Harangszó, 1921
1921-08-21 / 34. szám
1921 augusztus 21 HARANQSZÖ 267. dr. Schaetzel a nevét a soproni gyülekezet és a liceum történetébe. Neki is jelentős része volt tehát abban, hogy líceumunk utolsó előtti egyemeletes formájában 1825-ben felépülhetett. K<s János püspök mondta okt. 4-én a felavató beszédet, akivel dr. Schaetzel mint konventtag és az irodalom barátja, már csak az iskola- építés révén is szorosabb viszonyban állott. A jó soproni prókátornak, mint annak idején Wittnyédy Istvánnak, a városi polgárokkal különben sok ügyes-bajos dolga volt. Talán azt is nehezen tűrték, hogy náluknál sok tekintetben különb volt. Qamauf szerint közgyámi hivatalától 1825. aug. 22-én felfüggesztették. De megmaradt ügyvédi gyakorlata, mely igen nagy volt. S említésre méltó, hogy ő, a buzgó lutheránus két évtizeden át ingyenes jogtanácsosa volt az orso- lyita zárdának. Máter Pulcheria s még két apáca adott erről meleghangú bizonyítványt. Az ügyvédeskedés mellett gazdálkodott is. Házakat, földeket vásárolt és adott el. Ezekből támadt sok pere s hivatalos Írásainak hangja már a huszas években is igen ingerült és édesapám 1 Fogva van a róka, egyik lábát fogja a tőr! — Tytiha! Megkerült hát a rettenetes tyúktolvaj! Hamar a baltát, vagy valami más eszközt! — rohant a gazda a kert aljára, mialatt elfelejtett orvost, bajt, mindent. A tőrbe esett róka azalatt rémülettel, teljes erejéből igyekezett lábát kiszabadítani a szoros vasfogak közül. S miután látta, hogy semmikép sem tudja kiszabadítani, leharapta a tőrbe szorult lábát. A gazduram ép akkor érkezett ki a kert aljára, mikor a róka három lábon indult a veszély színhelyéről irháját megmenteni. — Hej, te gaz bestia, hát ismét megmenekültél!... Miért haraptad le a lábadat te ravasz jószág? — Azért, hogy inhább elveszítettem egy lábamat, mint a nyakamat 1 — vakkantotta vissza a róka s eltűnt az est homályában. — Nini csak, igaza van a rókának, akarom mondani, az orvosnak is. Qazduram azzal mélyen elgondolkozva sietett vissza a házba: — Hát csak vegye el, orvos úr, a fiam lábát. Éljen szegény gyerek, hisz mégis csak szép az élet s boldog lehet féllábbal is... kíméletlen. A hatóság megsértése miatt többször el is marasztalták. Ilyen dolgok miatt — akár csak, mint egykor Wittnyédy — annyira elkeseredett, hogy 1838. jan. 9-én polgárlevelét is visszaküldte a városi tanácsnak, vagyis visszautasította polgárjogát, amelyre minden soproni mindig oly büszke volt. Az ügyvédséget sem folytatta többé, valószínűleg szilenciu- mot is kapott. Családja nem volt, agglegény maradt. Csereüzletei rosszul sikerültek. .Vagyonából mind többet veszített. Mikor Petőfivel megismerkedett, már igen szűk anyagi viszonyok között élt. Dr. Schaetzel fentebbi háza, az akkori póstaház előtt sokszor strázsált Petőfi, a fiatal cingár közlegény. Jövendő nagyságát akkor még csak ő maga érezte. Schaetzel és a világ még nem sokat tudott róla. A didergő diák-katona ugyanis a régi soproni kaszinó előtt mondta Sass Istvánnak : >Érzem, barátom, hogy nem mindennapi embernek születtem.« Megmosolyogták bizonyára, ha hátba nem ütötték érte, mert katonáskodása még nem sok dicsőséget Ígért neki. A szegény katona sokszor állt őrt a póstaház előtt éjjel-nappal a dermesztő hidegben egy keskeny fapadlón szaladgálva vagy meghúzódva a süvöltő szél ellen a faköpönyegben. Schaetzel az ablakából pillantotta meg, feltűnt neki a fiatal, vézna alak, kérdezősködni kezdett és mélyen megsajnálta. E részvét még nőtt, midőn egyszer őt Horatius olvasásába merülve találta, majd pedig akkor lepte meg, mikor éppen verset irt a faköpönyegre. Arról is kellett hallania, hogy Petőfi a líceumi diákok kisebb körében (mivel a Magyar Társaságba nem vették be őket) verseket szavalt. Schaetzel ebédre hivta meg Petőfit s az estéket többször töltötték együtt. S a fiatal éhes poéta annál szívesebben járt a már hatvan éves pat- rónushoz, .mivel Schaetzelnek értékes gazdag könyvtára is volt. Petőfi csak úgy falta a könyveket, nem csak a Magyar, hanem a Német Társaság könyveit is használta. így az elsze- gényült prókátor és a szintén szegény diák-katona között szoros barátság keletkezett. Megértették egymást. Schaetzel ezzel jó dolgot cselekedett. Reá is illik Jézus szava: >Amit cselekedtetek eggyel az én kicsiny atyámfiai közül, azt én magammal cselekedtétek.« (Máté 25.40). És valahol jó lelkek Petőfinek tüneményes, rövid, dicsőséggel, de szenvedésekkel is teljes pályafutását emlegetik, ott Schaetzelnek ezt a jó cselekedetét is feljegyzik az ő emlékezetére. (Márk 14.8). Dr. Schaetzel, a soproni fiskális tehát két szép emléket hagyott maga után Egyiket líceumunk és a szegény diákok, a másikat Petőfi életében. Á soproni polgári iskola, az egykori 48-as kaszárnya épületén szép dombormű örökíti meg Petőfi arcvonásait a lantjával és a kardjával együtt. Akik ezt nézik, Schaetzelről is megemlékeznek »a zöld hajtókás, sárga- pitykés közlegény* soproni ióltevőjéről. Schaetzel mikor Petőfivel megismerkedett, már maga is szegény volt. Azért volt oly jó szíve. Anyagi helyzete olyan rosszra fordult, hogy csődbe jutott és minden vagyonát bírói zár alá vették. Házát, melyet Petőfi katonáskodása avatott nemzeti emlékké, még Schaetzel életében elárverezték 18,400 forintért. Ritter Károly vagyonos borkereskedő vette meg. Ez épített a »három házból« egy nagy kétemeleteset, melynek északi oldala ma a Petőfi-térre nyílik. Schaetzelre rideg, szegényes agglegénységében hálátlanság, elhagya- tottság, betegség s végre a szabadító halál várakozott. Szélhüdésben 1845. július 26-án halt meg. Végrendeletében többről intézkedett, mint amennyi vagyonából kitellett. Idegen bérházból temették. Csak az ifjúság maradt hű hozzá mind halálig. Koporsóját Lőw György és még más tizenegy teológus vitte ki a liceum melletti régi temetőbe. Sírkövét már nem tudtam megtalálni. Ismeretlen helyen pihen. Hamvai ősszeporladtak az ősőkével. Hogy csak száz esztendő múlva is mi lesz Petőfi hazájából és a soproni liceumból, azt dr. Schaetzel nem tudta. Jobb volt neki. Áldás emlékére ! Lampérth Géza a szép versét e szavakkal végzi: Sopron város! büszkeséged örökké, Hogy itt strázsált a te utcád Valamelyik szegletén, — Ki a szellemi hadsorba’ Generális lett azóta: Petőfi, a „zöldhajtókás, Sárga pitykés közlegény.“ De éppen az a baj, hogy Schaetzel póstaháza előtt Petőfi és társai ma nem strázsálnak. Léhner György ácsmester Győr, Vásárhelyi Pál utca 12.
