Harangszó, 1922
1922-04-23 / 17. szám
140 HARANOSZÓ. 1922. április 23 iám: »Evangélikus? Igazán evangélikus? Hát Magyarországon is vannak evangélikusok?* Attól kezdve az olasz-schweizi határig, négy napon keresztül, egy pillanatra el nem maradt tőlem. Amennyire tudtunk, beszélgettünk is, közbe elővettem az újtestamentumot, amit még a valdens lelkésztől kaptam. Alighogy meglátta, ő is elővett a zsebéből egy olasz nyelvű újtestamentumot s nagy meglepetéssel s irigységgel láttam, hogy ez az egyszerű, kopott ruhájú katona kívülről tudja majdnem az egészet. Én csak rámutattam a szakasznak részt és verset jelző számára, ő pedig rögtön mondani kezdte olaszul. Ahol a vonatunk megállott, rögtön futott s vagy gyümölcsöt, vagy bort, esetleg mást hozott oda. Én nem akartam elfogadni, de láttam, hogy ez rosszul esik neki s a végin mégis csak rám erőszakolta. Tiszttársaim kérdezték tőle, hogy miért teszi ezt velem ? (Ugyanis mindenkinek feltűnt a nagy ragaszkodása és szívessége.) Mire csillogd szemekkel feleite: »Azért, mert mi testvérek vagyunk a Krisztusban* ; amivel engem szinte könnyekig meghatott, mert ilyesmit soha nem hallottam még egy egyszerű baka szájából; egy ellenségéből pedig, aki kevéssel azelőtt még igazán görbén nézett rám, semmi e Jetre sem vártam volna. Ugyan törődne-e azzal egy evang. magyar baka, hogy a fogolyképen kisért ellenséges tiszt akár hétszer is evangélikus lelkész ! Mikor elváltunk a határon, ide adta a fényképét, föürta a címét, aztán ő, az bokrai közé, hogy dalt csattogjanak egész nyáron át barátnőjük virágos ablakai alatt. A dalt szerette nagyon Zsuzsika, meg a mesét. Az én kérdésem után következett is az övé: — Hozott-e új mesét? Akkor még nem volt ilyen fekete az Élet, tele volt a lelkem mesével: — Hoztam. Fe'örült: — Jaj, be jó! Sütök is ám pogácsát 1... Erre meg már én mondtam rá: — Jaj, de jó lesz 1 — é3 elkezdtünk örülni, tapsolni mind a ketten, mint gyermekkorunkban a pirostojásnak. Mert hát olyan jó is is volt egy kicsit gyermeknek lenni!... Most már eper helyett inkább az olyan magastetejü, karcsú, pirosbarnára sült vajas-pogácsákat szeretem, amelyik omlettként omlik szét a szájban. Ilyent a környéken csak Zsuzsika tud sütni és édesanyám. (Tudellenség, búcsúzóul megölelt és megcsókolt. Azóta sokszor eszembe jutott ez az olasz katona s azt gondolom magamban, hogy az az egyház, melynek ilyen egysze ü tagjában is ennyire élénken lángol a testvéri szeretet és összetartozandóság tudata: okvetlenül hivatása magaslatán áll, igazán építő munkát végez s jól gyümölcsözteti azokat a kegyadományokat, melyeket Krisztustól kapott. Ha jobban ismernénk őket, bizonyára sokat tanulhatnánk tőlük. „Az Úr oltalmában“ című elbeszélés folytatása szerző hozzájárulásával ezen számunkból kimaradt. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A »Harangszó« f évi I4-ik számában T. M. »Azok a régi jó idők* címen leközölt rendelettel kapcsolatban megjegyzi, hogy egy olyan rendeletre rna is szükség volna... A rendeletnek azonban csak akkor lenne foganatja — írja — ha azt nem egy vármegye, hanem maga az állam adná ki, természetesen kellő büntetésről is jó előre gondoskodva. Úgy látszik a gyermekek elzüllése s általában a közerköicsök körül máshol is bajok vannak. Csakhogy tak errefelé még egy helyen — de ott már rég másnak sütik a pogácsát. . .) Hanem most mese nélkül jöttem. A Való, az Élet kifosztott a mesékből. Mit viszek Zsuzsikának? Semmit. Hogy kérdezem meg: itt vannak-e már a fülemüléi ? Sehogy. Nem látogatom meg. Ott álltam a hajlék előtt, a csonka diófa törzséhez támaszkodva. Néztem a fát. Én ültettem. Nagyra, terebélyesre nőt húsz év alatt. De mióta nem jártam itt, a legszebb ága megcsonkult, mintha villám érte volna. Vannak ilyen villámsujtotta, csonkult emberek is... Amint így álltam, a vincellér lépett hozzám két hatalmas iöolyacso- korral. Ráförmedtem : — Miért szedte le? Hagyta volna a száráa. Kinek? Minek? Elmosolyodott az öreg, csak úgy, máshol hamar feltalálják magukat a vezetők s tudják mit kell cselekedniük. így Londonban többek között Nációnál Council of Public Morais név alatt új társadalmi intézmény alakult, mely szerves kapcsolatban a londoni városi tanács közoktatásügyi osztályával a legtevékenyebb őre és ápolója ma a kőzerkölcsöknek minden irányban. Lehetetlen, hogy az irigykedésnek bizonyos nemével ne gondoljunk erre az izig-vérig angol társadalmi alakulásra, mert bizony nálunk, pártoskodó magyaroknál aligha jutna eszébe valakinek ma a közerkölcsöknek valami ilyen tanácsát felállítani, mely szigorú rendszabályaival, könyörtelenül nyesne, irtogatna minden hibás, visszaélésszerű veszedelmes kinövést közéletünk és társadalmunk sokszor roskadozó testén. Ha egy ilyen angol mintájú köz- erkölcsszabályozó intézmény most hamarosan tető a'á kerülhetne mi- nálunk is s lelkiismere!%»n el akarná látni a maga dolgát: bizony sok jó dolgot végezhetne és nagyb'an^ megkönnyítené az egyház munkáját.' Szolid kivitelű VAS- ÉS RÉZ-BUTOROK, SODRONY ÁGYBETÉTEK beszerezhetők a gyártónál Ernst János Győr, Arany János utca 18. Telefon 732. Műhely Wenneszjenő ut 55. Telefon 82. a bajusza alatt, mint aki biztos a dolgában: — Hát eltetszik vinni a Zsuzsika kisasszonynak!. .. És már nyomta is a markomba, hogy vigyem. Zsuzsikáék háza odalátszik, arra néztem. Az út egyenesen szalad föl a jól ismert hajlék felé, s úgytetszett, a tornácról fehér zsebkendőt lobogtat valaki. Gyermekkorom álomként visszatérő emlékképei játszottak velem, csalogattak. Megindultam. Nem úgy, mint rég, majd rém futva, hanem csak andalogva, ahogyan az életútakat járja az ember akkor, amidőn tudja már. hogy a Fények kialudtak. Még mindig azon tűnődtem: menjek-e, ne menj-k-e? A feleletet megadta Zsuzsika. Megláthatott szobája messze- tekintő ablakából, jött elém. De ő se ügy, mint régen: ringva-rengve, vadviragos-mintás kasmír keszkenőjét se lengette vállain könnyedén a
