Harangszó, 1920

1920-02-01 / 5. szám

XI. évfolyam.

1920. február I.

5. szám.

Felelő* szerkesztő és kiadó:

SZALAY MIHÁLY.

Társszerkesztő:

NÉMETH KÁROLY.

Kéziratok Lovászpatonára (Veszprémrrtegye), előfizetési dijak, reklamációk a HARANGSZÓ kiadóhivatalának Szentgetthárdra (Vasvármegy*) küldendők.

Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító.

EVANGÉLIKUS NÉPLAP.

Alapította: Kapi Béla 1910-ben.

Szerkeszti s a kiadóhivatal vezetője:

CZIPOTT GÉZA

9ZENTGOTTHÁRD

(Vasvármegye.)

A „Harangszó'1 előfizetési ára: egész évre közvetlen küldéssel 20 kor., esoper- tos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 19 korona.

A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban laké híveinknek Ingyenpéldánye- kat küldünk.

Megjelenik minden vasárnap.

Jaj a legyőzőiteknek!

Ének.

Dallama: Légy csendes szívvel.

Velünk az Isteni Miért sírnál Reménység nélkül, óh magyar? Emelt fővel állj meg a sírnál, Hogy az téged el nem takar. Sírunk csak megvetésre ásva, Múltnál is szebb virágozásra — Velünk az Isten I

Velünk az Isten! Népek Atyja,

Te védtél tíz századon át;

Szent István a kezében tartja A keresztet és koronát.

Napunk bár vált bús éjszakára, Mi nézünk Mátyás csillagára — Velünk az Isten 1

Velünk az Isten I Föllegébül á nagy Igazság felragyog,

5 Árpád hazája újra épül, Esküdjünk erre magyaroki Eengjen az Ige szájrul-szájra, Erős lelkekből égre szállva:

/elünk az Isten I

Sántha Károly.

*

Nemzeti gyászünnepi beszéd:

El voltunk készülve, hogy ellen- légeinktől kegyetlen békét kapunk, nert soha még legyőzött a győzőtől

6 békét nem kapott. Ezerszer hallot- uk a történelem folyamán a győztes irennus szavait a vesztes fél arcába sapédni: Vae victis I Jaj a legyőzöt- eknek! A Párisban átadott békeföl- ételek mégis megdöbbentettek és lelünk mélyéig megrendítettek bennün- :et. Ennyire igazságtalanoknak és mberteleneknek mégsem hihettük Uenségeinket.

Békeföltételeik szerint erőszakkal, nás államokhoz kerül hazánk háromJ

_________________________________

ne

gyed része: az egész Telvidék, egész Erdély, a Bácska és Bánság s a nyugati megyék német és vend vidéke. Eiveszijük arany-, ezüst-, só-, kőszén- és egyéb bányáinkat, erdeinket, gyógyfürdőinket, földgázforrásainkat, ásványvizeinket, nagymultu iskoláinkat, virágzó városainkat, gyárainkat és mindazokat a természeti kincseinket, s emberi alkotásainkat, amelyek az elszakas^tott területeken vannak. Ezenkívül még súlyos terheket is raknak az amúgy is tönkretett kis darab országra.- Sokáig gyász és nyomorúság lesz itt a magyarság sorsa. A meghagyott terület kenyéren kívül alig terem mást s az ország éléskamrájának, Bácskának és Bánságnak elvesztésével kenyérből sem jut annyi, hogy eltartson csereképen bányatermékekkel, fával, iparcikkekkel ellásson bennünket.

De mindennél fájdalmasabban érint bennünket, hogy elszakítanak tőlünk három és félmilliónál több tiszta magyar lelket és jórészt műveletlenebb, alacsonyabb rendű népek hatalma alá vetik őket, akiktől csak durva elnyomatást várhatnak. Ez a legérzékenyebb, legfájóbb veszteségünk. Ebbe nem tudunk soha belenyugodni. Magyar vértink vészkiáltása folyton áthallik hozzánk. Az ö keserűségük még keserűbbé teszi kegyetlen sorsunkat.

A béketárgyalásoktól semmi lényeges javulást nem várhatunk. Nem azért hívtak meg, hogy tárgyaljanak, hanem hogy megbizottainkban hivatalosan is arcul verjenek és meggyalázzanak bennünket. Judások adtak el, farizeusok és Pilátusok szabnak törvényt reánk. Ilyen körülmények között hogyan várhatnánk igazságos, emberséges ítéletet. Ki ▼olt már mondva a halálos ítélet előre; a többi mind csak hazug ceremónia, szemérmetlen világcsalás, mint azok a jelszavak, amelyekért állítólag fegyvert fogtak s amelyekkel a vakon hívőket elámították.

Keresztül kell mennünk a kegyetlen Kálvárián, mert nincs egyetlen rokonunk, jóbarátunk, aki pártunkat fogná. Ellenünk van az egész világ, mint az ágról seakadt, elhagyatott, elgyalázott árvának, akinek jussára sokan éheznek s azt is bűnéül rójják, hogy egyáltalán élni mer.

A »Szózat« költője még azt hitte, legalább / részvéttel nézik halálunkat a többi népek, mikor így írt:

A sírt, hol nemzet sűyled el,

Népek veszik körül S az ember millióinak Szemében gyászkönny ül.

Körül veszik ugyan a népek sírunkat, de könny csak a mi szemünkben ül; a többiekében kaján káröröm ég s nem azért jöttek, hogy részvétükkel vigasztaljanak és bátorítást nyújtsanak, hanem hogy megraboljanak, megrugdaljanak, sárba tiporjanak és minél mélyebbre eltemessenek bennünket. Még csak fel sem hívhatjuk őket: Tekintsétek meg és lássátok meg, van-e olyan bánat, mint a mi bánatunk! El kell rejtenünk előlük, hogy mélységes bánatunkból, rettentő gyásiunkból csúfot ne űzzenek.

De míg fejünket lehajtva, egész belsőnkben reszketve állunk a kereszt alá, hogy meghordózzuk azt a fájdalmak útján, a rémes Golgotán, szemünkből a könnyeken keresztül is átragyog a hit: Hiába minden emberi hatalom, az igazság a sírból is kitör és él tovább!

Velünk szemben akkora iaazsácr-