Harangszó, 1920
1920-03-21 / 12. szám
92. HARANQSZO. 1920. március 21 ben kitört itthon a kommunizmus, mégis sikeresen és nyugodtan elvégeztük megbízatásunkat s úgy a dán, mint a svéd legfelsőbb körök útján eljuttattuk kéréseinket a világ hatalmasaihoz s összes iratainkat magába Párisba is. Természetes, hogy ma még nem mondhatok el erről az útról mindent, csak azt mondhatom, hogy Isten megáldotta nehéz vállalkozásunkat. Azóta állandó összeköttetésünk van Svédországgal, Norvégiával, Dániával, Hollandiával, Angliával, Amerikával. A kis Svájc hűségesen megnyitotta mindig kapuit előttünk, de Angliába csak 1919. december 2-án kapta meg két képviselőnk a beutazási engedélyt. Azóta ott is vannak és a hangulat változása igazolja buzgóságukat. Itthon megalakult a külfölddel állandó összeköttetést fenntartó protestáns-bizottság, mely különböző módokon, szakadatlan érintkezésben áll az egész külföldi protestantizmussal. Mint annak a bizottságnak egyházi elnöke, legutóbb a varsói evang. püspökkel is felvettem a közvetetlen érintkezést. A külföldről Magyarországba jövő protestáns kiküldöttek rendszerint felkeresnek bennünket, így az amerikai ötös bizottság tagjai közül Drammond okt. 31-én a Deáktéri templomban szólt is az óriási közönséghez, Morehead pedig, a bizottság elnöke több napot töltött velem és átmenő segélyül 228 ezer koronát adott át kiosztás végett. Ö most van útban ismét hozzánk, hogy a további együttműködést megbeszéljük. Az angol-skótok most szervezték meg a segélyző magyar bizottságot, melyben csak a két protestáns egyház megbízottai vehetnek részt. A norvégek szintén megindították a segélyezést és több vaggon ruhát és élelmiszert küldtek részünkre. Söder- blom upsalai evang. érsek a napokban értesített, hogy ők is küldenek segítséget, de egy svéd bizottság már itt is van a segítséggel, és nemsokára megkezdi a munkát. Itt ki kell emelnem a svéd testvérek megható együttérzését, aminek bizonyságáról és várható következményeiről egészen külön kellene ismertetést Írnom. Templomromok... Irta : Nagy Miklós. ... A bobai temetőben tehát tem- plomroraok vannak; az egykori Vadas-Ülés templomának széthullott kövei. Milyen szomorú a temető még akkor is, ha fehér virágokkal van telehintve, hátha még a sírok mellett egy templom romjai is elporlásról, széthullásról, szomorú időkről beszélnek. Milyen nehéz nyomást gyakorol lelkünkre minden összeroskadt hajlék, amelynek fedele alatt valamikor egy kis család húzódott meg, ahol az alkonyat csendjét imádság szentelte meg s a nappal világosságát gyermekmosoly tette igazán kedvessé. De mennyivel inkább elnémul ajakunkon a beszéd, ha templom romjain akad meg tekintetünk, amelynek levegőjét egykor meleggé tette egy gyülekezet imádsága, üldözött protestánsok, síró asszonyok, menekülő gyermekek szívből fakadó szent éneke: »Erős vár a mi Istenünk... Ha ő velünk, ki ellenünk < Temetőben templomromok! Milyen szomorú kép, milyen leverő még a gondolata is! És amikor olvastam róluk, az első pillanatban mégis megkönnyebbülten emeltem fel fejemet, s elgondoltam; milyen nagy áldás, hogy amíg egy templomnak széthullott köveire akadunk, addig megpihenhetünk sok díszes, vagy egyszerű templomunk oltáránál, ahol még ma is felcsendül az ének, megszólal az Istennek igéje, s felbuzog az imádság forrása. Eszembe jutottak azok a világhírű dómok, bámu- latraméltó szentélyek, amelyek nemzedékek áldozatáról, évtizedek munkájáról beszélnek; történetükről, értékükről könyveket Írtak, sok kiváncsi szem vizsgálgatta már régi szépségeiket, de ma is úgy állanak, mintha nem is szállt volna el felettük száz meg száz esztendő ! Eszembe jutottak a magyar faluk alacsony, egyszerű templomai, amelyek nem most látnak először ennyi szomorú arcot, ennyi csüggedező, sóhajtozó embert, az életet, a hivatást adó magyar haza szűk határai között; eszembe jutottak azok az égfelé nyúló tornyok, amelyeknek harangjaikból másodszor is ágyukat öntöttek. .. És ezek a fényes Sokat ostorozták az u. n. külföl- dieskedő magyart is, azt, aki külföldet járván, látja elmaradottságunkat, hibáinkat s ezért lenézi nemzetét ahelyett, hogy Széchenyi s Eötvösként idegenben szerzett tapasztalait hazája javára használta fel. . . Egyre dorgálták, korholták vagy gúnyolták az írók sok-sok hibánkat, mint ahogyan a jó atya feddi, vagy gúnyolja gyermekének hibáit, hogy megjavítsa, helyes útra térítse őt. Ií. Nézzük most ennek a kornak a költőit, dalosait, vájjon Széchenyi szellemének hatása, a nemzeti érzés és a haladás vágya benne lüktet-e dalaikban, vájjon mennyivel támogattak a nagy eszméket, mennyiben járultak hozzá a szebb jövő megteremtéséhez. Akár eleve is kimondhatjuk, hogy halhatatlan az ő érdemük ebből a szempontból is, — de nem lesz érdektelen kissé beletekinteni e kor költészetének szellemébe. Széchenyi korában, Petőfi és Arany J. fellépte előtt országosan elismert legkiválóbb költőnk Vörösmarty Mihály volt. A képzelet világában élt ő, kacagányos apák szellemhada vette őt körül, távol állt a politikától, az építő, alkotó munkától: ámde költészete szoros összefüggésben van korának törekvéseivel. Áthatotta az ő lelkét is a magyarság felvirágoztatásának gondolata, a múlt és jelen hibáinak tudata s a haladás vágya. Költészete többé-ke- vésbbé szembetűnően szolgálta e szent célt. Elbeszélő költeményei a múlt dicsőségét zengik, a régi dicsősége, mely a< ő korában az| éj homályban késett. A múlt képeit ragyogtatta kortársai előtt, hogy azok felbuzduljanak az ősök példáján s kard helyett tollat-, körzőt-, szerszámot ragadva kezükbe ismét dicsővé tegyék a magyar nevet. Vannak azonban olyan költeményei is, amelyekben közvetlenül szolgálja a nagy eszméket. Néhány versében a magyar nőkhöz fordul, korholja őket, hogy nem törődnek a haza ügyével, égnek az idegenért, majd buzdítja őket, hogy bájaikkal hassanak a hon jobbjaira: * „Teremtsék elő azon dicső időt, Hol a magyar szó s név imádva lesz.“ (Az úri hölgyhöz.) Éhben is mintegy Széchenyit követi Vörösmarty; mert Széchenyi is nagy fontosságot tulajdonított a nők hatásának, ezért első alapvető nagy munkáját a Hitelt »honunk szebb lelkű asszonyainak* ajánlotta. Olykor a gúny mélyreható nyílvesszejével támad Vörösmarty hibáinkra, nemtörődömségünkre. Egyik költeményében, melynek címe: >ÁAit csinálunk?« azt mondja:
