönszerüleg tisztában vagyunk ezzel és kifejezésre is juttatjuk azt önkéntelen elismerésünk által, hogy a legfenségesebb emberi tulajdonság az olyan jellem, mely önmagáért választja a jót és kész érte szenvedést is vállalni. Az emberiség lelki előrehaladásának harci jelmondataivá lettek ac olyan szavak, melyekbea az ilyen jellem nyert kiasz- szikus kifejezést. Eszter, mielőtt bemegy a királyhoz, így szól: »Ha elveszek, hát elveszek 1« A három zsidó férfiú, szemben a tüzes kemence veszedelmével, így szól: »íme, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő tüzes kemencéből és a te kezedből is, óh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk I« Péter és a többi apostol a haragos Nagy tanács előtt így szólnak: »Istennek kell inkább engedni, hogy nem az embereknek 1« Anaxar- chus, a vértanú így kiált: »Csak zúzzátok, verjétek Anaxarchus hüvelyét, Anaxarchushoz magához nem érhettek el!« Luther így dacol a birodalom császárával: »Itt állok, másként nem tehetek 1« Sok szó hangzott el az emberek szájából, aminek hiányzik az emléke és semmi hiányát nem érezzük; de nem egykönnyen nélkülözhetnők szellemi kincstárunkból ezeket a nyilatkozatokat. Ezek a legértékesebb javaink. Most már ez a legmagasabb rendű jóság lehetetlen lett volna ha Isten olyannak teremtette volna a világot, amilyennek panaszos hangulatainkban sokszor kívánjuk. Az ilyen jellemhez nélkülözhetetlen az olyan világrend, amelyben a jóság néha nehéz áldozattal jár. Olyan világ, amelyben a jóság kellemes körülmények készpénzében mindig megkapná a maga bérét, nem tudna felmutatni ilyenfajta
