Harangszó, 1922

1922-09-03 / 36. szám

1922. szeptember 3 mint fegyver, mint földtnívelési és ipari eszköz. Ezután a győzelem még biztosabb reményével vívta a harcot a célja előtt álló akadályok ellen és mind magasabb fokra emelte uralmát az öt környező természetben. A szükség később is új és új alak ban jelentkezett és nem szűnt meg sarkalni az embert a benne rejlő te hetségek kiművelésére, a maga és családja jövőjének ernyedetlen törek­véssel biztosítására. Megérteti az em­berrel, hogy ha nem akar éhezni: keressen munkát és megtalálja kenye­rét. Ha a míveltek sorába akar tar­tozni : ne sajnálja fejét törni tanulás­sal, ismeretek szerzésével. Ha ked­vező helyzetében óhajtja a köztiszte­letet : érdemelje azt ki a közügyek buzgó szolgálatával, tegye életét má sokra nézve áldássá. A gondviselés nem azért küldi a szükséget, hogy az embert leverje, hanem hogy haladásra, tökéletesbii- lésre, az óhajtott boldogság kiérdem- lésére buzdítsa. Saját tehetetlenségéről tesz bizony­ságot azon ifjú, ki ezt elfelejti és ha akadályra talál, ha nélkülözni kell, csak sopánkodik, zúgolódik, folyton csak pártfogás, segítség után tped. így megszokja a fáradalom kerülését és a segélyért könyörgést, és pedig a folyton másoktól várt gyámolítás nem más, mint mankó és régi igaz­ság, hogy aki mankón jár, nem messze jut. A kéregetés utján elveszti önér­Vagy valami vihar söpörte ide... Úgy lehet, leányom... Fölkelt, ment megnézni: van-e víz a méheknek? Jucika újra szívére szorította kis kezét és halkan, önmagának ismétel­gette a hallott szavakat: — A madár hozta... a szellő hozta... Vagy talán a vihar söpörte ide ezt a virágot... És ezt az ér­zést is... Igen: a szerelem vihar-szárnyon jár. A szerelem mindig vihar: hol kisebb, hol nagyobb, hol meg éppen mindent elpusztító. Utána hol derű, hol ború marad, hol meg éppen örö­kös sötétség. Jucika az égre nézett: Vajon mi marad ez. után ? A mennybolt olyan kék, olyan sima. olyan felhőtlen volt fölötte, hogy szinte latta a selyemszárnyu angya­lok tündöklését és hallotta harsoná­juknak pünkösdi halleluja-ját .. A kérdések egymást követték: — Vajon eljon-e? Mikor? (Folytatjuk.) HARANQSZO. zetét és hol a férfias erő, bátorság vívja a harcot: onnét csüggedten visszavonul, következéskép. hol a ki­tartó munka az érdem jutalmát osztja ki, oda ő nem jut el. »Ha férfi vagy, légy férfi, ne hit­vány, gyönge báb, mit kény és kedv szerint dob a sors idébb, odább.« Az utadban álló nehézség ne riasz- szon hátra, a szükség ne hajtson kétségbeesésre, ne tanítson koldulásra, hanem indítson a versenytéren teljes erőd kifejtésére. Tűzd ki célul a dia­dalt és ne nyugodj, míg becsületes munkával, e jó fegyverrel ki nem kürdöd. Akkor végül tapasztalni fo­god, hogy a szükség jó tanító. Egy szomorú emberrö!. Hajótörések fáradt szenvedője, Ö, — kihez Isten kérve hívlak téged; Mérges fulánkját ott feledte egykor Örökérező szivében az élet. Emésztő sajgás gyötri lassú tűzként, S mámort szomjazó réveteg a lelke .. . És úgy érzi: nincs többé mit keresni, És várja, hogy leszálljon a nagy Este . .. A múlt nehezül ólomsúllyal álmán, S emlékét űzi egy régi tavasznak; Meddővé vállán múlik, tűnik a nyár . .. Ködbe tévedt... s azt hiszi: már havazhat Óh mondd Uram : mit tudjak szólni hozzá, Hogy áttörjön e sötéten a hajnal ? . .. És a gyomverte romok hasadékán Beömöljék a fényár diadallal ? . .. Keményen ráznám !... Könyörögni tudnék! Erős hitemet belé szuggerálni... Biztatni, hogy Atyám, te szereted öt, S jóságod fogja lépteit vigyázni... És elvezetném Lethe hős vizéhez, Melyből új remény szivárványa reszket; Odavesznének nyomtalanul, sorban Azok a fájó, fekete keresztek! Lennék fáklya, mely elébe világol;... Serleg, mely osztja a lét (idvét, célját;... Pedig óh Uram, — nem kért ö egyebet: — Egy könnyharmatos őszirózsa szálat, — s fehér margarétát, .. S. Pohánka Margit. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Nyolcadik fejezet. 30. folyt. A kommissió elnökének kérdésére Korláti zavartan válaszol. Jóllehet a régi ismeretség kötelékei fűzik a prédikátorhoz s igaz szánalommal van eltelve személye, valamint családja iránt, mégis dacára az ő szívbéli fáj­275 dalmának, kénytelen Rafanides pré­dikátor ellen tanúvallomást tenni. Kénytelen erre, mert az állami rend s a társadalmi béke fenntartását min­denek felett megóvandónak tartja. Azután részletesen elismétli a kom­missió elnöke által már elmondott vádakat és pedig sokszor ugyanazon szavakkal, nem hagyván kételyt arra nézve, hogy tulajdonképen kitől szár­mazik a vádirat. Rafanides némán hallgatja a súlyos vádakat s szemét egy pillanatra sem veszi le a beszé­lőről. Az pedig csakhamar leküzdi zavarát s a végén már gyűlölettől izzó haDgon beszél Rafanides prédi­kátor személyéről, gondolkodásáról és törekvéseiről. Most már a tekin­tetét is elbírja. Nyugodtan, dacosan, mindennel számotvetve végzi be beszédét. — Számotvetettem lelkiisméretem- mel, érdemes kommissió, s mivel­hogy választanom kell eme egyéb ként érdemes prédikátor és orszá­gunk közrendje, egy papi család nyu­godalma és egy egész nemzet társa­dalmi osztályainak békessége között, inkább feláldozom a személy és csa­lád iránt táplált érzéseimet, semhogy romlásba sodorni engedjem súlyosan megpróbált hazámat. Én azért vádat emelek Rafanides prédikátor ellen és bizonyítom, hogy ő beszédeiben és nyilatkozataiban a felséges császár ellen többszőrönként lázított és elé­gedetlenségre izgatta az egyébként is folyton követelődző jobbágyságot. Vádolom egyszersmind azzal is, hogy a protestáns egyházhoz tartozókat a katholikus egyház ellen izgatta s ta­núsítom, hogy a katholikus egyház szertartásait nevetség tárgyává tette és törvénybe ütköző lelkipásztori szol­gálatokat teljesített!... Korláti már a fal melletti széken ülve törölgeti a verejtéket homloká­ról. Halotti csend uralkodik a terem­ben. A kommissió tagjai az asztal­lapra szegezik tekintetüket, csak néha pillantanak egymásra. A kommissió elnöke a prédikátorra tekint, nem szól semmit, csak vár. Mikor azután Ra­fanides nem akarja elérteni tekintetét, végre megszólal: — Van e a prédikátornak meg­jegyzése Korláti ónagysága tanúval­lomására ? — Csak annyi, hogy őnagysága beszédje vád volt csupán, nem pedig bizonyítás. — Korláti őnagysága személye a vádat bizonyító erőre emeli I... feleli éles hangon a kommissió elnöke s a

Next

/
Oldalképek
Tartalom