Harangszó, 1921

1921-02-13 / 7. szám

52 HARANGSZG. 1921. február 13. S a zúgó rengetegbe Mind beljebb tévelyedtem. Várbatok-e kegyelmet? Ezt kérdezem esengve, Ha visszatérek hozzád Bünbánattal szívembe’. Atyám, amíg szemedből Bánat könnyei hullnak, A te áldott kebledre Megtérőn hadd boruljak!« Alkony borult a tájra, Botját kezébe vette. . . — »Visszamegyek Atyámhoz...« Csendesen ezt rebegte... S csillag gyűlt ki felette. Horváth Itnre. A „Harangszó“. Irta: Hamvas József. Luther mondta : Hogyha az ördög­nek esze volna, nem izgatná folyto­nosan az embereket, mert a nyuga­lomban élő tétlen ember egészen bizonyosan az ölébe hullana. Az eszméknek sokkal kevesebbet árt az üldözés, mint a győzelem. Az üldözés idején az eszme ezereknek féltett drágasága, a győzelem néhány ember hatalmát szerzi meg, ezeknek is igen sokszor csak cégérré válik az eszme, uralmuk biztosítására, a tömeg pedig örül ha békét hagynak neki. A magyar evangélikus egyház a szenvedések és üldözések nehéz századait élte át és mégis megma­radt és lett az evangéliom világító fáklyája a sötét kelet felé és lett a mondta, nem magyarázta meg, hogy mit jelent. Dalidár tehát az égi jel magya­rázata szerint fegyvert ragadott s halált megvető elszántsággal rohanta meg kisded seregével az országa szent földjének egyik megrablóját. A harc rövid, szomorú kimenetelű lett. A rabló népek összefogtak, tízszeres erővel körülfogták őket s a hős tur- bolándi kis sereg elhunyt vezérével együtt. A jóságos szelid lelkű Busongó állt most a megcsonkított kis Turbo- lánd élére. — Népeim! Testvérek! Dicső atyám által mutatott fényes égi kis, nem mint vértontó gyilkos eszköz, hanem a szeretet késének a jele, mely egyformán szel a mindennapi kenyér­hazában a nemzeti életnek, szabad­ságnak, irodalomnak, haladásnak zászlóvivője. De megszűnt a nyílt, erőszakos üldözés. A művelődés általános fej­lődése és a modern alkotmányos élet kivette ellenségei kezéből a régi fegy­vereket és jött a nyugalom ideje. Ez a nyugalom nem használt egy­házunknak, mert fölmentette az alól, hogy tovább is megfeszítse minden erejét azokért a szent célokért, amikért évszázadokon keresztül min­dent föl tudott áldozni. Az igaz, hogy a békés munkában sem maradt tétlen. Egyházi életünk berendezése, iskoláink és egyéb kul­turális intézményeink tág teret nyi­tottak azoknak, akik dolgozni akar­tak és voltak is, akik dolgoztak, akik szép tehetségüket, nemes lelkesedé­süket, egész munkaerejüket evangé- liomi egyházunknak áldozták föl, de körülöttük a bizonyosságnak egyre terjedő sivatagja feküdt tétlenül és terméketlenül. Oázisként álltak, akik­ben a régi tiszta forrás tovább bu­zogott. A keresztyén eszmét fenyegető veszedelem megbukott és a keresztyén egyházaknak nemcsak alkalmuk nyílt arra, hogy megmutassák, milyen értékeket akartak bennük megsemmi­síteni, de egyúttal vállalkoztak is arra, hogy a nemzet vezérei lesznek ret­tentő válsága idején. És most, mikor még mindig nem bizonyos, hogy Európa újra alakuló társadalmában menayire tudnak helyt- állar/i a keresztyén egyházak, niikor a magyar nemzet és magyar művelt­ség jórészt a protestáns egyházak életképességétől függ, megdöbbenve bői gazdagnak és szegénynek. A sze­retet útja az egyedüli igaz űt, mely győzelemre, hazánk minden szent rö­gének a visszaszerzésére vezet ben­nünket. . . Fel tehát véreim, édes testvérek ! Gyűljön szíveinkben mind­nyájunkat egybeforrasztó szent tűz, hogy ami neked fáj, az nekem is fáj­jon s ami a te szívednek öröm, az nekem is öröm legyen . . S ha a szeretetet megtudjuk szövetségesünk- kül nyerni, akkor már nyitva szá­munkra a teljes győzelem útja... Turbolánd országba bevonult ezzel a legnagyobb csodás örök földi és égi hatalom az isteni szövetséges: a szeretet. Nem akadt többé egyetlen koldus esm az országban. A fényes égi kés leszelte a mindennapi kenyeret min­olvasom, hogy a »Harangszó« olyan válságba jutott, mely esetleg további megjelenését is veszélyezteti. Tizenhétezer korona a múlt év hiánya. Egy-két ember vállán súlyos teher, de ha csak a dunántúli evan­gélikus gyülekezeteket vesszük is, amelyeknek a »Harangszó« joggal volt évtizedes büszkesége, olyan ele- nyézően csekély összeg a mai viszo­nyok között, hogyha ebből válság lehet, akkor igazán nagy baj van a mi oltáraink körül, A szószék, az iskola és a sajtó, nemcsak győzelmes fegyvere volt az evangéiiomnak, hanem azok a terü­letek is, .amelyeken erőit megedzette és kifejtette. A három közül csak egy is gyöngüljön el, megsínyli az egész szervezet. Olyan rendületlenül hiszek evan­gélikus egyházunk élő erejében, hogy nem tudok hinni ennek a válságnak komolyságában. Talán nem ment át eléggé a köztudatba, hogy itt tenni kell valamit. Talán egyházunk lelkes vezetői, lelkészeink, tanáraink, taní­tóink nem is tudtak arról, hogy a »Harangszó«-t ilyen veszedelem fe­nyegeti. De most már tudják. Nincs ment­sége a habozásnak és közönynek. A »Harangszó« sorsa egyházunk erő­próbája, életképességünk bizonyítéka. Ha lelkészeink és felügyelőink ke­zükbe veszik ezt a dolgot, amit kell is, hogy a kezükbe vegyék, igen kis munkával akkora összeget hozhatunk össze, amely nemcsak a múlt esz­tendő veszteségét egyenliti ki, de biztos pénzügyi alapot nyújt erre a válságos időre, amíg a papirellátás és nyomtatás szerencsésebb viszo- * S denki számára s kivágta a szenve­dések, nyomorúságok minden csiráját. Soha oly boldog nem volt még Turbolánd népe, mint most. A sze­retet előleget adott nekik a mennyei boldogságból. S a szeretetnek hatalmas alkotó, teremtő ereje van. Turbolánd gazda­gabb, kincsekkel megrakodtabb lett, mint valaha. Csodás vonzó erő is van a szere- tetben. Nem csak az elrabolt részeit vonzotta, szerezte vissza Turbolánd, a szeretet hazája, hanem más idegen népek is hozzá folyamodtak csatla­kozásért. így tette az isteni szövetséges: a szeretet Turbolánd országot nagyobbá, hatalmasabbá, dicsőbbé minden más országnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom