Harangszó, 1921

1921-08-14 / 33. szám

260

HARANOSZG

192Í. augusztus 14.

dr. Laurent rendel ott. Ilyen nevű híresség ösmeretlen volt a tanár Úr előtt. Hát egyszer, amint^ kolléga ajtaja körül ácsorog s úgy tesz mintha a reklámokat tanulmányozná, nyílik ám az ajtó s a doktor úr egy igen előkelő úrat kísér ki a kocsijához. Barthez profeszor megnézi a kollégáját, hát a legnagyobb bámulatára egykori inasát látja. ®

»Hiszen te Laurent vagy 1« szólítja meg a híres kollégát.

»Az vagyok tanár Úr.«

»Hol tettek doktorrá?«

»Az ön házában lettem azzá tanár Úr. Emlékszik, hogy mindig ott voltam mikor a betegeket vizsgálta, vidékre is magával vitt tanácskozásaira. Hát én jól megfigyeltem mindent, szabad időmben olvastam a könyveit, fölirtam minden betegségről egypár receptet, megtanultam. A többi aztán ment magától, mihelyt a nevem mellé a Dr-t odaírtam.«

»Csak azt magyarázd még meg Laurent, hogyan van olyan óriási sikered. Én már 2 hete vagyok itt s még egy beteg se kért tőlem tanácsot, te meg alig győződ őket ?«

>Az úgy van tanár Úr, hogy ön a betegségeket kitünően ismeri, de a betegeket nem. Mit gondol, hány gondolkodó ember lakik itt ? Ugyebár a 200,000 ember közül talán 2—3000 tud gondolkozni. Már most az a

2—3000 ember ha megbetegszik, Önhöz fordul, a többi 197 ezer meg hozzám. Én eget-földet, örök ifjúságot és minden lehetetlent Ígérek nekik s inkább hisznek nekem, mint önnek, aki csak annyit .mer ígérni, amennyiamelyeket azután dróttal körülkerített s amikor készen volt — beledobta:

— Na, most már heverhetsz.

I. . . hadnagy, aki ezt a műveletet jó messziről meglátta, de már csak a végső aktusoknál, lélekszakadva rohant feléje:

— Mit csinál maga szerencsétlen ? 1

Az rá nézett:

— Hát még ez is valami, hadnagy úr? — Fejét csóválta, mint aki nem érti, hogy még ilyentől is meg lehet ijedni. — Nem bántja az öregcsontot a dög. (Az »öregcsont« ugyan csak 25 éves volt, de már 3 évet töltött a harctéren.) Szabadon is csupán azért nem hagyhattam, -mert valami bundást megharapna, de minket, öreg csontokat... Kérem alássan, a gránátban is van ám respekt: tudja az, kivel lehet legénykedni. Azután meg : a parancs — parancs...

nek a bekövetkezését reméli. Tanár Úr azt mondom magának: A világ azt akarja, hogy becsapják, hát be kell csapni!«

Ne legyetek kicsinyhitüek. Ha az az orvos nem bízik a beteg gyógyulásához, megmondja kit hívjatok. Ha azonban a beteg nem bízik az orvosban, akkor ne hívjátok a beteghez. Inkább hívjátok a másikat, akiről a beteg szentül hiszi, hogy az meg fogja őt gyógyítani, hívjátok, ha többe kerül is. A kapkodás a legveszedelmesebb dolog. Sok szakács elsózza a levest, sok orvos között legköny- nyebben meghal a beteg. Akárhányszor meghal a beteg azért, mert megmondják neki, mi a baja. A spanyoljárvány alatt akárhány beteghez hívtak, aki már átesett a tüdőgyulladáson minden gyógykezelés nélkül, aztán akadt olyan, akinek nem mondtam meg hogy tüdőgyulladása van, a kollégám meg megmondta, a beteg tudta, hogy az igen veszélyes s attól kezdve sokkal gyöngébb lett s meg is halt. A félelem, a rettegés öl meg legtöbb beteget minden járvány idején.

Ne követeljetek az orvostól minden áron diagnózist. Minden betegen annyi féle diagnózist lehet megállapítani, ahány orvoshbz megy. Különösen nagy művészek ebben a spe- ciálisták: a gyomorgyógyász talál a gyomrodon bajt, ha a fejed fáj, ha a lábad, vagy a kezed fáj: a végén aztán egészen belebetegszel abba, hogy nem fogod tudni, melyiket szeresd, melyiknek higyj. Az orvosoknak igen rósz szokásuk az, hogy a betegnek diagnózist mondanak. Nem elég

Végül, nehogy azt higyje a gránát, hogy fél tőle, nem távozott rögtön, hanem a >notec«-bóI kitépett egy lapot, tintaceruzáját szakértelemmel megnyálazta és rápingálta:

— Bundások! Vigyázat! Eleven vas! Igen veszéless! Meg ne áll bá- mulnyi, mer megharagszik és a töb- birül nem kevetálok!

S valahogy ráerősítette a kerítésre, pipára gyújtott, de előbb, még ki is szúrta, sőt azt papírba tette a Sojártó »$rste haverjának»*) Mégegyszer vé- vigmustrálta miivét és megelégedten, lassan távozott s egy percig se gondolt arra, milyen kalapács volt az imént a kezében.

*) Öreg, békebeli bakák, gyakran jó barátom helyett azt mondják erste haverom.-^SXB£3<&a betegnek az, hogy az orvos tudja mi a baj? vagy ha nem tudja is, mi a baj legalább azt tudja, mit nem szabad adni a betegnek ? 1 Az a fő, hogy meggyógyuljon az a beteg, hogy a gyomra volt-e beteg tulajdonképpen, vagy a feje, az annak mindegy. Sajnos addig mondogatták az orvosok, hogy csak az tud jól gyógyítani, aki a betegséget fölismeri, míg a betegek elhítték. Szerencsére sokkal több beteg meggyógyul diagnózis nélkül, sőt a diagnózis dacára, mint a legszebb diagnósissal. A betegek azért se hisznek az orvosoknak, mert mindenik más-más betegséget mond néha.

Idején kell orvoshoz fordulni, míg kevés a baj. Talán meggyógyul 10 beteg a szomszédasszony tanácsától, vagy a patikában mondvacsináltatott orvosságtól, de akkor meggyógyult volna anélkül is. De a tizenegyedik beteg aztán megfizet ^a tiz helyett, mert a sok kísérletezés közben any- nyira sulyosodik a baja, hogy sokkal többe kerül, mint hogyha mindjárt az orvostól kért volna tanácsot. Sokszor az is visszatartja a beteget az orvostól, mért megszólják, aki minden csekélységért orvoshoz megy. Megesik aztán, hogy hónapokig étvágytalan, köhög, hány a beteg, mire rászánja magát, hogy orvoshoz forduljon. Ha meg orvoshoz fordul, attól azt várja, hogy egyszerre jobban legyen, ha a » rendelt orvosság nem ízlik, akkor félredobja és szalad másik orvoshoz.

Ne Ítéljétek el könnyelműen az orvost. Hová lennénk, ha minden orvost elégetnének a halottal együtt, ahogy Nagy Sándor cselekedte a barátja orvosával, mikor az nem tudta meggyógyítani! ? Pedig de el tudják -.áztatni az orvost mai napság is sok halotti toron I Az orvos sokszor nem is sejti, mivel bántotta meg egyikmásik családot: talán egy hangosabb szóval, vagy valamivel nagyobb számlát küldött, mint amilyet vártak. Igen a számla. Ez a vége minden betegségnek. A beteg fűt-fát, hetet-havat igér az orvosnak, amíg beteg, de ha meggyógyult örökre ellenségévé válik, mihelyt a számla nagyobb, mint amilyent várt. De flancra ezreket se sajnál. Milyen jó is volna, ha Szent István királyunk nekünk is hagyott volna 50—50 holdat örök haszonélvezésre. Bizony olcsóbban tudnánk * gyógyítani a betegeket. De élni csak kell, az élet pedig igen drága, különösen most, mikor mindenki fuldok- lik az olcsósági hullámtól.