Harangszó, 1922
1922-04-23 / 17. szám
1922. április 23 HARANQSZO. 139 E mezőben körül arany gyűrű legyen, mert ama boldogság az égben örökké tartó, vége nincs és az összes örömek s javak között a legdrágább, miként az arany a legelső, legnemesebb, legdrágább fém. Krisztus, a mi kedves Urunk legyen az ön leikével egész amaz életig Amen.« Eddig és így szól a levél. A megértéshez sok magyarázat nem szükséges. E rövid levélben teljesen megmagyarázza pecsétje minden egyes alkotó részének értelmét és jelentését. Természetes színű szív, közepén fekete kereszttel; a szív fehér rózsa közepén; a fehér rózsa égszínkék mezőben s körülötte arany gyűrű. Ez volt 400 évvel ezelőtt Luther pecsétje, amelyben tulajdonképen egész lelki világát és gondolkodását kifejezésre juttatta. E korona nagyságú pecsét mennyi mindent fejez ki: egy hatalmas hitű s hitében végetlen bol- dogságu embert, az egész Luthert együtt nagy munkájával, a reformációval. A közömbös, szem előtt egyszerűnek, sőt semmit mondónak látszik, de aki nagyszerű titkát megfejtette az előtt csodaszerűnek tűnik fel. A mai idők gyermeke keserűen tapasztalhatja, hogy a pecsét igazat mond. Aki eme jelképezett igazságokat lelkében is igazságoknak tartja, az boldog már e földön is. A pecsét közepén a kereszt áll; ez ád az egésznek mélységes tartalmat és valódi értéket. Ha ezt kitörölnők onnan, értéktelenné, sőt érthetetlenné válnék az egész összeállítás Ez képezi a (Mert akkor még csak Zsuzsuka volt a mostani Zsuzsika ) Búsan cirógatta Bébi lenszőke haját: — Megakartam tudni, mi van a fejében — aztán eltörtem. — És talált benne legalább valamit? Csalódottan, majdnem mérgesen felelte : — Nem, semmit... így van az a fejekkel I. .. Megfogtam a kezecskéjét s úgy vigasztalgattam: — Nem olyan nagy baj ez, Zsuzsuka I Szerzünk ragasztót és összeenyvezzük Bébi fejét. Hanem a jövőben jobban vigyázzon, mert könnyen így járhat az igazi babákkal is, ha kíváncsiskodik. Azoknak a fejét azután nem lehet ám olyan könnyen összeragasztani I... Bébi fejét csakugyan sikerült helyreállítani, alig maradt nyoma a sebkiinduló pontot az egész megértéshez. Próbáljuk meg mi is lelkünk egész benső világát külső jelek által kifejezésre juttatni. Vájjon nem kell-e kihagynunk a keresztet az összeállítandó jelek közül? Van e bennünk erős hit, amely Istenre támaszkodva bátran szembe száll a mai világ csábító ezer ördögével és megküzd számtalan nyomorúságával? Van-e bennünk Istenbe vetett gyermeki bizalom, amely Atyának tudja Öt nevezni ? Ezerszer boldog az, aki a keresztet is oda rajzolhatja, mint a lelkében érző szent érzelem külső jelét. Legyen bármily kicsi az a kereszt, csak lelkűnkben éljen az általa jelzett mélységes, nagy tartalom I Debrecen. Lábossá Lajos. Megváltás. Ez a föld volt az áldott Kánaán: A paradicsom kilépett darabja, Melyet az Isten minékünk adott. .. ? — Most látjátok-e, kik osztoznak rajta? Apáink gazdag, kalászos mezője Nekünk már csak gazt és gyomot nevel? Szabadság, nagyság, dicsőség virága Kitépve mind az iszapban hever? Mi voltunk az az erős, büszke nemzet: Hatalmas Hadúr kiválasztott népe? Tőlünk rettegett egész Európa, Ha kardunk megcsillant a verőfénybe ? Mienk volt egykor három tenger partja? Mi voltunk egykor Isten ostora ? — Fejünk felett most sötét hollók várják: Kezdődik-e már a dús lakoma? nék. A kis lány nagyon hálás volt a műtétért: beavatott a »titkába.« A ház mögött sürü orgonabokrok suttogtak. Megfogta a kezemet, oda vezetett. A szájára tette mutatóujját: — Lassan, lábaujjhegyen I így mentünk egész a bokrokig. Ott félrehajtotta az ágakat: — Nézzen oda I Idilli kép tárult elém. A bokor mélyén fészek, benne szárnyait vé- dőleg a fiókáira terjesztő madármaraa. Ez volt a nagy »titok I« Zsuzsuka a fülemhez hajolt s úgy suttogta: — Fülemülék I Ezek az én barátaim. De el ne árulja ám senkinek, mert hátha megrabolják a fészket. A közös »titok« igazi benső barátokká avatott bennünk. Kis pajtásom megmutatta azt is, hol terem a hegyoldalban a legizesebb eper (amit azért neveznek „csattogó“-nak is, mert olyan, mint a kicsattanni kéBetelt az Idő? Elvégeztetett, Hogy e nép sírját önkezével ássa? S mert házaiból kizárta a Krisztust: Most nincs e népnek, nincsen Messiása? Mint vak, rohantunk lefelé a lejtőn. Próféták szavát elnyelte a puszta... S a hitetlenség gyönyörű hazánkat Széjjeltördelte, darabokra zúzta. örvénybe estünk hit és Krisztus nélkül. Nem hallottuk meg szerető hívását... S tán balga hittel most is mástól várjuk E csonka honnak felvirágozását I Kopár földünkre az elűzött Krisztust Tudjuk, tudjuk-e újra visszahívni 1 Tudunk-e sírva Eléje roskadni És nem másban csak Benne, Benne bízni ? Ha van még bennünk szunnyadó parázs, Lobogtassuk fel a lángot magasra, Hogy fénye mellett megtaláljuk Krisztust, Míg el nem sodor az Idő viharja. Betelt az Idő? Elvégeztetett, Hogy ez a föld már pusztuló, veszendő? Vagy most még egyszer megkönyörül rajtunk És megvált minket, aki Eljövendő... Horváth Imre. A protestantizmus Olaszországban. A valdensek közszelleme. Irta: Hering János. (Harmadik közlemény.) Hogy azonban a valdenseknél milyen a közszellem, arra jó példa a következő : A fogságból hazafelé jövet egy szakasz olasz katona kisért bennünket. Az egyik közlegény megtudta, hogy én evangélikus lelkész vagyok. Lelkendezve odafutott hozszülő, legpirosabb leányszáj). Tudta, hogy szeretem. Én meg azt tudtam, hogy ő a mesét szereti. Meséltem. Könnyű volt akkor. Annyi mese, legenda terem itt a hegy körül! A mesékért epret kaptam (de jó volt I). Azután később is, mikor Zsuzsika szép, nagy leánnyá serdült, én meg vén fiú lettem és már nem szerettem az epret, ő még mindig szerette, sőt szereti most is a mesét, megmaradt köztünk szépnek a gyermekkorban szövődött barátság, és valahányszor elvetőd'em a hegyre, sohasem kerültem el a házuktáját. Mindig ez volt az első kérdésem : — Megjöttek-e a fülemülék ? Felelet helyett ilyenkor Zsuzsika kézen fogott, és lábujjhegyen, mint akkor, először, odavezetett a bokorhoz: — Ott vannak 1 Valóban, a fülemülék, a régiek, vagy ezeknek a fiai, évről-évre mindig megjöttek a hegyi hajlék orgona-
