Harangszó, 1921

1921-08-21 / 34. szám

266.

HARANQSZG.

1921. augusztus 21.

Petőfi soproni pártfogója.

Irta: Payr Sándor.

Petőfit a lángelmék nyugtalansága űzte-hajtotta egy helyről másikra. Mint alig 17 éves gyerekkatona került Sopronba a 48. gyalogezredbe. Sokat szenvedett itt is. Külön ágyat sem kapott a kaszárnyában, hanem egy cigányfiú volt a hálótársa. Mikor pedig hideg téli éjszakán éhes gyomorral strázsált a póstaház előtt, akkor a cigányfiú mellé is szívesen feküdt volna. Volt egy zsarnok káplárja, aki mihelyt könyvet látott a katona-diák kezében, azonnal zsurolni, mosogatni, seperni vagy havat hányni küldte. Kapitánya, Kuzmich Keresztély pedig azért büntette meg, mivel engedély nélkül ment el a kaszinóba Liszt Ferenc hangversenyére.

Petőfinek ezt a soproni katonáskodását remek kis versben örökítette meg Lampérth Qéza.

Sopron város I élő fiad már alig,

De viharvert, régi tisztes falaid Látták még sok sivár éjen, napon át A fiatal, szinte gyermek-katonat,

Ki, míg tündérvilágban járt a lelke, Panganéttal, kopott bakaköpenybe’

Itt is strázsált valamelyik Utczádnak a szögletén.

Zord legény volt, borzas fejű,

Sápadt képű, tüzes szemű :

Névtelen kis „zöld hajtókás,

Sárga pitykés közlegény“.

Jóbarátai, a líceumi diákok, Sass István, Orlay Petries Soma, Nagy Imre és Pákh Albert vigasztalták. De volt e szegény diáknépen kívül

TÁKCA.

Róka a tőrben.

Mese. Irta: Csite Károly.

Hol volt, hol nem volt egyszer egy jómódú gazdaember s anrAk volt egy szépséges legényfia, akit gyöngyöm Miskámnak hivtak. Mert hát hét faluban ritkította párját dél- cegségben, szépségben, de még jóságban is.

Történt egyszer, hogy a gyöngyöm Miskának kint a réten megcsípte egy légy a jobb lábát, amitől az úgy megdagadt, hogy alig tudott haza sántikálni.

— Ejnye, fiam, téged még egy légy is ilyen csúffá tud tenni 1 — tréfálkozott vele az apja.

— Jaj, édesapám, nem tréfa dolog ez! így még soha sem jártam. Nem is lesz jó vége ennek. Olyan retteegy tekintélyes soproni polgár barátja is, aki sok jót tett Petőfivel s ezért ma is áldjuk. És annál szívesebben emlékezünk róla, mivel ez a soproni jó ember a száz év előtt újjáépített líceumnak is egyik jóltevője volt.

Ferenczi Zoitán Petőfinek három kötetes életrajzában Schetzel Andrásnak mondja a költő soproni jóltevőjét, pedig valósággal dr. Schaetzel Mihály ügyvéd, a jogtudományok doktora volt ez. Kugler levéltáros és Gamauf lelkész irataiból és egyéb forrásokból veszem, amit róla elmondok.

Dr. Schaetzel Mihály nagyapja, Bertalan, Kőszegről költözött át Sopronba. Apja, Sámuel már itt volt kovácsmester. És ő maga már Sopronban született 1779-ben. Két fivére, András és Gottlieb szintén a kovácsmesterséget tanulta. Nővére, Erzsébet, Schmidt Sámuel keztyüsnek és kon- venttagnak .volt a felesége.

Schaetzel Mihály végigjárta a líceum osztályait, már itt tanulta a jogot s valószínűleg a teológiát is. Ügyvédi oklevelet jeles eredménnyel Pesten 1804. márc. 14-én szerzett s május 3-án a jogi doktorátust is megkapta. Mint gyakorló ügyvéd nov. 7-én kezdte meg működését. De polgári esküjét mint soproni polgár csak 1808-ban tette le.

Mint ügyvéd városi hivatalt is vállalt. 1808-tól 1823-ig az u. n. választott községnek, vagyis a külső tantcsnak volt jegyzője. 1809-ben a franciák betörésekor vármegyei biztosnak nevezték ki. És 1823-ban városi közgyámnak is megválasztották.

Szüleitől tekintélyes vagyont örökölt. 1816-ban árverésen 27,000 forinton vette meg Jobaházi Dőry An- talnétől az úgynevezett »három-ház c egyikét, amelyben helyezték el a póstát, s amely előtt szegény Petőfi az 1839. és 1840. év telén annyiszor istrázsált. E régi >három-házc helyére épült a mai Széchenyi-téren a három utcára néző, kétemeletes nagy Ritter- ház, vagy újabban Rupprecht-ház.

Dr. Schaetzel Mihály élénk részt vett az egyház ügyeiben is. Az evang. konventbe korán beválasztották. És midőn K>s János püspök-lelkész 1823. nov, 23-án a líceum kibővítése és újjászervezése érdekében a templomban hatalmas prédikációt mondott, a pénzgyüjtéssel Schaetzelt és Báthy János kereskedőt bízták meg. Schaetzel a belvárosban házról-házra járva kopogtatott be minden ajtón és tekintélyes összeget gyűjtött össze. Unoka- öccsével, Schaetzel Lajos líceumi tanulóval (később szalonaki lelkész), egy költeményt is Íratott >Szózat Sopron nemes lakóihoz« címen s kinyomatva ezzel is adakozásra hívta fel a híveket.

Az 1824. évi gyűjtőkönyv szerint 570 forintot (akkor nagy összeg) adott át a konventnek oly célból, hogy annak kamatait, mint Schaetzel-féle tiszteletdíj-alapítványt a hazai jognak evang. vagy református vallású tanára élvezze. Ézt az alapítványt mai nap is a konvent kezeli, 1901-ben 11,000 korona volt az összege. így írta bele

netes fájást érzek, hogy alig bírom tűrni I — nyögdelte a szegény legény.

Estére olyan rosszul lett, hogy orvosért kellett apjának a városba hajtatni.

— Nincs más segítség, minthogy le kell a lábát vágni 1 — mondta az orvos fejcsóválva s készítette műszereit.

Nagy sirás-rivás lett erre a házban. Az édesapa és édesanya mélységes megdöbbenéssel összesúgtak, majdan az orvoshoz fordult a gazda.

— Rakja el csak, doktor úr, azokat az izéket, nem engedjük levágni a fiam lábát. Olyan pogányságot csak nem teszünk, hogy magunk tegyünk szegényt koldussá.

— Dejszen, az Isten áldja meg kendteket, ettől függ a fia élete, fia nem engedik levágni, másfélora múltán halott lesz.

— Inkább haljon meg, mintsem koldus legyen, — makacskodott az öreg.

— Pogány, balga emberek kend- tek I — támadt az orvos a szülőkre. — Balgaságuk miatt sírba vinnék szegény gyermeküket... Hisz egy lábbal is lehet élni s a levágott láb helyébe olyan műlábat csinálnak, akárcsak az igazi. Lehet rajta rendesen járni.

— Azért csak egy lábú koldus lenne a csinált lábbal is. Ne is okoskodjék az úr, hiába minden beszéd: nem engedek koldust csinálni a gyermekemből ! — jelentette ki a gazda.

Az orvos most a beteghez fordult:

— Ugy-e, fiam, leengeded te vágni? Élni akarsz ?

— Oh, hisz olyan szép volt az élet 1 Hogyan hagyjam itt ilyen fiatalon ? — sóhajtotta gyöngyöm Miska szomorúsággal.

Az alatt a gazduram csöpp leánykája rohant be a kert aljáról nagy lélekszakadva.

— Megvan 1 Ott van, jöjjön hamar,