Harangszó, 1921

1921-02-27 / 9. szám

1921. február 27.

HARANQSZÖ.

67.

zöldje, meghatók a cédrusok messzire sötétló, szelíden hajlongó fái, vagy a 'késó ősz virágzó bokrai... mindegyikük egy-egy érzelmet fejez ki. : Ezek hirdessék a csendes békét, a kiengesztelódést, ezeknek ószi herva- i dása mondja : mi is utánuk megyünk, itt csak álmodunk arról a melegebb, tisztább világról, a felénk ragyogó örök mennyországról...

De az egyeseknek ezt a munkáját, meg kell előzni az egész gyülekezet vagy község ama munkájának, melyet fentebb vázoltam: elrendezni a sírok •helyét, védeni a temetőket, hogy • semmire nem tekintő érzéketlen emberek temetó-járása ne tördelhesse > össze virágainkat a sírhalmokon. Ekkor látszik meg a temetőinken is szívünk meleg érzése s lelkünk nagy [ látomása arról a másik tavaszról »hol örökké élnek: hulló virágok, kialuvó fények, hervatag remények.«

Nagy Miklós.

R harmadik zsoltár.

1 Ellenségünk, mint a tenger.

.A sok nemzet, a sok ember!

.Azt mondja a csüggedt kétség: IMinek most már a reménység?

»Gondviselő jó Istenünk,

iCsak te magad vagy már velünk.

/Csak te szánod könnyeinket,

IDe te meg is hallgatsz minket 1

sAhogy gyászban fejet hajtunk, »Oltalmazó kezed rajtunk.

"Miért félnénk a holnapot?

^Ami jön, azt mind te adod.

■IKelj föl, Urunk, tarts meg minket, /Verd a porba elleninket!

Rontsd el őket gyalázattal,

Pusztítsd őket kórral, haddal!

Csontjaikat szerte hintsed 1 ’^Szabadíts meg, Urunk, minket!

Hamvas József.

R betlehemi gyermek.

— A Krisztus-legendákból. —

Lagerlöf Z. után: Kiss Samu. 8

Néhány napra rá a katona félelmes hegyi sivatagon lovagolt, mely Judea ‘déli részén húzódik. Még mindig a thárom betlehemi menekülőt üldözte

s magán kívül volt, hogy az eredménytelen vadászat még mindig nem ért véget.

— Igazán űgylátszik, mintha ezek az emberek, ha akarnak, a föld alá stilyedhetnének, — mormogta. Hányszor voltam már ezekben a napokban oly közel hozzájuk, hogy akár a lándzsámat utána hajíthattam volna a gyermeknek és mégis mindannyiszor elmenekültek ! Azt kezdem hinni, hogy már sohasem érem utol őket.

Bátortalannak érezte magát, mint aki azt veszi észre, hogy valami földön-túli hatalom ellen küzd. Azt kérdezte magában: Lehetséges volna, hogy az istenek védjék tőle ezeket az embereket?

— Mind hiábavaló fáradság. Jobb ha visszatérek, mielőtt étien s ssom- jan elpusztulok ebben a kietlen vadonban, ismételgette magában.

De aztán elfogta a félelem, faogy mi vár reá otthon, ha dolgának elvégzése nélkül tér vissza, ó volt az, aki a gyermeket már kétszer is elhagyta menekülni. Nem valószínű, hogy Voltigius, vagy Heródes ezt megbocsássa neki.

— Amig Heródes tudja, hogy a betlehemi gyermekek közül csak egy is él, ugyanaz a nyugtalanság fogja gyötörni, — mondta. S a legvalószínűbb, hogy kínjait azzal próbálja majd enyhíteni, hogy engemet keresztre feszíttet.

Forró déli idő volt s a fátlan sziklavidéken való lovaglása közben rettenetesen szenvedett az utón, mely mély völgyszakadékban kígyózott, ahol semmi szellő sem lengedezett. Ló és lovas közel voltak az össze- rogyáshoz.

Több órája már, hogy a katona a menekülők minden nyomát elvesztette s csüggedtebbnek érezte magát, mint bármikor.

— Föl kell vele hagynom, gondolta. Igazán nem hiszem, hogy megérné a fáradságot tovább is üldözni őket. Ebben a félelmes pusztaságban úgyis el kell így, vagy ágy veszniök.

Míg gondolatait így szőtte, egy sziklafalon, mely közel az át mellett emelkedett, boltozott bejárásu barlangra lett figyelmes.

Azonnal a barlangnyílás felé irányította lovát.

— Egy kissé kipihenem magamat a hűvös sziklatiregben, — gondolta. Talán friss erővel tudom aztán folytatni az üldözést.

Már éppen be akart lépni a barlangba, amidőn különös dolog lepte

meg. A bejárat oldalánál két szép liliomszál virult. Mámorító mézillatot árasztottak magukból s nagy tömeg méh rajzotta őket körül.

Olyan szokatlan volt ez a látvány itt a pusztában, hogy a katona nem állhatta meg s leszakított egy nagy fehér virágot és magával vitte a sziklaüregbö.

A barlang nem volt sem mély, sem sötét, úgy hogy amint boltozata alá lépett, azonnal látta, hogy három vándor pihen már ott. Egy férfi, egy asszony és egy gyermek, akik elnyújtózkodva feküdtek a földön, mély álomba merülve. w

(Végb következik.)

IRODALOM.

Ösvény. A Luther-Társaság több évi kényszerű hallgatás után ismét megkezdte munkáját s kiadta egy vastag füzetben a D. Kovács Sándor által szerkesztett ösvény című folyóirat V—VIII. évfolyamát. A terjedelmes füzet a reformáció jubileumának állít késői, de méltó emléket. Tartalmas cikkei avatott kezekből származnak nagy segítségül szolgálnak a reformáció történetének és lényegének megértéséhez.

A 236 lapnyi füzet ára 60 korona. Megrendelhető a Luther-Társaság könyvkereskedésében Budapest, VIII., Szentkirályi utca 51/a.

A presbyter kötelességei ée hivatása. Irta Tildy Zoltán. Ára 8 korona. Ez a füzet, amint a címe mutatja, a presbyter számára Íratott s röviden, világosan megérteti, milyen fontos tisztet töltenek be a presbyterek és hogyan felelhetnek meg tisztüknek igazán. Hiányt pótol ez a füzet, mert a legtöbb presbyternek sejtelme sincs arról a nagy felelősségről és kötelességről, amit megválasztatásával magára vállalt. Ezt a füzetet meg kellene szereznie és az abban foglaltakat komolyan meg kellene szívlelnie minden presbyternek s egyéb egyházi vezetőnek.

A nagy nyugodt sugárzás. Irta Frank Erzsébet; fordította -Vargha Gyuláné. Elbeszélés a davosi betegek életéből. Egy fiatal leány története van ebben a könyvben elmondva, aki gyógyíthatatlan tüdőbajjal kerül Da- vosba, a tüdőbetegek svájci gyógy- telepére. Itt reménytelen betegségében is lelki gyógyulást és békességet talál egy nálánál még betegebb, de mély hltfl társa példájában, akinek