Harangszó, 1921
1921-01-16 / 3. szám
XII. évfolyam. 1921 január 16. 3. szám. Falaid* «zerkasztA ét kiadd: SZALAY MIHÁLY. TAr*»zerka*ztd: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovátzpatonára (Vaizprtmmugiitj, előfizetési dijak, raklamáclők a HARANOSZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vntvérmegye) küldanddk Előfizetést elfogad 'r.lndan evang. lelkész ét tanító. Megjelenik minden vatér nap. w Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkeszti és a kiadóiért felelős: C Z IP OTT GÉZA szentootthárd (VatvArmegye.) A „Harangszó“ előfizetési Ara egész évre: Luther* Szövetségi tagoknak clm- szaiagos küldéssel 88 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szövetségl tagoknak cimszalagos küldéssel 94 K, csportos küldéssel 88 K. A „Harangszó" terjesztésére befolyt adomAnyok- ból szórványban lakd híveinknek IngyenpéldAnyo- kát küldünk. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA. Népünk legfőbb szükségei és a kielégítés forrása. Irta: Dr. Molnár Gyula törvényszéki bíró. Hazánknak, amelyről egykor oly büszkén és boldogan hirdettük, hogy a Korpátoktól le az Adriáig terjed, ma már nincsen se Kárpátja, se Adriája. A leomlott kőfalaknak minden köve, minden téglája szívbemarkolóan hívja az építőt. Budapest pályaudvarain a vagonlakók ezrei sírják a hontalanság keserű könnyeit. Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad tábla- blrái marhavagonokban, szalmazsákon fetrengenek, vagy ha otthonmaradtak (»otthon«, hová lett rájuk nézve e szónak bubája ? 1), favágásból tengetik életüket. Mialatt a magyar nemzetgyűlés tagjai heteken át tanakodtak azon, botoztassák-e az árdrágítókat, Erdélyben az oláh .martalóc (a franciának: »keleti rokon«), sűrű egymásutánban vonja deresre magyar véreink legjobbjait. És hogy fájdalmunk még nagyobb legyen, mialatt Erdélyben sírnak, idehaza csonka Magyarországon heje-huja járja, »húzzák a talp alá valót, mintha a sátán maga húzná pokol felé az indulót.« Szegény hazánk bűnnel megrakott, tört hajója, de mélyre sülyedt. Hajótörött nép vagyunk. A tenger vad árja a tört hajó roncsait az ördög szigetére sodorta, hol hajótöröttjeink ezrei várják a mentő hajót. Építőnk kevés, építőanyagunk szintén kevés, mentő hajót nem építhetünk, de ok-e ez arra, hogy mentőcsónakokat se bocsássunk vízre? Hívó szíveknek kis mentőcsónakjai szárnyalni tudnak a hullámokon; és akiket felvesznek, biztosan partot érnek, hiszen e csónakokat maga a nagy Hajós kormányozza, kiről ez van megírva: »Mind a szél, mind a habok engednek néki.« Kevés az épületanyagunk, kevés az építőnk, de mégsem annyira kevés, hogy legalább egy világítótornyot ne emelhetnénk oda, ahol a legtöbb az irányt vesztett hajó; hogy ez a torony belesugározza az éj sötétjébe a menny fényességét és e fénynél a hajósok mind-mind haza találjanak. Ilyen messze világító toronynak szántam és szánom én az Evangéliomi Munkások Szövetségét. Kevés az épületanyagunk, kevés az építőnk, de mégsem annyira kevés, hogy egy kicsinyke hajlékot ne emelhetnénk a keresztyén testvériség számára. Egy örök, roinolhatatlan lelki házat, melyben Jézus maga ül az asztalfőn s asztalánál helyet találnak mindazok, kik a Mesternek erre a kérdésére: »Ti pedig kinek tartotok engem?« hittel így tudnak válaszolni: »Te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia.« Aki építeni akar, az mindenek előtt fundamentomköveket szerezzen. Hon- nét vegyük a fundamentomot ? Senki más fundamentomot nem vethet, mint amely vettetett, amely az Úr Jézus Krisztus. Hiábavaló lesz minden mi jóravaló igyekezetünk, ha nem Öreá építünk. Az első vihar, sót a hitetlen világ gúnyjának legelső szele romba- dönti épületünket. Építsünk tehát az egyetlen biztos fundamentomra, arra a kősziklára, mely biztos hordozója az ég felé törő hatalmas világító toronynak épenúgy, mint a kicsiny hajlékoknak. Ha a fundamentomot megvetettük, a további kérdés az lesz, mit építsünk e fundamentomra; szalmát és pozdorját-e, avagy követ? Honnan vegyük e köveket? Mi nagunk legyünk azok. És most vi: gáljuk meg teljes alázatossággal, vj jón élő kövek vagyunk-e már? Feleljünk erre a kérdésre úgy, hogy a szíveket és veséket vizsgáló Isten az, aki kérdez és aki a választ várja. Az őszinte válasz ezer áldásnak lesz forrásává. Akik a kérdésre igennel felelhetnek, tegyék hozzá válaszukhoz: »Neked Uram dicsőség, nekünk pedig orcánknak pirulása..., mert kegyelemből tartatunk meg, hit által, Isten ajándéka ez, nem cselekedetből, hogy senki se kérkedjék.« Akik nem tudnak igennel felelni, ne essenek kétségbe. >Ha bűneitek skarlátpirosak volnának is, fehérré lehettek, mint a hó«, azt mondja az Úr. Egy pásztor magas hegyen legeltette nyáját; lent a völgyben eltévedt utasok keresték a mély szakadékokból kivezető utat. Amikor már sokáig hiába keresték, hangos kiáltással adtak jelt szorongatott állapotukról. A pásztor meghallotta a kiáltást, odahagyta nyáját s az éles kövekkel és tövisekkel tele hegyoldalon magát véresre sebezve, sietett a szorongatott csapat segítségére. Az utat vesztett vándorok eleinte gyanakodtak, vájjon nem viszi-e csapdába őket ez az ismeretlen pásztor. A pásztor ekkor némán fölemelte kezeit s aláhulló vércseppjei elmosták a vándorok hitetlenségét. Ez a pásztor vérét adta értük, most már hittek neki. Kedves barátom, itt áll előtted a magasból a menny magasából alá- szállott pásztor, a jó Pásztor, vérző kezeivel, vérző lábaival, vérző oldalával, öt vérző sebével; óh értsd meg e sebek beszédét. »Vérem adám érted, óh nézd a keresztfát, hogy lelj örök életet s átok ne szálljon reád.« óh higyj neki testvér, hogy te is élő kővé lehess s a dicső építő reá helyezhessen az örök kőszálra. * * * Mire van a mi népünknek legnagyobb szüksége? A mi népünknek az örök kőszálra, Jézus Krisztusra van elsősorban szüksége. A jó pásztorra, aki életét adta a juhokért.
