Harangszó, 1921
1921-02-13 / 7. szám
1921. február 13. HARANGSZO. 51. >Én erről már gondolkozám — írja Kossuth Zaynak — előbb sajtó útján akartam hatni, nem ment, szárnyamat szegék; és eszembe jutott a Dunántúli superintendentia, eszembe az, hogy ez nagy részben magyar, legalább a magyarságnak nem ellensége: Kis János superintendens a magyar literatura bajnoka. Itt Füreden haliám, hogy a superintendens Derecskén valami funkcióban van; azonnal írtam neki, elé adám a veszélyt, melyben vagyunk... hogy a Dunántúli superintendentia megmenthet bennünket s kértem, ily nagy ügy mellett felejtse és felejtesse a boldogtalan szakadás okait s jöjjön és jöjjenek el igen számosán a Conventre, velünk kezet fogva érdemesíteni egyházunkat a magyar törvény ótalmára; — és... egy óra előtt kopogtatnak ajtómon és belép maga Kis János superintendens és azzal köszönve, hogy az ügyet oly fontosnak látta, miszerint eljött egy napra egyenesen avégett, hogy velem értekezzék! — most fáradt, az idő késő, alunni ment; holnap reggel beszélünk, úgymond, a dologról. Ezt szükségesnek tártául a Méltóságos Grófnak azonnal hírül adni, aminthogy beszélgetésünk eredményét is hiriil adandóm.< íme, ez a levél, Kossuth és Kis János füredi találkozásának emléke. Kossuth nagy elismeréssel adózik Dunántúlnak és K'S Jánosnak. Az agg püspök pedig szép jelét adta hazafias buzgalmának, hogy hivatalos útját megszakítva oly messziről sietett — Csak pusztítsák még egymást. Majd ha már jól meggyengültek, megfogyatkoztak, akkor mi is segítünk nekik a pusztításban. Mire a nagy fejedelmi sírdombon kikelt az első fűszál, a hires Turbo- lánd országból alig maradt egy kis darabka folt. Könnyű játékszerrel foglalták és osztották fel egymás közt az ellenséges népek. Mélységes, siralmas gyász borult Turbolánd népére. Keresték, kuttatták, kik az okozói az ország pusztulásának? Mindenki a másikában látta a bűnöst, másikát okozta, pedig kevés kivételiéi mindannyian bűnösök voltak. A népek eljártak, zarándokoltak a nagy fejedelmi sírhalomhoz sírni, zokogni, reményt és. vigaszt keresni, de a nagy, szomorú sír hallgatott, a mélyen alvó Bendegár fejedelem nem felelt sem zokszóra, sem könyörgésre. Ott virrasztottak át már hat hosza nála 32 évvel fiatalabb Kossuth Lajost felkeresni. Most csak azt szeretnénk tudni, mi volt Kis János véleménye a tótok dolgában. Kossuth bizonyára megírta ezt is Zaynak. De ez a levél nem került még elő. A higgadt, öreg püspök igazságos volt bizonyára ebben is. A lajoskomáromi és velegi tótok ügyében neki már korábban kellett igazságot tenni. Az augsburgi Allgemeine Zeitung és az Ausland őt is támadta. A szlávok már akkor is felhasználták a külföldi lapokat és a Scotus Viatorokat. l£is János megengedte, hogy a tótok anyanyelvükön hallgathassák az igét. És jól mondta, hogy >csak a pesti tót prókátorok vétkes izgatásai és Kollár János pesti tót pap csinálta nálunk a pánszláv mozgalmat. Kis János egyébként is szívesen jött át Somogyból a kies zalai.par- tokra. Ifjú korában (1799 — 1802.) kővágóőrsi lelkész volt. S mint ag- 'gastyán is, mily boldogan írja Emlékezéseiben: »Üres óráimban nem tudtam eltelni a tájék szépségeinek élvezésével. Gyakran kiballagtam a Balatonhoz, annak majd sima tükrét, majd haragos hullámait szemléltem, vagy az átellenben fekvő Somogyon legeltettem szemeimet.< Négy évvel a füredi találkozás után K<s János, ez a jólelkü vékfildi pap, ez a tudós magyar Herder már halott volt. Kossuth is vájjon hányszor láthatta még a gyönyörű Balatont? ötvenkét évvel később a somogyi parton düszú éjjelt Busongó és Dalidár királyfiak esdeklő könyörgéssel, hogy jelenjék meg előttük a nagy fejedelem s mutassa meg nékik, mily úton-módon szerezhetik vissza az országuk elrabolt részeit? A hetedik csillagfényes éjjelen aztán megmozdult hatalmas dübörgéssel a nagy sírhalom, mialatt a csillagok és a telehold elhomályosultak Megnyílt fennt a tetején az óriási sír s ott állt fényes királyi palástjában Bendegár. Mély szomorúsággal tekintett le fiaira. A fényes királyi palást mellén megvolt hasadva, szívéből bugyorgott a vér s elönté a nagy sírhegyet. — Atyám, szíved vérzik! Mi történt veled ?! — kiáltott fel Dalidár rémülten. Megszólalt a szellem, mintha csak a sírhegy zokogott volna fel: — Szívem vérzik, mert átszurtá- tok: eltékozoltátok az én szép orbörgött végig a szomorú vonat, mely a nemzet nagy számüzöttjét visszahozta az édes hazaföldre Turinban Veres József orosházi lelkész mondott gyászbeszédet. A haza határánál Szilvágyi Gyula légrádi lelkész fogadta áldó imádsággal, a Balaton partján Czuppon Sándor kővágóőrsi, Székesfehérvárott Gáncs Jenő, Budapesten Sárkány Sámuel püspök és Horváth Sándor lelkész siratták el a nagy halottat. Balatonfüreden az 1842. év nyarán az egyház és haza gondja vezette egymáshoz a két nagy férfiút. Az elmúlt nyolc évtized igazolta, hogy aggodalmaik, sajnos, nagyon is alaposak voltak. Megtérés. Idegen tartományban — Éhezve, elhagyatva — A tékozló fiúnak Ily szókra nyílt az ajka: »Megbocsátasz-e Atyám, Nekem tévelyedettnek, Akit a te házadból * Idegenbe tereltek? Gonosz, álnok kísértük Vad rengetegbe csaltak S napsütötte tisztások Nagy messze elmaradtak. Mint erdők űzött vadja, Bujdosó bitang lettem szágomat s mindaddig vérezni fog, míg csak egy hantját is idegen láb tiporja. — Mondd meg hát, oh atyánk, mit tegyünk, hogy hazánk szent földjét visszaszerezhessük ? — Tekintsetek fel az égre: ott a jel!... A királyfiak fürkészőleg emelték fel tekintetüket s íme az ég közepén egy kés alak fénylett. Töprengve, elmerülve nézte Dalidár és Busongó pár pillanatig, az alatt ismét megmozdult földrengető dübörgéssel a sírhegy s eltűnt a nagy király a sír méhében. — Tudom már, mit jelent az égi jel: a kés. Gyilokkal, fegyverrel kell visszaszereznem az elrablóit országom részeit I — kiáltott fel Dalidár lángoló tekintettel. — Én is tudom, mit jelent atyám jel mutatása, — szólt Busongó szomorú, mélázó tekintettel, de ő nem
