Harangszó, 1922

1922-05-07 / 19. szám

158 HARANGSZÓ. 1922. május 7. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Gaál Gaszton mondott valahol, valamilyen társasebéden egy beszédet, amelyben a kathoükusok és a protes­tánsok egymáshoz való jó »iszonyáról szólt — és azt kérdezte, hogy mikor a világra jöttünk, katholikusok avagy protestánsok voltunk-e? — Egyik se voltunk, — mondta Gaál Gaszton — magyarok voltunk. Csak azután lettünk katolikusokká vagy protestánsokká, aszerint, hogy szülőink milyen templomba vittek bennünket. Az a bizonyos »keresztény ellen­zéki« sajtó e nyilatkozatra szigorúan neki rugaszkodott Gaál Gaäztonnak és kikanyargatta, hogy a hit tényleg nem születik az emberrel, hanem csak a faj, meg más miegyéb, de a faj, az már akkor bennük van és azt semmi sem tudja később megváltoz­tatni. Az alapot mindig a fajiság és a vérmérséklet adja és ez soha el nem tűnik. Kétségtelenül az a kortesfogás van eldugaszolva e sorok közé a nem gondolkodó tömegek számára, hogy a kathoükus ember is meg a protes­táns ember is más fajta. Annak az érzésnek a felkeltésére törekszik, hogy vigyázat: Bethlen protestáns ember és a kormányával már csak a faji alap miatt is fel kell venni a harcot. Eddig ugyanazokon a »keresztény ellenzéki« hasábokon igen hízelgő szólamokat olvashattunk. Nemrégioen még a keresztény felekezetek össze­tartásáról és együttműködéséről, ak­koriban, amikor még nem a protes­tánsokkal, hanem a zsidókkal vették fel faji alapon a harcot. Most úgy­látszik a protestáns faj ellen fújnak alattomban riadót ugyanazok, akik a zsidókat akarták kipusztítani De jól vigyázzanak a faji alapon ugrasztó népboldogítók, — irja egy ik vidéki lap, — rnert most egy kissé ve­szedelmesebb tűzzel játszanak, ők, akik korábban is ugrasztottak, még eddig ép bőrrel folytathatják mesterségüket, sőt kiállhatnak morált prédikálni is, de ha ugyanők a protestánsokkal szemben is faji harcot hirdetnek, hát ebben a harcban alighanem ők ma­radnak a porondon. Léhner György ácsmester Győr, Vásárhelyi Pál utca 12. Olvassuk a bibliát! Mit ad Jézus ? Máj. 8. Máté 11.28—30. Ad példát, ad parancsot, de mindenekelőtt meghívót ad az Úr Jézus. A meghívó nyitott borítékban érkezik. Mindenki beletekinthet, s bár nem tárhat ki egyszerre mindent, nem is akar elhallgatni semmit. Kitűnik belőle, hogy az Úr Jézus nem egy szép vallást akar neked adni, nem aranycsatos, drága imakönyvet, hanem megnyugvó helyet az egész életed számára. Olyanoknak ad, akik készek min­denestül s egészen Őhozzá menni; nem­csak az ő vasárnapi érzéseikkel, hanem megtört szívükkel; nem egy két meleg ci­rógatásra, hanem az Ő„ szívén való teljes elhelyezkedésre. Amit Ö adni akar, az az életed minden kérdésének tökéletes meg­oldása. Kaptál már tőle ilyen meghívót? Máj. 9. Máté 20 . ss Sokan mást fognak rá, pedig az Úr Jézus főkép adni jött. Adni — nem valami kápráztató szép gyémánt- ajándékot, nem a dologtalanság eldorádó- ját, hanem — Saját magát. Nem azt adja, amiért az emberek oly sokféleképen csen­genek, hanem azt, amire nekik mindenké­pen szükségük van. Azt adja, amit senki sem tud nekik adni. Adásának ez az egyik jellemzője. Olyat ad, ami nélkül nem ma­radhatunk. Adásának ez a másik irányítója, így lesz az Úr Jézus a megváltás-adója. Erre szenteli minden szóját, minden moz­dulatát, minden percét s minden tehetsé­gét. Nem sajnálja érte a mennyet ott hagy­ni, s nem átalja érte a keresztjét felvenni. Láttál már valakit így adni ? Máj. 10. János 14.27. Sokakat felinge­rel az, amit Jézus követhetetlen példájával és mi egymással ad. Ö azonban békét akar adni. Ha erőfeszítő nehéz feladatokat adna/ akkor adása nem lenne igazi adás. Ám Ő teljes készen tartogat mindent s aki elfo­gadja a keresztjén készített váltságot, an­nak békességet ad. Ez a békesség nem olyan, mint a világé, de nekem mégis el­ömöl nyugalmával az egész világon, mióta átszegezett kezeiből átvettem a békesség titkát. Aki nem fogadja el, annak megsza­porodik az Úr Jézustól is békétlensége. Aki elfogadja, annak elcsendesül minden háborúsága: az is, amelyiket a Nélküle való lététől, az is, amelyet az érte való életétől szenved. Jézus adása annyira töké­letes, hogy csak az elfogadáson fordul meg minden. Máj. 11. János 4.10—14. Akik mindig csak hallanak Róla, el sem tudják képzelni, hogy valakinek mindent megadhat Ö. Pe­dig úgy van. Hiába értene még oly nagyon az adáshoz, nem tudna megnyugodni Nála a szív, ha nem adna meg mindent, amire nekünk szükségünk van. Sokan azt gondol­ják, hogy buzdító szerekkel dolgozik Jézus s csak azok találhatnak benne meg min­dent, akikben már csak fél-tüdővel lélekzik az élet. Ám a tény más. Áz Úr Jézus ki­elégíti minden életszükségletünket, azért nyugodhatik meg Benne egy ember-szív. Csak Ő hozzá kell vinned minden élet- szomjuzásod, s Ö nem csak eloltja, hanem élővizek forráshelyévé teszi. Nem zsugorit, nem fojt, hanem nyit nagyot a te életsó- várgó sziveden, s egyszercsak azt veszed észre, hogy a szomjuhozóból élővizek hul­lámai ömlenek tova. Máj. 12. János 11.27—29. Ahol adnak, azt szeretni szokták az emberek. Miért nem tolongnak hát jobban Jézus körül? Szeretnek kapni, s elfogadják a legképte- lenebb dolgokat, de csak úgy, ha beleke­verhetik a maguk elkezdett életébe. Ám az Úr Jézus nem tud adni azoknak, akik csak a régi életüket akarják foltoztatni bünbo- csánatával és békéjével. Egészen új élet adásán dolgozik. Mindent azért ad, hogy adhasson Övéinek egy egészen más életet: az örök életet. Ez az örök élet pedig nem valami túlvilági, ismeretlen élet, hanem az Isten szívén dobogó, akarata szerint járó, szent kezébe áthelyezett élet. Ezt adja az Úr Jézus azoknak, akik készek elcserélni a maguk bűnös élete tartalmát az Isten szívéből áradó új élettel. Máj. 13. János 15.11. Öröm fakadt fel mindenkor nyomában, valahányszor valaki­nek adhatott, mégis az Úr Jézus nem teszi ki cégérül az örömöt. Nem utazott arra, mire a Sátán, ki minden portékáját annak cukros mázával öntögeti végig; de mindaz, amit ad Jézus, elválaszthatatlan egy olyan örömtől, melyet nem is lehet más örömhöz mérni. Nem beszélt sokat vásáros-mód róla, de azok, akik vettek Tőle, semmit sem tapasztaltak meg annyira, mint azt, hogy Ő az öröm legnagyobb adó-ja. Ezt az ajándékát szeretnék belopni sokan az életükbe. Ő azonban ép azért nem tette külön fióba, hogy ebbe külön senki bele ne nyúlhasson. De azért rejtette bele min­den ajándékába, hogy aki vesz Tőle, meg­érezze az Ő örömét. Az öröm királyáét. Máj. 14. János Jelen. 2.8—11. Adni és Ígérni, — a világban nagyon különböző dolog. Nem lenne azonban teljes a képünk, ha az ígéreteket kihagynánk Jézus adomá­nyaiból. Aki megbizonyosodott kész ado­mányairól, azoknak nem lesznek levegőbe- lógók az ígéretek. Sok drágaság hullott ki már Jézus kezéből, de most az Ő drága vérénél is csillogóbb csillan fel onnét. Nem a Maga koronája, hanem a mi koronánk. Az élet koronája, melyet az kap, aki hű marad Hozzá, s mindahhoz, amit Ő adott neki. Mit ad az Úr Jézus a koronában? Nem kísértést a hivalkodásra, hanem a méltóságot az örök életre. Dörgölheted a szemed, hogy mi méltatlanok kapunk méltó­ságot! Ám valamit láthatsz fényéből azo­kon mári3, akik elfogadták Őt. De kezdeni, tudod hogy nem a koronán kell, hanem a meghívón! AZ ANYÁK ROVATA. Lombos fa az auya, gyermek a virága. S nekünk ma minden fa, minden virág drága; Mert ha virág nyílik a tar mezők felett: Tudjuk, hogy közel van immár a kikelet. Miért kell minden anyának szoptatni gyermekét? A Népegészségügyi Múzeumban van egy érdekes és tanulságos kép. A kép egyik része egy anyát ábrázol, aki emlőjén táplálja piros-pozsgás kis csecsemőjét, akiről vidám és remény- teljes élet mosolyog reánk s erre a mosolyra csak halvány árnyékot vet az az egy sír, mely a háttérben csendben, némán domborul... A másik részén szintén egy anyát látunk, ölében sovány, vézna kis teremtéssel,

Next

/
Oldalképek
Tartalom