Harangszó, 1922
1922-04-23 / 17. szám
Ui HARANOSZO. HÍREK. Új templomok a fővárosban. A székesfőváros középítkezési ügyosztályához tizenegy templomépítéshez szükséges telep- engedély iránti kérvény érkezett. A főváros beépítetlen telkein ugyanis a katholikusok is, a reformátusok is templomot akarnak építeni. Sztrájkolni akarnak a háziurak. A lakbéremelés kérdésével kapcsolatosan a háziurak szövetségének egyik vezető alakja említést tett arról a tervről, mely a ház- tulajdonosok körében már régóta vajúdik és vidékről kiindulva a fővárosi háztulajdonosokat is komolyan foglalkoztatja, hogy már május elsejétől, ha addig méltányos lakbérrendezés nem történik, a háziurak sztrájkba lépnek: nem szednek házbért és nem szednek adót. Hogy követeléseik milyen arányúak lesznek, arra nézve még nincs megállapodás. Akit húsz évig hiába keresett a posta. Laky László kistorinási főjegyző a minap egy levelet kapott vissza, melyre a postán a közismert „Címzett ismeretlen“ föliratu cédulát ragasztották. Laky László a levelet 1901-ben, huszonegy esztendővel ezelőtt tette postára. A címzettet tehát huszévig keresték. Baptista templom épül a fővárosban. A Rákóczy-ut 6ö. száma alatt levő földszintes ház helyén egykor siralomház volt, ahol a múlt század leghirhedtebb rablóit és gyilkosait akasztották Jelenleg egy mozi, egy bankbizományi iroda, büffá és több üzlethelyiség van a házban, amelyet az Ingatlan Bank a háború elején egymillió koronáért vett meg. Ezt az Ingatlan Bank 15 millió koronáért eladta a budapesti baptista egyháznak, amely ott templomot és szemináriumot fog fölépíteni. Hatvanöt dédunoka. A minap halt meg Kecskeméten egy köztiszteletben álló öreg matróna, özv. Molnár Istvánná 97 -éves korában. A matróna, aki egész haláláig megtartotta frisseségét és életében alig volt beteg, nem kevesebb, mint 18 unokát, 65 dédunokát és két ükunokát hagyott hátra. Meghalt Falkenhayn tábornok. Fal- kenhayn Erich gyalogsági tábornok, volt porosz hadügyminiszter és a tábori hadsereg volt vezérkari főnöke meghalt. A drágaság arányszámal. Az Országos Iparegyesület egyik titkára Dálnoki- Kováts Jenő minden hónapban össze szokta állítani a drágulásnak úgynevezett arányszámait. Ezekből a nagyon tanulságos számadatokból kitűnik, hogy az idén március végén az árak általánosságban a békebeli áraknak 82-szeresére emelkedtek. Amiért békében 100 koronát kellett fizetnünk, ma 3170 koronát adunk. Az olcsósági hullám óta, amely tavaly májusban volt legnagyobb, kerek, 143 százalékkal emelkedtek az árak. Érdekes azonban, hogy ha a drágaságot a régi békekoronákkal mérjük, akkor tulajdonképpen minden sokkal olcsóbb, mint békében volt, mert azért, ami békében 100 korona volt, ma mindössze 4690 K-t kellene fizetnünk, ha aranykoronáink volnának. Ez természetes is, mert egy békebeli aranykorona ma 741 papir- koronának felel meg. Az Egyesült Államokban a legújabb statisztika szerint 45,997 199 hive volt a különféle egyházaknak. Egyházközség volt 233.104, lelkész 200.000. Római katholikus volt 17,885.646, míg a protestánsok száma 19,933.115. Ez utóbbiak lélekszáma 55,812.722-re rúgott. Zsidó hitközségi tag volt 1,120.000, míg az Unió zsidósága egészben véve 3 300.000 lelket tett ki. Orthodox volt 411.054, mormon pedig 1,646.170. , Herczeg Fareme képes irodalmi hetilapjának az Új Időknek új számában Megbocsátani! címmel Irt érdekes és mély vezércikket. A lap új «zárna számos művészi és időszerű kép mellett közli Csathó Kálmán új regényének é« Pierre Benoit szenzációs Sóstó iának folytatásait, Somlyó Zoltán és Dobosi Pécsi Mária elbeszéléseit W. W Jakobs pompás humoreszkjét, Czó'bel Mlnka versét, két finom Petrarca fordítást és a Szerkesztő elmés Ellesett párbeszédeit a színművészeti tanácsról. Irodalmi, művészeti rovat, a Magyar kalendárium, a Szerkesztő üzenetei és a Szépségápolás. teszik teljessé az új szám gazdag tartalmát Az Új Idők előfizetési ára negyedévre 160, félévre 300 kor. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest VI., Andrássy-ut 16. Magyar Lányok a magyar urilányok egyetlen képeslapja, melynek új számában a két gyönyörű regény folytatásán kívül számos elbeszélést, tanulságos és művészeti cikket találunk. Az előfizetők kedvezményes áron kapják a gyönyörű Emlékalbumot, amely a legkiválóbb magyar Írók autogrammjait tartalmazza. Előfizetési ára negyedévre 65 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest VI. Andrássy-ut 16. Az En Újságom a legnépszerűbb magyar képes gyermekujság. Előfizetési ára negyedévre 55 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiapóhivatal Budapest VI. Andrássy-ut 16. Nyilvános nyugtázás. A Dunántúli Luther-Szövetség céljaira újabban a következő adományok érkeztek be a Szövetség pénztári hivatalához: Szentantalfai offertórium 384 K, hántai offertórium 27334 K, magyarkereszturi offertórinm 666 40 K, mihályi-i offertórium 67440 K, tárnokréti offertórium 172 K, lajoskomáromi hívek adománya 138 K, öcsi vallásos est offertóriuma 216 38 K, sári vallásos est offertóriuma 4737 K, vö- nöcki offertórium 277*50 K, sárvári offertórium 1000 K, téti offertórium 345 K, bakonyszentlászlói offertórium 700 K, kaposvári offertórium 193 K, magyarszombathelyi offertórium 120 K, majosi offertórium 690 K, jobaházi offertórium 190 K, kisbabod offeitórium 156 K, bezi-i offertórium 396 K, gyórói offertórium 360 K, lovász- patonai offertórium 1313 K, bakonyszentlászlói offertórium 90 20 K, meszleni offertórium 333 K, felpéci offertórium 280*15 K, nemespátrói offertórium 77*80 K, kispéc- kajári offertórium 700 K, lajoskomáromi offertórium 124 K, mencshelyi offertórium 200 K, Czencz István adománya Tét 500 K. A kiadásért és szerkesztésért felelős : Czlpott Géza szerkesztő Szentgottliárd, Vas vármegye. Hirdetések. Fehérmegyében vasúti fővonalon, nagyközségben tízéves családi ház téglafallal, cseréptetős, 2 szoba, konyha, éléskamra, nagy istálló, nagy pince é3 melléképületekkel 2800 [jöl beltelken, melynek fele szántó, fele pedig 10 éves gyümölcsös, sürgősen eladó 650 dollárért. Cím a kiadóban. 1-3 Pályázat. A szepetneki ág. hitv. evangélikus egyházközség pályázatot hirdet beteg kántortanítója helyettesítésére. Az állás azonnal elfoglalandó. Díjazás, lakás és megegyezés szerinti fizetés. Az iskolaszéki elnökség. __________________1922. április 23. Má tis Sándor érc- és fakoporsó raktára ----- Beled, Fő utca. — Ál landóan dús választék érc- és fakoporsókban, szemfedőkben és sírkoszorukban, valamint az összes temetkezési cikkekben. 7—10 Zsinór- és paszományok, cipőfűzők, katonai, egyházi, rolió- és fűző- (mieder) zsinórok, sujtások, borítás, gyertyabél, gyermekágyhálók és egyáltalában mindennemű zsinórok és paszományok gyártása. Preisz Gyula Szombathely, Erzsébet-királyné-u. 36. Sabária mellett. 11—20 Léhner György ácsmester Győr, Vásárhelyi Pál utca 12. Egy árvaleányt (10—12 éves) örökbefogadnának. Érdeklődni lehet: Ev. lelkészi hivatal Dombóvár, Tolna m. Welliseh Béla könyvkiadóvállalata SZENTGOTTHÁRD (Vasmegye). Tankönyvül vajó bevezetésre ajánlja a Nagymélt. m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 130.250/1913. sz. rendeletével engedélyezett olvasó- és tankönyvet az evang. népiskolák IV., V. és VI. osztályai számára. A soproni felső ev. egyházmegye megbízásából szerkesztették: Krug Lajos, Laschober Gusztáv, Pós Lajos és Schrauf Endre tanítók. Ára puha kötésbe kötve 36 kor., kemény kötésbe kötve 48 korona. Gyüjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó“ fentartására. Nyomatott Welliseh Béla viUamfiaemtt könyvnyomdájában Szentgotthárdon, r