Harangszó, 1921
1921-10-09 / 41. szám
323. 1921. október 9. HARANQSZO. röktől... — Az ígéret és az aranyak, amikkel tetézve volt, mint ed- i d'g és ezután, most is elcsábították , az urakat — főpapokat, mágnásokat — és magyar királlyá koronázták ! Habsburgi Ferdinándot. A történelemből kisötétlik, hogy mit váltott be az Ígéretéből, mit adott a magyarnak: önmagát, a török mellé egy másik i ellenséget. Új fogalmakkal, új szavak- I kai gyarapította a magyar keservek szótárát: az idegen zsoldosok, a ka- marilla, a vérpad ekkor honosodnak meg a magyar nemzet életében. — A török nem Ígért semmit, de készen r tartotta a rabszíjjat, szórta a lűzcsó- f vát szüntelen és behajtotta az adót i irgalmatlanul. És nyújtott Bocskaitól í Kossuth Lajosig védelmet, menedéket minden idők szabadságharcosainak... Mohács után alig járt le félszáz esz- ; tendő, változott a szerep: a jóbarát- il ként jött német, a keresztény vált £z, i igazi ellenséggé — az ellenségként ! jött török, a pogány, ha uzsora áron i is, barátja lett a magyarnak. Vagy il legalább is nem fogott akkora fejszét . életfája gyökereinek, mint a nyakára ?. szakadt dinasztia. A némettel szemei ben a törökhöz fordult a magyar. Pedig a p'ogánnyal nem szívesen q parolázott senki, de szívesen szövetkezett volna éppen ellene a Habsburgokkal mindenki: csakhogy nem lehetett. Aki mégis megtette, Fráter ) Qyörgy tragikus sorsára jutott, vagy ii úgyjárt. mint Bocskai. . . Bocskai István élete hű képe anAz őrmester futott, rohant a rob- d bánás helyére. — Hála Isten, önkéntes úr! — i kiáltott — van tányér!... Mikor visszaszaladt, két hosszú gránátrészt tartott boldogan a kézéiben. Rongyokkal kissé megtörölték. A A menázsi Ízlett abból is. Az orosz többször nem lőtt oda. — Úgylátszik elhallgat. — Szólt ; .az önkéntes. — Nem baj, — legyintett kezével az őrmester — van már tányérunk és többet nem akar, vagy nem tud küldeni, vagy ha még ideküldene egy ►■ csomagot, abban kanál is lenne. — Furcsa kis tányér. — Kötekedett velük valamelyik baka. Az őrmester ránézett hosszan, köti molyán, az erős emberen látszott, > hogy fáj neki ez az évödés, szemeidből ezt lehetett kiolvasni: ez is a ■ íhazáért van és te gúnyolsz? Majd é félig lelkesen és már félig dühösen t: csengett a hangja: nak a sarkigazságnak, hogy jó magyar és jó protestáns nem lehetett, vagy. csak ideig-óráig fegyvertársa a Habsburgoknak. Nem, még akkor sem, ha, mint Bocskai, örökölte is a Habsburgpártiságot atyjától: Györgytől, akit éppen emiatt tartott fogva János Zsigmond erdélyi fejedelem. A hűséges feleség: Sulyok Anna megosztotta férjével a rabság kenyerét s így történt, hogy 1557-ben Kolozsváron, a fogságban adott életet Bocskai Istvánnak, történelmünk egyik legnagyobb alakjának. De Bocskai élete megcsudálni való példája a majdnem fogyhatatlan türelmü, hűséges alattvalónak is, aki csak akkor fogott fegyvert, mikor valósággal a kezébe kényszerítették, amikor a vallása, a nemzete és a saját önvédelme miatt már el sem kerülhette. Érthető; Miksa király udvarában, ahol 20 éves koráig volt nemes apród, szinte kiirt- hatatlanná erősödött benne családjának hagyománya: a Habsburgpárti- ság. A császári udvarból fiatalon került az erdélyi fejedelmi udvarba a Báthoryak mellé, akik közeli rokonai voltak. lit a trón oszlopa, diplomata és hadvezér egyszemélyben. Erős német érzelmeinek csakhamar mutatkozik is a hatása: a Báthoryak évszázados politikájában a változás az ő befolyásának az eredménye, amikor Zsigmond fejedelem a török ellen Rudolffal szövetkezik. És Bocskai István éppen a török elleni hadjáratban, a győzelmes havasalföldiben — Furcsa, furcsa, de a hazáért nem furcsa, hanem szép, nagyon szép ! A századparancsnok, aki ezt a jelenetet jóízűen figyelte és hallotta az őrmester utolsó szavait is, odament, megveregette vállát: — Jól van, őrmester, felelete olyan szép volt, hogy magam gondoskodom két fényes csajkáról. Mire gondolt Horgos? Patrulba ment őrvezető úr Csúcsos és Horgos közvitéf. Az állás előtt kellett valamit kipuhatolni. A digó (olasz) észrevette őket, mert háromnégy srappnellel is kedveskedett nekik. Horgos a kezén meg is sebesült. Gyorsan egy sziklához kúsztak és mintha semmi sem történt volna, ne- " vetve kérdezte Csúcsos: — Na, mire gondoltál Horgos az imént? — Arra, hogy az a nyavalyás Varga biztosan megette volna a me- názsimat, ha elesem az imént. (Varga mutatta meg, hogy jobb hadvezér, mint diplomata. Később úgyanis volt oka megbánni a németpártiságot: emiatt nótázták meg Erdélyben s ekkor Rudolfhoz költözött Prágába. A királynak kedves embere, erdélyi ügyekben tácsosa volt s mint ilyennek, bihari birtokai különös oltalom alatt állottak. Jó viszonyban volt Belgiojosó kassai főkapitánnyal, de csak addig, amíg a zsaroló olaszba oltott spanyolnak győzte folyósítani a »kölesöneket.« Amikor ezt megtagadta, halálos ellenségévé tette Bel- giojosot, aki ekkor már alig várta, hogy ürügyet találjon az elfogatására s így a kifosztására. Az ürügy csakhamar kinálkozott. 1604-ben Rudolf visszaadatta Bocskainak elkobzott erdélyi jószágait, melyeken szétnézve, látta az ottani borzalmas nyomorúságot. Kétségtelen, hogy ez alkalommal Bethlen Gáborral is érintkezésbe lépett: hogyan lehetne segíteni rom- lásbajutott »szülő anyjuk,« Erdély sorsán? De fegyveres elintézésre nem gondoltak s Bocskai németpártiságá- ban ekkor sem rendült még meg. Csak akkor, midőn Belgiojosó, akinek besúgták a Bethlennel folytatott levelezést és elfogatása végett haddal ment ellene, ébredt a tudatára annak, hogy a magyarnak nem a török, hanem a német a nagyobb ellensége s hogy neki nem a császár oldalán van a helye. . . Ekkor sok-sok megfontolás után húzott kardot. Teljes tudatában a nagy történeti nevű barátját kérte meg, hogy őrizze meg a porcióját, míg visszatér, aki véletlenül igen nagygyomru legény volt) A katonaló. Ravaruszka közelében egyik ütegünknek már alig volt ideje a visszavonulásra. Amint az ágyukba befogták a lovakat — gránát süvített. Talált. Egy ló elpusztult, egy súlyosan megsebesült. Egy, kettői — pillanat gyorsan kifogták szegényeket és — hajrá, tovább I.. . Most megható jelenet játszódott le, aminek ezt a címet is adhatnám: A kötelesség szimbóluma. A sebesült állat feltápászkodott. Fájdalmas szemmel nézett a rohanó ágyuk után. Majd látható kínnal, s erejének végső megfeszítésével vágtatott és elérte az üteget. Kötelesség- szerüen helyére ugrott s még vagy kétszáz lépésnyire futott, futott, míg élettelenül össze nem rogyott.
