Harangszó, 1921
1921-12-25 / 52. szám
4 HARANGSZÓ. 1921. december 25. Eljött a Jézuska. Karácsonyi történet. Irta: Csite Károly. A gyermekek mindannyian korán keltek. Megelőzték a fáradt édes apát. Kerek rózsa-piros arcocskájuk ragyogott a reményteljes örömtől. A negyedfél éves Mariska megrángatta az apa takaróját. — Keljen fel édes apám! Ma jön a Jézuska. — Igazán ? !... Tyű, de megfeledkeztem 1 — ugrott le az apa ágyról. Szörnyen csóválta a fejét. — Jaj, jaj nekem 1... Bizonyosan nem hoz most nekem semmit sem a Jézuska, amiért ilyen lusta voltam ... — Lássa, lássa, papa 1 Ügy jár, aki lustálkodik... Én friss voltam, nekem hoz is a Jézuska babát, cukrot, — nevet a kis Mariska huncut- kodva. — Nekem is hoz, én is friss voltam 1 — kiabálják a többi gyerekek. — Hobó, Erzsi, Lidi, K«tus, Pista, Elemér! majd elválik még estig a szilva a magjától. Meglátjuk, ki lesz estig a legjobb közületek?... — Én jó leszek!... Én még jobb leszek! — mondják kórusban a gyerekek táncoló jókedvvel. A derűs, pajzán gyermekkedély, jókedv az édes apára is ráragad, Feledi minden baját: öltözés körben táncra kerekedik a csöpp Mariskával. Nosza körül fogja a többi apróság, hangos zsivajjal: — Én velem is táncoljon, édes apám 1... Velem is I... A szelíd, fáradt tekintetű, nagy el- foglaltságu édes anya dolga mellől mosolyogva szól: — Ugyan már, hogy tud ilyen jókedved lenni ? Éppen olyan vagy, mint a gyerekek... — Bárcsak mindig ilyen gyermek tudnék lenni, mint ezek a kicsiségek! — szól az apa, siet aztán a hivatalába. Az édes anya utána szól: — Ma korábban haza jöjj! Segítened kell — úgyis tudod miben? Ne keljen a gyermekeknek sokáig várakozni a Jézuskára. — Nem lehet! Máshol is lesz dolgom. Hét óra előtt nem jöhetek haza! Hívd át a szomszédból Magdus kisasszonyt, szívesen segít a munkádban. — Beteg ám szegényke, nem jöhet. Azért csak úgy intézd dolgaidat, hogy korán haza jöhess! Ézt már nem is hallja az apa, távol megy már. Áz édes anya aztán méginkább siet a dolgával. Nagyon sok munka vár még reá a Jézuska jöveteléig. Nincs senki segítsége, nincs aki a gyermekekre állandóan felügyelne. Az elsőszülött Katuska próbálkozik olykor-olykor egy kis rendet csinálni a nagy zajban, , amint összekü- lömböznek, civakodnak valamin az apróságok, de nem nagy sikerrel. — Csitt, gyermekek! — szól be az édes anya hozzájuk. — Jók legyetek, mert elvisz ám benneteket a Mikulás. Itt láttam imént az ablak alatt, amint haligatózott. Aztán Jézuskára se számítson az, aki zajt csinál, veszekedik... Pár percre elcsendesül a zaj, de már türelmetlen a kis hadsereg. Egv- egy előőrs minduntalan kidugja fejét az ajtón, nagy kíváncsisággal. Még inkább fokozódik az izgalom, amint bealkonyul. A sóvárgó gyermek szívek hangosabban dobognak. — Most... most jár házról-házra Jézuska az angyalkákkal!... — Nini, mintha csengő szólna valahol ! — hallja Erzsiké s kinyitja az ajtót. Mindannyian kikukkantanak fürkésző, sóvár, ragyogó tekintettel. — Édes anyám! Itt van már a Jézuska ? — kérdi Elemér, de felelet nem érkezik. Édes anyát Dem találják a házban. Kihúzódnak libasorban az udvarra, s félénken tekintgetnek körül a sötétségben. — Édes anyám, hol van?! Nem jő semmi felelet. A nyitott pince ajtón mintha lámpaféoy sugározna ki. Oda húzódnak a gyermekek. — Édes anyám ... Pincében van, édes anyám ? -- kiáltoznak le valamennyien, de semmi válasz nem jő a pincéből. Pedig csakugyan ott az édes anya, de nem felel, sőt meglepődve félre húzódik, mert ép kezében tartja a felviendő fenyőkorocát: a Jázuska hozta karácsonyfát. — Jaj, Mikulás jár a pincében! Gyertek, fussunk be a szobába! — kiáltja Elemár ijedten. — Bezárom a pince ajtót, hogy ne tudjon a Mikulás kijönni! — ugrik Piroska fürgén. Becsapja a pince ajtót s fordít egyet a kulcson. Futnak aztán mindannyian be a szobába. Hallgatóznak, íélekzetvisszafojtva s egyszer csak hallják, hogy döngeti a Mikulás a pince ajtót. Bezárkóznak a hálószobában, ösz- sze bújnak nagy félelemmel a sarokba. A kis Mariska sírásba kezd, majdan folytatja Erzsi és Lidiké s nemsokára a többi is, mígnem a két kisebb gyermeket elnyomja a boldogító édes álom. Találkoznak Jézuskával m és a Jézuska hozta aranyos hajú bábukkal... Másfél óra múltán haza érkezett az édes apa s ugyanakkor került elő az édes anya is. A hidegtől megdermedve roskadt le egy székre. — Jaj, már most mi lesz?!... Nem jöhet ma este a Jézuska... majd talán reggel 1... A gyermekek sóvár szemeiben ismét könny jelent meg, a csalódás fájdalmas könnye. Kis kacsójuk imádságra kulcsolódott: — Édes jó Jázuskám, esdve kérünk ! Jöjj el hozzánk is!.Ezután jobbak leszünk... Kora reggel Erzsiké ébredt fel először édes álmából. Csendben a szomszédos szobába kukucskált át s a következő pillanatban a legnagyobb csodálat és öröm hangján ujjongott fel: — Mariska, Lidi, Katus, keljetek fel! Itt volt már, eljött mégis a Jézuska... s milyen szép karácsonyfát hozott!... Rmegbánás. (Delpií Albert e költeményét Hegedűs István fordításában, a magyar viszonyokra vonatkozó némi változtatással közli Kutas Kálmán.) L Akkor az esetet sok lap elmesélte. Egy embernek szörnyű, rémítő volt vétke. Míg a nemzetölő kommunizmus bűne Népünket a romlás iszonyába űzte, Három huszárt lőtt le... s kezesem reszketett, S aztán látták, mint vészgyujtó szövétneket; Házakat rabol ki, templomokat perzsel... Zsivány lett és mégis érdekelt ez ember, Mert, hol lelkész vaték, falumban élt anyja. Szegény nő! Rossz fiát hányszor elsiratta, Ki bősz volt iránta, húsz éves korába’ Anyai hatalmát szilajul lerázta. És Pestre ment, édes otthonát elhagyván, Munka he'yett dőzsölt puha kéjek karján. Ó Pest!... te tűzhelye ádáz gyűlölségnek,— Benned a pártviszály borát ízlelé meg Év után év telt e! s nem írt az anyjának, Kit nem kerestek fel, csak a sötét árnyak. Férjének özvegye, fia-vesztes anyja Azt halva, őt élve, mindkettői siratja. Egy napon, amint a könyörgést elvégzeni, Egy asszony vár. otthon, azt jelentik nékem, Talpig borúit gyászba,szemén könnyek fátyla, Földre rogyva térdel, jöttömet így várja. Tüstént haza mentem, felnyitván az ajtót, Öt láttam Bús arcán könnye még patakzott, Húzva azon végig fájdalom-barázdát, Mely elmondja búját, sejteti gyászsorát, Reszkető kezével könnyét letörölte: Elfogódva, némán álltam meg előtte; Sejtéin, miért tört meg a bú teihe alatt, így szól: ^neg fog halni, elvesztem fiamat!“ Es hogy nem feleltem, folytató: »Értse meg, Elrabolják tőlem drága gyermekemet; Halálra ítélték, többé nem láthatom!“ S halkabban folytató: „hejh! fájdalmas nagyon,
