Harangszó, 1922
1922-01-15 / 3. szám
20 HARANGSZO. 1922. január 15. tárgyalások közben idegenben halt meg, és a sok hitehagyásra célozva mondotta halálos ágyán többször is és ez volt utolsó szava is: >Én igaz ágostai hitvallású vagyok«. Bethlen a királyi címről lemondott, a koronát visszaadta, de Bocskay művét, a nemzeti és vallásszabadságot a legválságosabb időben megmentette. Ezzel más koronát nyert, amelynek fénye nem kisebb. Még kétszer kellett kardját kivonni a béke védelmére s ezzel európai jelentőségre emelkedett a nagy hatalmak között Ranke, a nagy történetiró is elismeri, hogy ő lett hatalmas feje a világmozgalomnak (Ein mächtiges Oberhaupt der Weltbewegung). Midőn a harmincéves háborúban Csehország már porban hevert s Németország és Dánia is megtörtén hanyatlott alá, egyedül Bethlen lobogtatta még győzelemmel a szabadság zászlaját. Lekötötte Tilly és Wallenstein erejét, feltartóztatta a veszedelmet, míg északról a másik nagy mentő, Qusztáv Adolf megérkezett. Ez volt Bethlen világtörténelmi nagysága. »Ti egykoron a porba omlott Európa homlokán tomboltatok« — mondja a költő. És mi a magyar most? Élete Végén Bethlen Qusztáv Adolf barátságát kereste. Nagy tervei voltak vele. Örömmel lett a svéd király sógora, midőn ő is János Zsigmond brandenburgi választó leányát vette feleségül. Bethlen ólomlábon járónak találta a svéd királyt és siettette, hogy szálljon partra a németek ügyéért. Mert hazánkban aggasztó volt a helyzet. Főuraink áttéréssel keresték Ferdinánd kegyét. Pázmány Kalauza második kiadásban szórta nyilait. S a levélre a válasz... Azt is csak magányban lehet megírni. Valóban írt, Napsugárka. Az első szó finom, könnyed betűkkel oda volt már vetve a szürkés-kék papírra: »Édes... I< így érezte; ám nem folytatta, mást nem gondolt: — Nem, még nem írom le, hogy »Édes.,. I«, majd... — Másik papirt vett elő s leírta: »Kedves... !« — És írta tovább a levelet......................................... Valakinek mégis, így is igen kedves volt a válasz... Valaki nagyon köszöni a levelet... Kétszer is elolvasta ... és azt mondta: — Olyan szép, napsugaras az élet 1. .. Pedig ottkünnt ködben ázott, búskomor téli délután borongott... a dán király leverése után az Edic- tum Restitutionis 1629. a magyar protestánsokat is megtémíté. Lelkészeink utolsó reménysége ismét a sajnos már beteg Bethlen Gábor volt. Ez évi július havában Nagyváradon kálvinisták és lutheránusok országos közös nagy zsinatot, talán az első ilyent, tartottak. 300 lelkész volt jelen az uniós hajlamú Alvinczy Péter elnöklete alatt. Képviselve volt Dunántúl és a dunáninneni evangélikusok. Itt tanácskoztak Pázmány könyve és az Edictum veszedelméről, az Antikrisztus hatalmáról. Határozatukat s kérésüket Alvinczy vitte el Bethlenhez. De betegsége, a súlyos vizkór a nagy fejedelmet már levette lábáról. November 15-én, mikor már beszélni nem tudott, tollat, papirt kért környezetétől s erőteljes vonásokkal a Római levél e szavait irta le: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk! Ez volt utolsó szava, testamentoma. És mint gazdag élettapasztalatának eredményét és utolsó igaz vallástételét irta még hozzá: »Senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen«. Ezzel kihűlt az agy, melynek nagy álmai, nagy tervei voltak. A magyar és esek koronát egyesítve fején, visz- szavarázsolni Mátyás király korát. Vagy Qusztáv Adolffal egyesülten a civilizált világ határán alapítani magyar dinasztiával egy művelt protestáns Dáciát. De a nagy álmok mellett elég gyakorlati érzék is volt benne, hogy az adott viszonyok között a nemzeti és vallásszabadság biztosításával, a nikolsburgi békével is beérje. így is hervadatlan koronát tett fejére. Nagyságát kortársai is megértették. Kemény János, a bizalmas szemtanú tesz bizonyságot: »Hasonló magyar Mátyás királytól fogva nem hallatott és nem is remélhetni.« És az ékesen szóló Milo- tai Nyilas István udvari pap is még életében így köszönti: »Boldog vagy te is, fölséges Gábriel, mert ha nézek fölségedben Istenéhez való kegyességének és hazájához való sze- retetinek gerjedező fáklyájára: bizony úgy tündöklik azokkal az emberek között ez földön, mint az fényes nap az csillagok között az égben.« (Spec. Trin ). II. Bethlen a nikolsburgi békét mint hadvezér vívta ki. Negyvenkét csatában vett részt. De mégsem a háború, a vérmező volt igazi eieme, hanem a béke müve, a kultúra. Táborozáskor is külön szekéren hordozta magával könyvtárát s ebben a könyvek könyvét, a bibliát. Boldog volt, ha tudósok, művészek vették körül. Lotz Károiy festménye is így ábrázolja az Akadémia épületében. Az erdélyi papságnak adott nemesi címerlevélre jelszónak Íratta: »Arte et Marte dimicandum!« Tudománnyal és vitézséggel kell harcolni. A kultúrával is Mátyás király korát és udvarát támasztá fel. Még Mátyás híres könyvtárát a Corvinákat is vissza akarta szerezni a töröktől. Szilárdy írja róla: »Bibliothekát különb tudományokhoz tartozó gyönyörűséges jó könyvekkel rakottat szerzett sokezer tallérokon.« Rendes történetírókat tart maga mellett, előbb a híres kassai rektort és poétát Boca- tius Jánost, később Bojthi Gáspárt. Az ország jeles papjait, Alvinczi Pétert, Keserűi Dajkát, Milotai Nyilast, Szenczi Molnárt gyűjti maga köré. Megérti a modern műveltség jósigéit: »A nemzeteket igazán naggyá és szabaddá a kultúra teszi.« (Eötvös J.) »Az újkori polgárosodás igazi csatatere a nevelés.« (Littré). Gyula- fehérvárott fejedelmi bőkezűséggel akadémiát, sőt egyetemet tervez s Opitz Márton poétát, Alsted, Bister- feld, Piscator európai hírnevű tudósokat hívja meg. A nagyenyedi kollégium ma is az ő nevét viseli. A kolozsvári és többi erdélyi iskolát fejedelmi bőkezűséggel segíti. Örül a lelke, mikor hallja, hogy Fehérvárott már nyolcvan az öreg deák s reméli, hogy iskolája nem lesz alábbvaló a németországiaknál. Géléi Katonát s több jeles ifjút mégis a maga költségén küld külföldre. Országos gondjai között még pedagógiai kérdések is érdeklik. Mivel a jezsuiták a külső fellépésre és a szónoki ügyességre sokat adtak, azért azt kívánja, hogy az ő nevelt fiát is >ne a magyar scólákban való hitvány szokás szerint, hanem more jesuitarum gyakorolják az 0 oratio csinálásban, hogy legyen jó rhetor és orator eloquens. Másik öccsét, Bethlen Pétert midőn 1625, Leydenbe küldi, udvarmesterének részletes bölcs utasításokat acf s meghagyja, hogy a gyermek deákul és németül beszéljen. (Századok és Tört. Tár 1911.). A tudományok mellett volt érzéke a művészetek iránt is. Szerette a zenét. Bagliorni olasz zenésznek, ki a pápa zsoldjában élt, 1000 aranyat Ígért, hogy udvarába vonja. Don Diego spanyol zenész olaszul beszélő zsidó szinésztársulattal mulattatta az udvart. Cseh zenészeket is drága
