Harangszó, 1919
1919-10-26 / 42-43. szám
218. riARANQSZO. 1919. október 26. dence volt. A lovasok Berlepsch János Wartburg várának várkapitánya és Hnnd Burghardt. Altenstein ura, a választófejedelem megbízottjai voltak. Hogy a nyomokat is eltüntessék, egy jó darab ideig még az erdőben keresztül-kasul lovagoltak. Végre is éjjeli 11 órakor lebocsátkozott Wartburg várának felvonó hídja. Luther Wartburg várába érkezett. Luther hirtelen elfogatásának és eltűnésének hire szelek szárnyán járta be a német birodalmat. Senki sern tudta biztosan megmondani, hol van. Mesélték ezt is, azt is, annyi minden bizonnyal kiszivárgott, hogy a szász határig eljutott és ott megtámadták. Némelyek holt hirét is keltették. * »Barátaim tanácsára a nyilvánosság elől kitértem, mégis kelletlenül, anélkül, hogy tudtam volna, hogy Istennek tetszésére teszem-e . . . Csodás fogoly vagyok, itt kell ülnöm, akár akarok, akár nem. Ha az Úr úgy akarja, szívesen teszem, mindazonáltal inkább szeretnék kinnt a világban Isten igéjéért helyemen lenni, de erre úgy látszik még nem vagyok eléggé érdemes.« így irt Luther barátainak Wartburg várából, mely neki nehéz időben mentsvára lett. Itt a halottnak vélt feltámadott és a barát lovaggá lett, az elátkozott és megbélyegzett szabad nemessé. Távol a külvilági élettől, teljesen beleélte magát itt ama igazi életbe, mely az embereknek a Jézus Krisztusban megjelent. Jó német népe számára itt elevenítette meg az élet igéjét, amikor német nyelven szólaltatta meg az apostolokat és magát az Úr Jézust. Wartburg várában egyébként igen jó dolga Volt Luthernek. Egy oly lovag szerepét játszotta, aki tisztességes és lanyha őrizetben tartatik. György lovagnak szólították a várbeli lakók. Lovagruhát viselt, oldalán karddal, nyakán arany lánc. És a nemesi szokásokat, a fegyverforgatást, szakállának simítását is meg kellett tanulnia. /Hát itt vagyok — írja újból, — levetettem ruhámat s lovag ruhába bújtam, hajat és szakállt növesztettem, alig ismernél rám, mint ahogyan jó magam sem ismerek magamra már régen.« Amikor szakálla már elég nagy volt, a kopasz fejbub is be volt nőve — mely baráti voltát még előbb elárulta — György lovag teljesen szabadon mozoghatott, lovagolhatott. Útjában azonban mindig, mégis egy bizalmas szolga kísérte el őt. Ennek arra kellett vigyáznia, hogy György lovag olyat el ne kövessen, ami lovaghoz nem méltó. így sokszor megesett, hogy a szolga parancs nélkül is elővezette a lovat, ha az ő lovagja az emberekkel el kezdett vitázni, vagy pedig ha könyvet vett a kezébe. Mert az ilyesmi nem volt lovaghoz illő dolog. Különben is Luther mindig a vár közelében tartózkodott. Körülbarangolta az erdőt, eprészett. A vadászaton is néha-néha részt vett. De ezen lovagi kedvtelésben nem talált élvezetet. »Közelmúltban — úgy meséli — két napig voltam vadászaton, hogy a lovagok ezen édes-keserű élvezetét nézzem. Két nyulat és néhány szegény foglyot ejtettünk. Ez azonban nem nekem való foglalkozás, sokkal inkább igazi foglalkozása ez az ingyenélőknek.« Sétalovaglásainál mindig vele volt kis zsoltáros könyve s őrizetlen pillanatban abból olvasgatott. Mégis Lutherünk legjobban kis Wartburg- várbeli szobácskájábán érezte magát könyvei mellett. Az elövárban az u. n. lovagházban csinált neki helyet a várkapitány. A Luther szobát ma is lehet ott még látni. Nem valami fényes helyiség. Csodálkozni lehet nagyszerű egyszerűségén. Ott áll még ma is az öreg forgó szék, az öreg asztal, az öreg ágy, az öreg kályha és ott van az öreg ablak, amelyből fenséges kilátás nyílik a mély völgybe, a magas hegyláncolatokra. Hányszor állhatott Luther ennél az ablaknál el-el gondolkodva és imádkozva ! Nagy örömben volt része mindig ha a nyitott ablakon keresztül hallgathatta a madarak énekét. Barátainak rejtekhelyéből azért nem egyszer így ir: >a madarak országából« vagy »a madarak között.« * Akármilyen jó dolga is volt azonban Luthernek rejtekében, egykönnyen nem tudta magát még sem beleélni az új életbe. »Csak most lettem tulajdonképpen és valósággal baráttá t. i. magányban élő.« »Sok gonosz és csalárd ördög van itt, akik, mint mondani szokás, szórakoztatnak, de ugyanis terhes módon.« A testi szenvedések mellett főleg Luther arról panaszkodik, hogy a bún és megkisértés üldözi. Lelkének szomorkodása és hitének gyengesége nem akar távozni. Nagyon bántja, hogy nem tud eléggé imádkozni Isten egyházáért. Barátaitól való elhagyatottság és a magány álmataggá és az ellentállásra restté teszik, úgy a hogy önmagának sen. tetszik és terhére van. »Sokszor ingadozom — _ irja — de az urnák jobb keze megint v felemel.« »Igen lusta, de amellett igen szorgalmas is vagyok, héberül, görögül tanulok és szakadatlanul irok.« Amit ő tehát henyélésnek mondott, az csak a foglalkozásnak csendes, zavartalan módja volt, amit ő Witten- bergben nem ismert, ahol is az Íróasztaltól a kathedrára, onnét a szószékre, majd megint az Íróasztalhoz sietett vissza. ( ^ Luther Wartburgban, nemhogy ke- * veset, hanem igen is épen ezen idő alatt, sokat, nagyon sokat dolgozott, szinte emberfeletti munkát végzett. Egyes szép bibliai magyarázatok mellett ezen időből különösen említést érdemel hatalmas müve, a nagy pos- tilla, az összes vasárnapi evangéli- omokról és epistolákról szóló prédikációknak gyűjteménye, oly mű, melyről később ő rnaga is azt irta: ez a legjobb könyv, mit valaha Írtam, melyet a pápisták is szeretnek.« Külön fejezetet képeznek azután Luthernek wartburgi levelei, melyeket a »madarak országából« barátaihoz irt. Különösen meleg és szívélyes volt a levélváltás Luther és Melanch- ton között. December havában azután Me^^s lanchtonnak Luther viszontlátásában SÉl lehetett része. György lovag titokban egy inas kíséretében Wittenbergába érkezett, ahol is összehívta barátait s ellátta őket jó tanáccsal. Innét három nap múlva tért ismét vissza Luther Wartburgba. Körülbelül ezen idő tájt kezdte meg Luther azt a fenséges munkát, melyet önkénytelen rejtekének főnyereményeként dicsőíteni szoktuk: az uj szövetség fordítását. Három hónapig dolgozott rajta. Nehéz munka volt. »Oly terhet vettem magamra, mely erőmön felül van — irja csak most látom, mi a fordítás.« De mivel Luther a szentirást igazán ismerte, igazán szerette, mivel teljesen benne élj0:t j gondolkodásával, hitével, tanávív,.;^^ előtte egészen meghajolt, minden nehézség dacára is, biblia fordításával tökéletes egészet alkotott, a szentirás igazi fordítója ő volt az idők folyamán. * Alig hogy elkészült Luther hatalmas müvével, Wittenbergben ezalatt j a rajongók és képrombolók fellépése folytán oly mérvű kavarodás és tanácstalanság következett be, hogy Luthernek többé nem volt maradása* SÍ
