Harangszó, 1921

1921-01-16 / 3. szám

1921. január 16

HARANGSZO.

21.

száguldó farkasok, éjjel-nappal a törököt hajszolták. Otthon pedig nem egy családról, százakról kellett gondoskodni, mert a várak tele voltak nevelésre oda küldött ifjakkal, leányokkal, jobbágyakkal és azok családjával. Ezek eltartása pedig sok munkával járt. A betakarított termés, betelelés, a kertek, halastavak, szőllők, gyümölcsös mind az asszonyok kezére várt, törték magukat, hogy kinek van hamarabb spárgája, borsója, dinyéje. Thurzó György nádor neje a káposztát is maga üitette. Nádasdy grófné- nak néha jó szoknyája se volt, de januárban már fiatal libákat küldött Bécsbe. Aszalták, befőzték a gyümölcsöt, lekvárt készítettek belőle, dinyesajtot, szilva- és almavizet, csak a családi élet szerzett örömöt nekik, esténként csipkét vertek, fontak, varrtak és lant mellett daloltak. Okos lélek lakta daliás szép testüket, megvetették az idegen módit, a >loknis< hajat, cafrangos kalapot, és mikor 1563-ban lakomázásra hívta Ferdi- nánd a főrendeket, Batthyány Ferenc azt felelte, hogy ehez pompa kéne, de a szegény Magyarországban legfeljebb 4 asszony akad, aki elmehet. Ám a várukat megvédték fegyverekkel, forralt szurokkal is, a leányok virágkoszorut, a férfiak bokrétát viseltek a csatában, nem volt akkor a magyar a magyarnak farkasa.

A betlehemi gyermek.

— A Krisztus-legendákból. —

Lagerlöf Z. után: Kiss Samu. 3

Egy másik nap nem a méheken, nem is a virágokon igyekezett segíteni a fiúcska, hanem olyasvalamit tett, ami a katona szemében még haszontalanabbnak és köszönetre még érdemetlenebbnek tetszett.

Rettenetes forróság volt s a nap sugarai, amint a katona sisakjára és fegyverzetére tűztek, annyira áthevítették azt, hogy ügy érezte, mintha tűzból volna az egész fölszerelése. A járókelőknek úgy látszott, hogy iszonyúan szenved a hőségtől. Szemei véraláfutásokkal dülledtek ki a fejéből, ajkán a bőr felcserepesedett; de a katona, aki edzett volt s az égető forrósághoz hozzászokott Afrika homoksivatagjain, csekélységnek vette az egészet s eszébe sem jutott, hogy szokott helyét elhagyja. Ellenkezőleg öröme telt abban, hogy a járókelőknek megmutathatja, milyen erős és

kitartó s nincs szüksége arra, hogy

a nap elöl védelmet keressen.

Míg így állt s majdnem elevenen sült meg, egyszerre csak ott termett előtte a kis gyermek, aki a mezőn játszani szokott. Tudta jól, hogy a légionárius nem szereti s rendesen óvakodott is attól, hogy a lándzsája közelébe kerüljön ; de most közvetlen eléje állt, hosszasan és figyelmesen vizsgálta, azután gyors futással eliramodott. Amint kis vártatva visszatért, két kis tenyerét kagyló módjára összeszorította s néhány csepp vizet hozott benne.

— Most meg nem arra a gondolatra jött ez a gyermek, hogy nekem vizet hozzon ? — gondolta a katona. Ez már mégis esztelenség. Mintha egy római légionárius nem bírna el ilyen kis meleget? Mi szüksége ennek a gyermeknek ide-oda lótni-fut- nia, hogy olyanokon segítsen, akik nem szorulnak reá! Nem áhitozom a szívességére. Sőt azt kívánom, hogy ő s a hozzá hasonlók ne is lennénk ezen a világon 1

A fiúcska nagyon óvatosan jött. Ujjait erősen egymáshoz szorította, hogy a víz ki ne szivárogjon közöttük. Mialatt közeledett, aggodalmasan függesztette szemeit arra a néhány cseppre, amit hozott és így nem láthatta, hogy a katona mélyen összeráncolt homlokkal és visszautasító tekintettel áll ott. Aztán megállt a légionárius előtt s odakínálta neki a vizet.

Jöttében sürü, világos fürtjei mind mélyebben omlottak alá homlokára és szemeire. Néhányszor megrázta a fejecskéjét, hogy haját hátra terelje s láthasson tőle. Mikor végre sikerült neki és a katona arcán a kemény kifejezést észrevette, cseppet sem ijedt meg, hanem állva maradt és bájos mosollyal szólította fel, hogy igyék a vízből, amit hozott. De annak semmi kedve sem volt, hogy elfogadja ennek a gyűlölt gyermeknek a szívességét. Le sem tekintett szép arcába, hanem mereven és mozdulatlanul állt és úgy tett, mintha nem értené, amit a gyermek vele akar.

De a kicsike viszont azt nem foghatta fel, hogy az a másik elutasíthassa őt. Továbbra is olyan bizalmasan mosolygott, lábújjhegyre ágaskodott s kezeit oly magasra nyújtotta föl, amennyire csak tudta, bogy a nagy termetű katona a vizet köny- nyebben elérhesse.

A légionárius annyira megszégyenítve érezte magát az által, hogy egy

gyermek akar rajta segíteni, hogy a lándzsája után kapott s el akarta kergetni a fiúcskát.

De abban a pillanatban a hőség és a napsütés oly erővel tört reá, hogy vörös lángokat látott a szemei előtt s úgy érezte, mintha megolvadt volna az agyveleje. Attól félt, hogy napszúrást kap, ha menten nem talál enyhülést.

S magánkívül az ijedtségtől a veszély miatt, amely fenyegette, a földre dobta lándzsáját, kezeivel átfogta a gyermeket, magához emelte és ki- hörpintette a vizet, amit az tenyerében tartott.

Természetesen csak néhány csepp volt s éppen hogy megnedvesítette a nyelvét, de többre nem is volt szüksége. Amint megkóstolta a vizet, jóleső felfrissülés járta át a tagjait s úgy érezte, hogy a sisakja és páncélja már nem nehéz és nem éget. A napsugarak elvesztették gyilkos erejüket. Kiszáradt ajkai újra megpuhultak és a vörös lángok nem táncoltak többé a szemei előtt.

(Folyt, köv.)

Olvassuk a bibliát!

Zsolt. 119., 105.:

Hol biblia a házban nincs,

Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott,

De Isten nem lel hajlékot.

Keresztyén örömök.

Január 17. 73. zsoltár as. A keresztyén embernek egyik lényeges ismertető jele, hogy számára Isten nem holmi messze levő, csak a magasságban trónoló űr, aki velünk nem is törődik, hanem élő személyiség, akivel együtt él. A keresztyén élet egyik állandó örömének ad kifejezést a zsoltáríró, amikor boldogan felkiált: „Isten közelsége oly igen jó nékem!“ Megtapasztaltam már?

Január 18. 84. zsoltár a—u. Milyen örömmel kívánkozik a zsoltáríró a templomba ! Miért járok én az Úr házába ? Szokásból, illendőségből, kötelességből, kíváncsiságból, hiúságból ..., vagy mert oly boldog vagyok ott?

Január 19. Jeremiás 15.1«. Hogyan élvezi Jeremiás Isten igéjét! Hát nekem öröm-e olvasni vagy hallgatni az igét, avagy csak kötelesség?

Január 20. 63. zsoltár a. Milyen öröm a zsoltárirónak, Jia énekelheti Szeretek-e én énekelni az Úrnak dicséretet otthon is és örömteli, tehát öszinte-e a templomi éneklésem ?

Január 21. Példabeszédek 10.as. A keresztyén ember sohsem esik kétségbe, sohse mond le valaminek a megvalósfthatásáról. Mily boldog, aki mindig tud remélni I

Január 22. Lukács 15.4—ío. A bűnös emberek megtérése felett való öröm a keresztyén örömök között az egyik legerő-