Harangszó, 1919
1919-10-26 / 42-43. szám
I’M 9. ókttfber 26. hakanüszO 217 De mély kedélye melleit sem vált soha érzelgőssé, hanem megőrizte egészséges józanságát. Bármennyire szerette gyermekeit, nem kényeztette ókét. Mikor fia valami hibát tett, három napig nem engedte maga elé s a gyermekéért közben járó édes anyának és barátainak azt felelte: »Inkább szeretném, hogy meghaljon a fiam, minthogy rossz útra térjen.« Józansága megmentette altól is, hogy vallási rajongásba essen. Mélységes hite volt Istenben, de nem fa- '^jlt az soha érzelgő-képzelgő rajongássá. A mennyei világban élt, de soha nem felejtette el, hogy lábával a földön jár. Minden erejével az Isten országát építette, de amellet sajátkezűig megfoltozta ruháit. Kétségtelenül bizonyos volt arról, hogy csupán Isten ereje cselekszik mindent. De azért olyan fáradhatatlanul dolgozott, mintha az ő munkájától függne minden. Összefoglalás. Befejezésül álljanak itt az ismertetésünk alapjául szolgáló műnek következő sorai: >Ha Luther sajátos jellemvonásait valamilyen egységre akarjuk visszavezetni, akkor foltéilen nyíltságát is igazlelküségét emelhetjük ki, mint ,-finden egyébnek alapját és előfölté- lelét. Ez tette képessé arra, hogy vallásos élményét oly komolyan vegye és többé ne magának, hanem Istennek és felebarátainak éljen. Ebből fakadt mély alázatossága, amelynél fogva minden tekintetben ismerte a maga hiányosságait, de ugyanebből merítette annak büszke tudatát is, hogy Isten kegyelméből mivé lett ő és mit vitt véghez. S ebből a három gyökérből nőtt ki bátorsága, mely nem hunyt szemet a veszélyekkel szemben, de mindig Istenre támaszkodott, önállósága az emberekkel szemben, de függése Istennel szemben és egészséges optimizmusa. Igazldküsége késztette arra is, £ogy istenadta szenvedélyes természeti el ne fojtsa; alapos megtérése Tolytán pedig mentes maradt ez a természete a rendszerint velejáró veszélyektől. Ez a két utóbbi vonása tette lehetővé azután, hogy a mély és érzékeny kedélynek isteni ajándékát magas állása és keserű tapasztalatai ellenére is megőrizze magában.« »Felismerhetjük benne az igazi német embert. Hiszen épen azt, amit “ész jelleme alapvonásaként állapi- ottuk meg, a nyíltságot és igazlelküséget ő maga jellegzetes német tulajdonságnak nevezte«. .. >De ha igazi német volt is Luther, jellemét mégis csak az igazi keresztyén hit megszentelő ereje tette naggyá és széppé. Ezért nemcsak német népe tekintheti őt a magáénak, hanem Istennek megbecsülhetetlen ajándéka ő a föld színén minden ember számárá, aki az isteni dolgok után vágyakozik.« * * * Ezenkben ismertettük — - bár igen nagyjából és hézagosán — Luther jellemét. Aki végig kisérte közleményeinket, ezekből is megérezhette Luther nagyságát, világtörténeti jelentőségét s a jellemét ismertető könyv értékességét. Ennél a könyvnél jobbat nem sokat ajánlhatnánk evangélikus népünknek. Aki ezt a tartalmas és terjedelmes müvet végig tanulmányozza, egész lelki gazdagságot és sokkal öntuda- tosabb evangélikus öntudatot szerez magának. A könyvet Dr. Walter Vilmos irta s ifj. Victor János fordította magyarra. A cime ez: »Luther jelleme«. Kiadta a Magyar Evang. Keresztyén Diák- szövetség. Ára 8 korona volt. Most esetleg drágább. Mindenkinek szívből ajánljuk. (Vége.) György lovag Wartburg várában. ha foszlik már a virágszirom, hull a levél, megnövekedik az árnyék, s hűvös, fagylaló szellő elteregeti az avar mezők felett a minden életet betakaró szemfedöt: a levegőben úszó foszlányt, a nedves ködöket: elközelget hozzánk évről-évre október 31-ike, a reformációnak emlékünnepe. Lelki szemeink előtt megvillanik Lutherunk kezében a wittenbergi kalapács. Magunk előtt látjuk újból a wittenbergi vártemplom ajtajára kifüggesztve a 95 tételt, melynek elseje különösen napjainkban lelket meg- rázdan szivünkbe nyilalik: Urunk és mesterünk a Jézus Krisztus ezt mondva: Térietek meg stb. akarja, hogy a hívek egész élete megtérés legyen. Maid ott látjuk a wormsi birodalmi gyűlésen a nagy Luthert, amint félelmet nem ismerve, a fényes gyülekezet e'Őtt báiran odadörgi: »Az örök ige győz poklon, veszélyen. — Itt állok! Isten engem úgy segéljen« ! A császári üzenetre pedig, aki, miután minden megintés hiábavalónak bizonyult, Luthert Wormsból távozásra szólítja fel, mert — úgy mond — ezután úgy fog cselekedni Lutherrel szemben, amint egy eretnek ellen cselekednie kötelessége, Luther egyszerűen azt feleli: mindenben a császár őfelségének tetszésében kívánok eljárni, de az isten igéket gúzsba kötni nem engedem. * 1521-ben, április 26-án, pénteken d. e. 10 órakor hagyta el Luther Worms városát. Másnap, szombat este, a Majna melletti Frankfurtba érkezett. Innét wittenbergi barátainak azt irta: »megáldalak és Isten oltalmába ajánlak titeket. Internálnak, még nem tudom hova.« Április 28-án Friedbergig jutott el. Itt a kíséretében levő császári biztost elbocsátotta. Útjában ezután mindenfelé a szeretet és nagyrabecsülés impozáns megnyilvánulásaiban volt része. Hersfel- den a Benedek rendiek zárdájának főnöke, ki rajongó híve volt Luthernek, a rend tagjainak élén egy mért- földnyire sietett Luther elébe. A város kapujánál ugyancsak ő fogadta Luthert és vezette be a városba. Odabent pedig a városi tanács üdvözölte nagy tisztelettel. Hersfelden Luther a zárdában lakott. A főnök saját hálóját bocsátotta vendégének rendelkezésére. Másnap addig tovább nem engedték, amíg a templomban szent beszédet nem tartott. Május 2-án kedves városába Eisenachba vonult be, a mely őt különösen meleg fogadtatásban részesítette. Május 4-én a thü- ringiai erdőn keresztül Qotha felé tartott, amikor leszállóit az esti alkonyat. A midőn itt Luther a magányos, setét utón tovább kocsizott, az erdőből hirtelen egy csapat felfegyverzett lovas törtetett elő. Penzensteiner testvér rosszat sejtve, leugrott a kocsiról és elszaladt! A felfegyverzett lovasok pedig lövésre készen a kocsit megállásra kényszerítették. Majd az utasok kiléte felől kérdezősködve, Luthert erősen szidalmazva, kiragadták őt a kocsiból s kényszerítették őt a két ló között velük gyorsan tovább haladni. A kocsis még látta, amint Luther el veszté kalapját, mivelhogy gyorsan a két ló között szaladnia kellett Végre is azonban eltűnt az erdő és az éjszaka setétjében. A mint azonban a lovasok a kocsis látóköréből kiérkeztek, Luthert lóra emelték és ezután már igen csinján bántak vele, mert a szász választófejedelem vé-
