Harangszó, 1920
1920-01-04 / 1. szám
4. HARANGSZÓ. 1920. január 4. azt tekinti, amit fentebb mondottunk. Az evangéliom: Jézus tanítása és példája, Jézus váltsága és munkája az, amivel az egyház szolgáltat az emberiségnek, a hazának, a nemzetnek. Ha evvel szolgál, akkor a saját területén mozog; ha ettől eltér, akkor tévúton jár, s akkor az egyháznak is meg kell térnie, meg kell változnia, meg kell újulnia. Mi egyháziasabb egyházat, öntuda- tosabb egyházat akarunk; olyan egyházat, amely tudatában van annak, hogy mi bízatott reá s annak is, hogy mi nem bízatott reá. Reábiza- tott az evangéliom hirdetése, vagyis az egyház tanító egyház; reá bízatott az istenes élet, vagyis az egyház bizonyságtevő egyház; reá bízatott a bűnnek megsemmisítése, vagyis az egyház harcoló egyház. N. K. Mi van az Ev. Orállóval? Ezzel a kérdéssel ostromolt meg egész sereg levél, főleg Dunántúlról, úgy hogy szinte lehetetlen mindegyikre külön válaszolnom. Kedves Szerkesztő Úr engedelmével megadom az érdeklődőknek a választ »Harangszó«-nk hasábjain abban a feltevésben, hogy a Harangszót ma minden paptársam olvassa, aki abban a szerencsés helyzetben velem együtt lehet, hogy a meg nem szállott Magyarhonnak boldog lakosa. Az Ev. örálló július elseje óta nem jelent még meg. Július elején 1731-ben jelenik meg a királyi parancs a templomok könyörtelen visszavételére. Az elkeseredés mindenütt nagy, de különösen Kocsban és Bobán. Megható módon nyilvánul meg az ősi — vadasülési — templomhoz való ragaszkodás. Ott van a faluk apraja-nagyja, teljes számban a nemesség: Bobay, Kocsy, Lórántffy, Porkoláb, Bciráth, Bakó, Fülöp, Görögh, Király, Péterffy, Szijh, Rudy, Szajky családok tagjai, élükön a bujdosó prédikátor: Hörcsöky Miklós protestál. . . Hasztalan. Ez a templom is, a többi is gazdát cserél. A vadas-ülési templom így maradt árván: a protestánsoknak oda kellett hagyni, katholikus hivője pedig nem akadt a környéken. Az idő vasfoga azután kikezdte, mígnem megőrölte az utolsó tégláig. elvette a letűnt rémuralom megjelenési jogát azzal, hogy kérjem, és talán megadják újból. Kértem, de a rémuralom életében nem kaptam többé vissza. Jött a román megszállás, a postai forgalom szünetelése stb. stb. Az Ev. Örállót nem lehetett megjelentetni mindezen akadályokon felül azért sem, mert nyomdászát, aki a diktatúra alatt a rákosligeti munkástanács tagja volt, elfogták és még a mai napig fogva tartják s a nyomdája az Örálló papirosával, irományaival s minden hozzávalójával együtt hatóságilag le van zárva. Arról folyt most a tanácskozás, hogy eltekintve mindezen akadályoktól s átvergődve valahogy ezeken, nem volna-e célszerű és szükséges az őrállót újévtől ismét megjelentetni? Tekintettel azonban arra, hogy postai forgalom csak Pestvármegyében és a Dunántúl (eltekintve a déli pár megyétől) van s az Órálió olvasó- illetve előfizető közönségének hat tizede ép a megszállott területeken lakik, s tekintettel továbbá a rettenetes magas nyomdai árakca, amelyeket más nyomdatulajdonosok követelnek, ezidoszerint még lehetetlen további megjelentetése. De mihelyt az idő és a körülmények csak valamivel is jobbra billentik a most nagyon is balra álló mérleget, azonnal jelentkezni fogunk s egyházszeretetünk hűségével folytatjuk a kényszer folytán bizony nem szívesen abbahagyott munkánkat. Ezúttal kérem tehát az érdeklődőknek és a várakozóknak szíves Helyén ma virág nyílik, az emlékezet szerény vad virága. . . . Járom a temetőt, a sirok tovább beszélnek. . . — Elpusztult a falu, elpusztult temploma, nemsokára követi a temetője : már belelt, egyszercsak felszántják. Pedig érdemes emberek nyughelye: a Bobayak, Pcterffyek, Kccsyak csontjai porladoznak az akáclombok alatt. Kevesen tudják róluk, hisz csak eldugott pergamen írások beszélik, hogy akadt közöttük jó harcosa a tatárok elől futó Béla királynak épp úgy, mint Zsig- mond császár-királynak, kitől harcok jutalmául Konstcnzban nyertek címert. Mohácsnál is együtt volt Bobay, Péterffy. . . Aztán Huszár Péter, a hires végbeli kapitány!... Családja bölcsője itt ringott s itt borul reájuk sírgöröngy. — Járom türelmét s küldöm hittestvéri üdvözletemet Rákoskeresztúr, 1919. dec. 31-én. Noszkő István, az Ev. Örálló szerkesztője. HETI KRÓNIKA. A politikai események. A kormány kebelében fölmerült ellentétek amelyek már-tnar felborulással fenyegették a koncentrációt* most már a kölcsönös megértés jegyében elsimultak. A szociálisták utolsó határozata, bár a jövőre vonatkozó fen- tartásokkal kisérték, módot nyitott a nézeteltérések áthidalására. A politikai érdeklődést egyébként, ha a pártokat nézzük, leköti immár a választási mozgalom, amely már zajos és nagy hullámokat ver a kicsinyre zsugorodott országban. Huszár Károly miniszterelnök többek között Csongrádon programbeszédet mondott s harmonikus, testvéries együttműködésié intette a blokkban egyesült pártokat. Kilenc halálos Ítélet. A büntető bíróság az első nagy terrorista bűn- per után a napokban ítéletet hozott egyszerre két bünperben is. Az első ité’et azok felett hangzott el, akik nagyobbrészt magas polcokról dirigálták Csernyákét, a bársonyszékek és szürke akták, állásuk előkelőségével (?) és a borzalmas diktatúra vérbe mártott elveivel igyekeztek takargatni elvetemedett lelkűket, László- Löwi, mint a forradalmi törvényszéa temetőt. . . Mind-mind ősnemes családok nevei a fej fákon. Félévezred óta élnek s halnak itt, velük telt be e temető. A sírok neszéinek ... Az egyik Buda alatt harcolt, a másik Szerednél, Sümegnél, emez Marcaltőnél járt török ellen tábort és Eger vívásáról olvasva is tűntek hasonneviiek fel. . . — Járom a temetőt... A virág kifogy a kezemből, a sírok elhallgatnak. Csönd van, csak az őszi szellő susog. . . Mintha azt susogná : „Fáradt vándor! Nézd e kaput, mely bezárja utadat, — úgy élj, hogyha majd ide jutsz, áldás hintse porodat! . . Ők így éltek.
