Harangszó, 1920
1920-03-07 / 10. szám
nek és dolgoznak, egyesek vagy népek, intézmények vagy társadalmi osztályok, — azokat ez a gépezet fölemeli és előbbre viszi az ideig és örökkévaló boldogulás útján ; de az ellenkezőket előbb-utóbb földre sújtja, szétzúzza, ntegőrli, — míg végre,- amikor e világ ideje betölt, az Úr mindenekkel megtartja az utolsó nagy leszámolást s akkor az egésznek az ertelme az örökkévalóság fényében nyilvánvaló lesz. Amikor ezeket elmondjuk, lehetetlen, hogy ne gondoljunk azokra az önkényes népboldogítókra, akik 1919. év tavaszán ugyancsak belekapaszkodtak a világtörténelem lendítő kerekébe s amikor a kerék felemelte őket, azt hitték, hogy most övék a világ. De nem sokba telt: az a nagy lendítőkerék csak egyet fordult és úgy sújtotta őket a földre, hogy még mi is, akik pedig felszabadulva éreztük magunkat az ő bukásukon, megdöbbenéssel állottunk meg az isteni igazságszolgáltatás ezen nyilvánvaló ténye előtt. Azért most is, ha erre visszatekintünk, ne a káröröm érzése töltse el szívünket, hiszen abban, amit azok az embertelen emberek elkövettek, az isteni igazságszolgáltatás szempontjából tekintve mi is sok tekintetben megérdemelt Ítéletünket vettük el; hanem inkább azon legyünk, hogy okoljunk a történteken, okuljunk nevezetesen amikor azelőtt a nagy feladat előtt állunk, hogy a háború és a kettős forradalom okozta pusztulás romjain felépítsük egy új. jobb jövő épületét. De ha ezt akarjuk, ha a múltból a jövő érdekében okulni akarunk, akkor keresve sem találhatnánk jobb útmutatót annál az igazságnál, mely a 127. zsoltár első verséből az évezredes távolságon keresztül meg nem halványodott, sót csak megerősödött fénnyel ragyog felénk: Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak, akik azt építik; ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak az örizök. Akik a márciusi forradalom idején közéletünk vezetését és irányítását csellel és erőszakkal kezükbe vették, azt hirdették, hogy ők hivatottak a réginek romjain egy egész új világ fölépítésére és arról az új világról, melynek fölépítéséről beszeltek, olyan ragyogó képet festettek, mely sok jóvéleményü, bár rövidlátó embert megtévesztett. A munkához hozzá is láttak nagy sebbel-lobbal és hogy zavartalanul dolgozhassanak, elvették mindazok szabadságát, akik velük 1920. március 7. HARANOSZÓ. egyet nem értettek, fegyverrel, börtönnek, bitóval sújtottak mindenkit, aki őket munkájukban zavarni merte. Úgynevezett munkájukból ugyan inkább a rombolást, mint az építést láttuk; de ők azt mondották, hogy mindez szükséges egy új világ felépítéséhez. Csak egyről feledkeztek meg, csak egyet hagytak figyelmen kívül, azt, amit a zsoltárköltő mond: Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak, akik azt építik; ha az Úr nem őrzi a várost, azaz ha az Urnák az ereje, hatalma nem tartja fenn és oltalmazza azt, amit az emberek építettek, hiába vigyáznak az őrzők. De ezt nemcsak figyelmen kívül hagyták. Sőt azt lehet mondani, hogy a vallást igen is nagy figyelemben részesítették, csakhogy olyan figyelemben, amelyben nem volt köszönet. Azt hirdették ugyan, és még a templomokban is kihirdették, hogy ők senkinek a vallását nem bántják és hogy a papokat egyházi működésükben háborgatni nem szabad. De ez nem volt másravaió, mint különösen a jóhiszemű falusi nép megtévesztésére, és annak igazán vaksággal megvert embernek kellett lennie, aki keresztül nem látott a szitán és észre nem vette azt, hogy az ókori keresztyénüldözések napjai óta nem támadtak a vallásnak, a keresztyénségnek olyan ádáz ellenségei, mint ezek az emberek, akik a vallás magánügy hazug jelszavának örve alatt nemcsak a közélet teréről és az iskolából szo- ritották ki a vallásos élet minden megnyilvánulását, hanem minden tőlük telhetőt megtettek a vallás, a ke- resztyénség, az egyház befolyásának gyengítésére, munkájának korlátozására és nyilvános beszédekben, vörös újságjaikban bemocskoltak, lábbal tiportak mindent, ami előttünk szent volt. És ha sikerült volna hatalmukat megszilárdilaniok, bizonyára még sokkal tovább mentek volna, végkép levetettek volna a hamis álarcot és irtó hadjáratot zúdítottak volna a vallás, a keresztyénség, az egyház ellen, — aminthogy bukásuk után mélységes megdöbbenéssel hallottuk, milyen pokoli gonosz terveket szőttek az egyház emberei, nemzetünk legjobbjai és minden becsületes ember ellen. Annyi bizonyos, hogy az ő végső céljuk olyan világ felépítése volt, amelyben nem lelt volna helye a vallásnak, a keresztyénségnek, az egyháznak, a Krisztus evangéliumának. 77. De „hiába“ - „hiába“! — így hangzik fel a gondolatainkat irányitó zsoltár versből kétszer is a hatalmas intő szó azok ellen, akik Isten nélkül akarnak munkálkodni, nagy dolgokat véghezvinni, házat, várost, bábeli tornyot, országot, világot építeni és megőrizni, akik megfeledkeznek arról, hogy a bölcseség kezdete az Úrnak félelme, hogy a munka az emberé, de az áldás Istené és hogy Istennek áldása nélkül minden emberi munka és igyekezet végső eredménye szerint hiábavaló. Hiába — hiába! — ez az ítélet sújtja azokat is, akik ezt a mi világunkat, országunkat, társadalmunkat akarták sok merészséggel, de kevés ésszel és még kevesebb becsülettel újjáépíteni, — holott ha az, ami világtervükben jó, a szegény nép javára keresztülviendő volt, országunk legderekabb, legbölcsebb és legbecsületesebb embereit kellett volna és kell is most a munka, a közügyek élére állítani. De ezeket félretolták, elűzték, elnémították s azért beteljesedett rajtuk, amit Luther Márton mond ennek a 127. zsoltárnak a magyarázatában azokról, akik a maguk eszei szerint a saját erejükből akarják a közügyeket intézni, — hogy amikor a szekeret ki akarják huzni a sárból, csak annál mélyebben viszik bele. így jártunk mi nagy népboldo- gitóinkkal. — Okuljunk a történteken és a tanulságot fordítsuk hasznunkra a jövendőben! (Folyt, köv.) Nővéremhez. Légy hugocskám mindig vidám, Ne légy soha szomorú, Ne borítsa nyílt homlokod Bánatból font koszorú. De ha mégis bú, baj érne, S kicsi szíved fáj, sajog : Hallgassák meg imádat Ott fönt a jó angyalok. Hit, remény és szeretet Ezen három szép erény, Vezéreljen végig Téged Az életnek tengerén. Szeresd, szeresd e szép Hazát 1 És soha el ne feledd I Isten után első legyen Benned a honszeretet! Csajbók Lidiké.
