Harangszó, 1921
1921-12-25 / 52. szám
2 HARANGSZÓ. 1921. december 15. Édesanyám magához vont, megcirógatta a fejemet, az arcomat s nekem űgytetszett, az ő jóságos, derült arca is borultabb lett, mint előbb volt Mintha sajnált volna, úgy vibrált a hangja, amikor mintegy válaszként, de önmagához intézve mondta: — Az a valami: a lelked... Az fáj... Azóta sokszor fájt; ám azt a kegyetlen kínt még csak egyszer éreztem, felnőtt koromban, amidőn már rég elfelejtettem az első csalódásomat. Ezúttal nem a biciklista, nem is, hogy a szomszéd szoba miért van lezárva, hanem egy szép, aranyhaju leány foglalkoztatott. A lelkem a lelkét kereste.. . Karácsonyeste volt akkor is. Alkonyodon, mint most, de mintha szebbek lettek volna azelőtt és szomorúbbak volnának azóta az alkonyatok. .. A karácsonyfát feldíszítettük már s a tubarózsa illatú lányszoba ablakába állva, kéz a kézben vártuk a Három- királyok-csillagának a feljövetelét, hogy meggyújthassuk a karácsonyfa gyertyáit és mert azelőtt is oly sokszor néztük el együtt az Estbajnal- csillag ragyogását. Ez volt az Ő csillaga — ő volt az én csillagom. Csillagkereső tekintetünk találkozott... s az enyém — szinte akaratlan — nagyon a lelke mélyére hatolt... És a telkemet úgy elfogta a fájás, az a nehéz, vad fájás, mint akkor régen, gyermekkoromban, amikor a kulcslyukon át bepillantva, azt is megtudtam, amit nem akartam, hogy — nem a Jézuska hozza a karácsonyfát... A látottak hatása alatt lelki szemeim riadtan kalandoztak azután tovább, karácsonyfa alól karácsonyfa alá, feltűnt a játekbiciklista is, majd nyomán felmeredt a kérdés: »Mi van belül ?<... És nagy távolokon át újra hallottam édesanyám sokatmondó szavait: — Nem jó azt tudni I... Valóban nagyon szomorú megtudni néha: »mi van belül« — az emberekben ?/... Este van. Sötétség borult a földre; csupán a hő fehérük s a csillagok világítanak. Szobámban nincsen fénysugár, a kályhában szunnyadoz csak a kialvő parázs. Nézem, mint lesz hamuvá az utolsó szikra is és várva-várom, hogy angyalszárnyaival egészen leszálljon a szent este s nyomán beköltözzön lelkerabe á Megváltó békéje. .. Várom... Nem várom hiába. Künt, a folyosón megszólal a Jézuska ezüst csengetytijének halk muzsikája, hirtelen rámnyiük az ajtó s a húgom kis fia, falatnyi gyermek, boldogságot sugárzó arccal örvendezi: — Bátyusz, gyere gyorsan, megjött a Jézuska! .. Megyek, s amint széttárul az ebédlő szárnyasajtója, ott van előttem az aranybsn-ezüstben, gyertyafényben úszó karácsonyfa... Rég tovatűnt gyermekkorom álomképe... — Gloria in excelsis Deol... ..........s akire éppen fájó emlékekkel kösz önt rá a szenteste, cirógassa végig tekintetével a karácsonyfa alatt imádkozó gyermeket: az őrömsuga- ras arcocska láttára elcsitul a lélek legvadabb fájása, megenyhül a múlt leg7ordonabb emléKe és felörülünk, mint akkor, régen, amikor boldogok voltunk, mert azt hittük, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát... Karácsonyi legenda. (A háborúból.) Rarácseny éjszakáján, edakinn a párián §öléi alakéit a földre lapulnak, Mintha hallgatnák a óén föld szíooerését. Rézben hépelyhek táncét lejtőé Bulinak. Rarácseny éjszakáján, edakinn a párián Az erek szeme káprázattal látja: Yakíté fény pillán s angyalkérus zengi: Megszületett a Békesség Rirálya! Rarácseny éjszakáján, edakinn a pártán Az örök szíré nad ritmusban lüktet: Mit nigyünk ajándékul Mennyei királyim, felajánljuk árpa életünket! [unk? karácsony éjszakáján, edakinn a pártán Az örök lelke parázslatba szédül... $ amint suhegpa búgni kezd egy gránát: A frissen hullt §6 piros lesz a Dériül... Horváth Imre. Miért támogatom és terjesztem a Harangszót ? Mert a mai válságos időben ez az egyetlen hetilap, amely az evangélikus közönséget tájékoztatja, erősíti és a távollevő hitrokonokat közeli hozza egymáshoz! Mert ennek támogatása és terjesztése minden egyházát szerető embernek érdeke és kötelessége 1 Mert ez a mi lapunk s támogatását mástól nem várhatjuk 1 Napoleon nyilatkozata Krisztusról. Napoleon Bertrand generálissal folytatott beszélgetés közben így nyilatkozott Krisztusról: i Az evangéliomnak titokzatos ereje és kimondhatatlan hatása van, olyan melegség rejlik benne, amely az értelmet is megragadja és a szívet elbűvöli. Ha az evangéliomok tartalma felett elgondolkodunk, olyan érzésünk van, mint a minőt az égboltozat szemlélésénél tapasztalunk. Az evangéliom nem könyv, hanem amintegy élő lény, olyan cselekvőképességgel és olyan hatalommal felruházva, amely magával ragad mindent, ami terjedésének ellene szegül. Az egyetlen értelemben vett »könyv« itt fekszik az asztalomon és ennek olvasását nem unom meg soha: minden napon egyforma gyönyörűséggel olvasom. Milyen bizonyítéka Krisztus istenségének I Jóllehet Krisztus minden hatalommal fel volt ruházva, mégis csak egy cél lebegett előtte: az emberek lelki tökéletesítése, a lelkiismeret tisztasága, a lélek szentsége és igazsága ! Végső érvem pedig ez: Nem lehet Isten az égben, ha egy „ember“ képes volt arra, hogy ezt a hitetlen célt maga elé tűzze és olyan egyedül álló eredménnyel megvalósítsa, miközben a maga számara a legfőbb tiszteletet követelte és az »Isten« nevet is igénybe vette. Jézus ' az egyetlen, aki ezt megtette; ó az egyetlen, aki tisztán és határozottan mondotta: Én és az Isten egy vagyunk. Hogyan tarthatta magát egy zsidó, akinek történeti valósága pontosabban be van bizonyítva, mint bármi I más abból a korból, amelyben élt, hogyan tartotta magát egyesegvedül ő, a názárethi ácsmester fia, az emberi lelkek létalapjainak és teremtőjének? A maga kezével építi fel kultuszát, de nem kövekből, hanem em- berleíkekbői. Méltán csodálkozunk elragadtatással Nagy Sándor hódításai felett. Krisztus azonban olyan hódító, aki nem csupán egy nemzetet, hanem az egész nemzeti nemet hó- dolásra készteti. Milyen csoda dolog ez! Az emberi lélek minden képességeivel egyetemben csak függeléke Krisztus létezésének. S vájjon hogyan? Tényleg egy csoda által, amely minden más csodát föiülmui. ó az emberek szeretetét követeli, tehát azt, fl amit a bölcs néhány barátjától, az atya gyermekeitől, a hitves hitvestársától, a testvér testvéreitől hiába
