Harangszó, 1921
1921-02-27 / 9. szám
66. HARANGSZÖ. 1921. február 27. temetőkről s keresem a feleletet erre a kérdésre: Milyenek legyenek temetőink, hogy külsőleg is magukon hordozzák szívünk meleg érzését, lelkünk vallásos reménységét? Régebben a temetők és a templomok között szoros kapcsolat volt, mintha csak kiegészítő részei lettek volna egymásnak. A temető volt a templom kertje; közvetlenül mellette terült el, sőt nem egy helyen templom és temető szoros egységet alkot, a templom kriptája volt a temető, tehát minden évben az örökálmu halottak birodalma felett csendült meg az élő gyülekezet ajakán a húsvéti ének. Ügy tetszik, mintha még az ős keresztyénség idejéből maradt volna reánk ez a szokás, amidőn Krisztus üldözött hívei a katakombák (földalatti temetkezési helyek) szűk folyosóin jöttek össze félénken, hallgatózva, hogy feltárják szívüket az örök életnek beszéde előtt. Ma már azonban másként áll a dolog. A templomok melletti temetők részint beteltek, részint közegészségügyi szempontból kiszorultak a faluk, városok végért a mezőségek közé s így a templom és temető közti szoros összefüggés sőt nem egyszer az egység fölbomlott. De még most is áll az, amit ez a kapcsolat ki akart fejezni: a templom is, a temető is szent hely! Szent hely a templom, azzá teszi az Isten igéje s a hívők imádsága, mely betölti a boltívek hajlásait; szent hely a temető, azzá teszi úgy-annak az Istennek beszéde, ugyanazon hívők imádsága, mely ott vigasztalásért könyörög s egyben vigasztalásként borul a gyászolók lelkére. Szent hely a templom, azzá teszi a lelkekben élő hit, mely kegyelmet vár; szent hely a temető, azzá teszi a szívekben élő reménység, mely biztosan tekint a feltámadás nagy napja felé 1 És ezzel a gondolattal tulajdonképen megfeleltünk a kérdésre. Milyenek legyenek a temetők ? Olyanok, hogy meglássák rajtuk, hogy szent helyek 1 Bizony sok gyülekezet és talán még több község megfeledkezik erről, bizony kevés temetőn látszik meg, hogy azon a ff Időn vannak eltemetve az örök élet magvai, hogy >ama napon« új életre keljenek, megmozduljon a koporsóra hullott föld s feltámadjon a dicsőséges test. A temetők szent helyek, azért mindenekelőtt különítsük el őket a közönséges szántóföldektől, ültessük be a körülfutó árok partjait idővel sövényt alkotó bokrokkal, védjék ezeknek tövisei a temetők földjét as oktalan állatoktól és az érzéketlen emberektől egyaránt. A kőből vagy téglából épített fallal szemben, melyről a viharok szeles esője lassanként le-' fosztja a vakolatot, tetejét megbontja az idő, sok és nagy élőáré van az ilyen élő sövényeknek. Mennyivel kellemesebb a szemnek is, ha tavasz- szal a reménység zöld színébe öltözik a temető körül minden, még a temető »kerítése« is, s nem rontja meg az összhangot fehér, sárga színével a bomladozó kőfal, amelynek fenntartására már senki nem akar áldozni. A sövény szebb, mert életet mutat, mégha a temető földjébe kapaszkodik is gyökere; jobb, mert az idő nem bomlasztja, sőt évről-évre erősödik, kezelése alig igényel valamit. De az ilyen elkülönítéssel, még nincs befejezve munkánk. Ne csak kívülről lássák meg a rend a gondozott sövényen, legyen a »szent hely« belülről is elrendezve, beosztva. Amint templomainkban feltalálható a rend s mindennek meg van a neki megfelelő helye, épen így temetőink földje is legyen a rendnek igazi mintája. A sírok elrendezését illetőleg készüljön minden temetőről egy kis tervrajz. Úgy az aesthetikai (szépészeti), mint a gazdasági érdek egyaránt megkívánja, hogy a gyermekek kicsi sírjai ne legyenek a felnőttek hosszabb, nagyobb területet elfoglaló sírhalmai közé beszorítva, legyen a temetőnek egy külön cikkelye vagy sora, ahol apróbb kis keresztek jelzik családok, szülők reménységeinek csendes nyugvó helyét. A temető rendezésének eddig érintett munkája a gyülekezet összes tagjainak kötelessége, még azoké is, akik azok közé a boldog kiváltságosak közé tartoznak, akikre nem néz a keresztekről olyan név, amelynek láttára messze szállana arcukról a mosoly, lelkűkből a vidámság. A tavasz közelgésekor azért mindnyájan gondoljunk temetőinkre. Sok vidéken a mostani Ínséges világban igénybevették a temetőket körítő fákat is, ne felejtsünk most újakat ültetni helyettük. A háború és az azt követő még nehezebb napok megakasztották a temetőre vonatkozó tervek keresztülvitelét; vártuk a csendesebb, békésebb idők eljöttét, de úgy látszik az ilyen időkre még igen soká kellene várni, azért küzdjük le a nehézségeket, ne nézegessünk jobbra- balra, csak előre, elhagyatott, gondozatlan temetőink felé, a szégyenpír fussa be arcunkat s azután cselekedjünk, hozzunk áldozatot temetőink rendbehozására. De van szavam azokhoz is, akiket »az a hant« odaköt a temetők földjéhez. Ne felejtsék el, hogy azt a sötét, határsorompókkal bekerített világot sír-kertnek szokták nevezni, kertnek, ahol virágok nyílnak. És ezzel szemben mit látunk? A legjobb esetben néhány métermázsás kő felállításával s a sir bekerítésével sokan elintézettnek gondolnak mindent, mintha azzal a kővel örök választó-falat emelnének halot- taik és saját maguk közé, mintha az a kerítés csak arra való lenne, hogy a sírhalmoknak senki közelébe ne jusson. Nem 1 az ilyen sírkövek, a temetőnek csak egységét bontják meg, de nem járulnak hozzá ahhoz, hogy az egész temető elárulja az élők vallásos reménységét, nehéz súlyuk szinte lenyomja az örökkévalóság gondolatát is, amelynek pedig ott kell lebegni a sírok felett. Egyébként pedig egy- egy jó szívvel tett alapítvány a por- landó kővel szemben a legszebb emlék. A sírkövekkel megszaggatott temetőnél, mennyivel meghatóbb az a hely, ahol egyforma keresztek jelzik az »egyenlőség« hazáját. Qondoljunk katona-temetőinkre I... Egyszerű, fehér nyirfakeresztek, pázsittal szegélyezett sírok, néhány szál virág... s ez az egyszerűség is hozzájárul ahhoz, hogy azokat a temetőket olyan mély megilletödéssel járjuk. Higyjük el: nem tud akkora szeretet ébredni szívünkben halottaink iránt, hogy azt azok a korhadó fakeresztek el nem bírnák s ha a fejfák írásának redőlt benövi is finom szálaival a moha, csak ott bent el ne mosódjanak a ragaszkodás betűi. Halottainkról emlékezzünk meg úgy, hogy beszélünk velük a virágok néma nyelvén. Egy a Mementó móri (Gondolj a halálra) jegyében letett csokor, néhány szál remegő kézzel ültetett virág, a maga közvetlenségében előttem nagyobb szeretetről beszél, mint bármely — talán vagyonba kerülő — emlékkő, puszta, kopár sírok elején. Sokat lehet hallani a porosz protestáns temetőknek megható szépségeiről, amelyek tele vannak virágokkal, rózsákkal. így tegyünk mi isi Csak arra vigyázzunk, hogy különféle tarka virágokkal, — vagy a másik végletbe esve — a virágok túl- halmozásával meg ne rontsuk ismét a temetők komolyságát 1 Gyermek- hantokra kerüljön fehér virág, hiszen a fiatalok sírjánál elmondhatjuk: »Hervadásuk liliomhullás volt.« Régi lakója a sírkertnek a vadrózsa; mély érzelmeket kelt a borostyán sötét
