Harangszó, 1921

1921-12-04 / 49. szám

1921. december 4.

HARANGSZÓ.

395.

adta hozzá a költséget. Neki is van ajánlva. Zvonarics kedves embere lehetett Nádasdynak. Az ajánló levél szerint, a földesűr, mikor Csepregen lakott, udvarnépével együtt többször meglátogatta Zvonaricsot a házában. S viszont Zvonarics is Sárvárott viszonozta a látogatást. Ekkor látta, hogy Nádasdy mily szorgalmasan olvassa Hafenreffer latin művét, melyet ó adott át néki használatra. Hogy tehát mások is megismerhessék egyházunk rendszeres hittanát s különösen Nádasdynak két nénje, Homonnay Györgyné és Zrínyi Miklósné is olvashassa, ezért fordította le magyarra.

Ez a mű adott legelső alkalmat Pázmány híres Kalauzának megtámadására. Sármelléki Nagy Benedek kőszegi igazgató ugyanis egy Előszót, Klaszekovics István püspök pedig négy esperessel együtt ünnepélyes Protestációt írt a könyv elé, melyben az egész magyar nemzet előtt tiltakoznak Pázmány hallatlan sértő és igazságtalan eljárása ellen.

Pázmánynak erre adott »Csepregi mesterség« című felelete indította Zvonarics Imrét arra, hogy Nagy Benedekkel most már egy külön munkát írjon »Pázmány Péter pironsági« címen (Keresztur 1615). Ez a munka is igen érdekes. Erőteljes jó magyar- sággal van írva, van benne sok közmondás, hasonlat, elmés fordulat, csattanós példa és Pázmánytól eltanult igen sok gorombaság is. Érdemes volna ezt is újra kiadni, nem csak a Kalauzt. Pázmány »Csepregi szégyenvallás« címen felelt. És segít^elfedezés, aminek torkatátva adtam hangot, érzékenyen érinthette őkegyel- mét, mert a rákövetkező évben hasztalan vártam félelemmel vegyes örömmel, nem kocogtatott be. Hiába tettem ki este fényesre tisztított cipőimet az ajtóba, hogy hátha, mégis telerakja gyermeknyalánksággal, — nem rakta tele, reggel üresen találtam. Azután nem vártam többet és nem is jött el hozzám soha a Mikulás. És manapság nem igen látogat el a gyermekekhez sem, ezt is, mint sok minden kedveset, szépet, jót más vidékre sodorta el a háború vihara, hogy fogalmuk se legyen a mai gyermekeknek arról: ki is az a Mikulás és mi az a füge-koszoru. datolya, narancs, cukor, mogyoró?...

Elmaradt a Mikulás és nemsokára elhagyott gyermekkorom rongyász- zsidója is. Most, hogy lelkiszemeimmel újra látom, amint görnyedt hátán bugyorral, szájában sípot fújva, egységére jött Balásfi Tamás, a durva boszniai püspök is »Csepregi iskola« című müvével, melyet Esterházy Miklósnak ajánlott.

Nem csuda, ha így Csepreg a tudós papjával erős szálka lett a pápisták szemében. A háborús idő adott alkalmat a boszuállásra. A fehérhegyi csata után II. Ferdinánd Collalto grófra és Esterházyra bízta azok megbüntetését, akik Bethlen Gáborhoz pártoltak. így került a sor Nádasdy városára és Zvonaricsra is. Ismeretes Csepreg városának pusztulása. Ném akarok sebeket szaggatni. 1223 halottat számláltak össze. És a szentkirályi major dombjára, ahol közös sírban pihennek, emlékkőre lehetne íratni Berzsenyi szavait: »Ezerszer vak tüzedben Véreidet, magadat tiportad.« Mert a zsoldosok közt, sajnos, magyar is harcolt a magyar ellen.

A névtelen áldozatok sorából az egy Zvonarics Imre emelkedik ki, mint ismert kiváló egyéniség. A verselő csepregi diák mint szemtanú írta róla ez egyszerű megható sorokat:

Egy istenfélő prédikátor vala,

Ki tudományban híres-neves vala,

Felső templomnál élvén, szolgál vala,

Kit egész város igen szeret vala.

Hűséggel szegény tisztében eljárni, Tanitványival akara maradni, Martíroniságra magát inkább adni,

Hogy sem futással juhait elhagyni.

Szegény nyavalyás az Christusban vala, Áhitatosan imádkozik vala, ő hallgatóit bátorítja vala,

Mennybe Istenhez fohászkodik vala.

kedvüen mendegél a poros falusi utca-közepén : mintha látnám ujjamon azt a gyűrűnek nevezett ócska ólomkarikát is, amit adott, és szines, nagy üvegkövét csillogtatva, büszkén mutattam édesanyámnak: — Ni-ni, milyen szép ! — És édesanyám ráhagyta, hogy : — szép 1

Valahol messze, az emlékezet látóhatáránál, maradtak el a dudások. Kik, mik voltak ezek? — Kecskebőr dudával a nyakukban, faluról-falura, városról-városra járták a világot egy- egy elnyomorodott majom, csenevész medve társaságában, kezdetleges mutatványokkal és polkaszerű áriákkal szórakoztatva a közönséget. Hova lettek? — Visszamentek a hazájukba és talán a megvalósultnak hitt Nagy- Csehországról dudálnak — ábrándot ...

Legtovább maradt velem a gyermeket sírásra fakasztó külsejével a nagy-csizmás, farkasbőrbundás, alaOtt az ellenség ötét megismervén,

Hogy lutheránus prédikátor legyen,

Rá rohanának, vádolják nagy szörnyen. Mint pogányt, tatárt, törököt úgy szintén.

így szenvedi meg a martiromságát,

Í

uhai mellett élete fogyását, íiért ő lelke vette boldogságát,

A mennyországnak fénylő koronáját.

íme, így némították el egyházunk kiváló tudósát, a püspök öccsét. De méltó, hogy a három százados évforduló alkalmából Bethlen Gábor szabadságharcával kapcsolatban hálás kegyelettel emlékezzünk meg róla. (A többi Zvonarics gazdag ároni családjáról más alkalommal szólunk).

Kassán 1619. a hajdúk féktelenségének, ami háborúban nem szokatlan, két jezsuita és egy kanonok esett áldozatúl. És a római egyház ezekből már nemzeti szenteket csinált. A kassai »vértanukat« szept. 7-re már bele is iktatták a kalendáriomba. A Szent-István-társulat 202. sz. népies füzetében egy »Barnabás« neve alá rejtőző jezsuita lázító gyűlölettel és sok hamisítással írta meg élettörténetüket. Erre egyenesen az ügyészség figyelmét kellene felhívni.

Ilyen lelkülettel milyen tőkét lehetne csinálni Csepreg pusztulásából és ennek 1223 áldozatából I Mi a derék Zvonarics halálát is csak tartózkodva és utólag tesszük szóvá. Mert ennek a szegény országnak most igazán nincs szüksége felekezeti gyűlölködésre.

Gyííjtsiink előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó“ fentartására.

bárdos éjjeli-ör. Zimankós téli éjszakákon, ha szobám ablakát vadul rázza meg a szél, még ma Is hallani vélem kutyavonítástól kisért kiáltását:

Tizet ütött már az óra,

Minden ember nyugovóra I Tűzre, vizre vigyázzatok,

Hogy károkat ne vall-ja-tok 1

Az utolsó szót ölnyire elnyújtotta a jó öreg és én olyankor, emlékszem, félve bújtam el a dunna alá és csak akkor mertem kidugni a fejemet, ha már a túlsó faluvég gyermekeit ijesztgette kísérteties kiáltásával. — Ijjeszt- getett — akkor, gyermekkoromban, kacajra fakasztott később, mint pápai diákot, mikor a Pados-utcában este tizórakor éjfélután eggyet kiáltott. Mert hát még nem oly igen régen is felverte a pápai Alsóváros csendjét a bakter kiáltása, nem kis örömére az életrevalóbb diákgyerekeknek, akik maguk is bele-bele kiabálták az éjszakába az éjfélután óra hármat...